Punk Portál - 2019. augusztus 23.





 

2004. V. 13. - Zöld Pardon - Ladánybene 27


Írta: Madafaka
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. máj. 13. csütörtök - 21:19

Kábé 8.45-re értem le a Zöld Pardonba, ekkor már javában nyomta az est ingyenesen megtekinthető zenekara, a Ladánybene 27. Az első dolog, ami megfogott, az a velejemig ható basszus volt. Ezt már a villamosról leszállva is éreztem. Jól esett. Miksa biztos jár valami tanárhoz, merthogy nagyon sokat hajlított (ő egyébként nem a basszer, ha valaki nem tudná). Rájöttem, hogy ha egy szöveg jó, vagy ha nem értem - mert valami számomra idegen nyelven íródott - akkor egyáltalán nem zavar, meg nem is érdekel, de ha harmatgyenge, az helyből fület szúr. Természetesen ez a gondolat nem azért fogalmazódott meg, mert mindegyik szám hűdefasza volt. Épp ellenkezőleg. Akadt csapnivaló. Bár nem sok. Volt egy sor, amiről a Bikinire asszociáltam, de már nem tudom, hogy szólt. Mégiscsak szükségem lesz arra a bizonyos diktafonra. Volt rengeteg Lelkiismeret 88 fikázás, kevés káromkodás, amit osztatlan siker kísért. Egyszerűen nem értem, hogy 2004-ben miért menő még a színpadon káromkodás (kikacsintás Dan tereskovás beszámolójára gy.k.). Először Eltergot üdvözöltem, akinek nem tetszett a buli, majd kiszúrtam Matthew-t a tömegből, így oda is verekedtem magam a túlszélre. Igazából semmiféle verekedésről nem volt szó, hiszen csak megkerültem a táncteret. Itt találkoztam Matyipotterrel.

Koncert után elmentünk a budihoz, ahol meg Faresszel ütköztem. Sorban álltak nála a lányok, mondjuk mind csak elköszönni, de azért mégiscsak irigylésreméltó ez, na! Voltak vagy heten!!! Így négyesben elindultunk kisboltba sörért, mert a helyszínen drága. Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy a múltkori hamis pohárból kifogytak, és végre normális korsók vannak (de csak 4 dl). Még nem haladtunk át a kisebb tánctéren, mikoris kiszúrtunk Faresszel két csajt, akik nagyon rázták. Oda is mentem hozzájuk, és közöltem velük, hogy várjanak meg minket, csak kimegyünk sörért, és megisszuk. Kifele még kezeztünk a PASO megjelent delegációjával, majd elmentünk a MOL kút utáni éjjel-nappaliba. Előtte állva látom, hogy jön Kicsi, és nem egyedül. Mondom is, hogy "Nanémá! Felszedett egy csajt!" Aztán ahogy közeledtek, kiderült, hogy csak a Mansiz az. Ám egyáltalán nem okozna nehézséget, hogy most Story magazinosra vegyem a figurát, miszerint "Miért járt külön utakat Mansiz és Kicsi? (címlapsztori)", de nem teszem. Visszafelé betértem a MOL illemhelyébe. Ehhez el kellett kérnem a kulcsot a kutastól, aki szívesen át is adta azt (biztos be volt kamerázva a hely és azért). Amint végeztem, már jött is a következő delikvens.

A Zöld Pardon előtt megláttunk két bringás arcot Balázs és Gyuri személyében, azon nyomban csatlakoztunk is hozzájuk. Előbbit már régebbről is ismertem, és a múlt héten megkezdett Vörös Yukas nyomozás végre lezártnak tekinthető, így azt is tudom már, hogy honnan. Persze ehhez ugyanazokat a köröket újra be kellett járnunk, mint akkor, mivel az emlékezőtehetségem tekintetében apró hiányosságokkal küzdök úgy tűnik. Utóbbival most találkoztam először. Matthew el. Miközben itt iszogattunk, megpillantottunk három lánykát. Gyuri volt az első aki odament. Nem tudom mit művelt, de nem járt sikerrel. Nem volt mit tenni. Bevetettem ellenállhatatlan sármom. Mint megtudtam, Annamáriának elvitték a táskáját és nagyon feszült volt emiatt szegény. Innentől tudtam, hogy aligha fogja fáradozásomat siker koronázni, de az i-re az tette föl a pontot (leírt formában már most rajta van, de ez részletkérdés), hogy egyszercsak fogták magukat és se szó, se beszéd otthagytak. Sebaj. Visszamentem a többiekhez. Nem telt el csak egy kis idő, és máris megpillantottam a szemem sarkában az újabb két vadat. Oda is intettem nekik, hogy jöjjenek közelébb. A többiek kiröhögtek, hogy ez így nem fog menni, de hamarosan az arcukra fagyott a mosoly, mikor a két lány elindult felém. Név szerint Rigó és Kebab. Utóbbi szőke, az előbbi meg vörös, középen elválasztott rövid hajjal kis copfba összefogva. Épp az esetem. Így nem meglepő, hogy első blikkre kiszemeltem magamnak, és bele is kezdtem a dicshimnuszok armadájának rázúdításába, ám azt mondta, hogy ő nem egy romantikus alkat, és ezzel a dumával nem lehet levenni a lábáról. Ekkor inkább rátértem a néveredet vizsgálatra, és közöltem vele, hogy mifelénk a kurvákra mondják, hogy rigó. Ez se jött be. Kezdtem már föladni a reményt, hogy a verbális kommunikációba fektetett energiámat majdan siker koronázza, ezért a nyakát halmoztam el csókjaimmal. Ám ezt sem lehetett örökké, de továbblépni nem igazán állt módomban. Ennek oka feltehetőleg az volt, hogy még mindig sokkhatás alatt állt, ami amiatt alakult ki benne, mert 9 év van köztünk (ő 17). Amikor megtudta, hogy 26 vagyok, úgy nézett rám, mint valami leprásra, de azért valamilyen szinten feloldódott később. A lényeg, hogy ezt azért elraktározta magában. Búcsúzáskor még elkérte a telefonszámom. És ekkor elgondolkozott, hogy milyen néven mentsen el. Én azt mondtam neki, hogy "A fiú, akit sosem fogok felhívni" teljesen megfelelő lenne. Miután elmentek, mi sem maradtunk már sokáig, csak míg elfogyott a megmaradt szesz.

Végül a két táncoslányból nem lett semmi.


Otthon egy hölgy nemiszervébe nyerhettem nőgyógyászati szintű betekintést. A környezetet tekintve a stílus rokokó volt (már amennyiben a piros kárpitos tömörfa lábú kanapé ebbe a kategóriába tartozik... Sokan érettségiznek mostanság, azok biztos jobban vágják ezt a kérdést). Mint ahogy Faresz is megmondta, a szerda amatőr nap. Nem csalódtam.