Punk Portál - 2024. április 20.





 

Boogie Mamma interjú


Írta: Doki
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. már. 10. szerda - 21:28

Boogie MammaKedves Hölgyeim és Uraim! Fiúk és Lányok! Üdvözöl mindenkit a véradó híradó! Hosszú kihagyás után áprilisban újra színpadra lép a multidimenzionális tandemrendszerű fiúbanda, név szerint a Boogie Mamma! Még mielőtt a Kiskegyed, az Őnagysága, a Best és a Fürge Ujjak riportere lecsaphatott volna rá, exkluzív interjút készítettem Boogie Dáviddal, a zenekar csak színpadon idegbeteg énekesével.

Kedves Dávid! A BM. utoljára a 2003-as Szigeten adott hangversenyt. Mi történt azóta? Mi volt az oka a hallgatásnak?

Mi volt az oka a hallgatásnak? Az, hogy feloszlott a zenekar. De tényleg, nem poénnak, meg marketingtrükknek gondoltuk, hanem búcsúnak. Egyre nehezebben tudtuk összeegyeztetni a munkát illetve családot a zenekarral. Ez persze most sem lesz másként, de tavaly nyár elejére eléggé mélypontra került a banda is. És az ember ilyenkor elgondolkodik, hogy egy kínlódásért vállaljon-e egy másikat. Persze utólag visszagondolva az a kínlódás is nagyon hiányzik. Azt hiszem, ez olyasmi, mint amikor az ember másnaposan megfogadja, hogy nem iszik többet, mert fáj a gyomra, és kínos események részese volt éjszaka, de aztán persze a következő hétvégén már csak lemenne a barátaival koccintani. Szóval elvonási tünetek jelentkeztek. Kínlódás alatt pedig azt értem, hogy nem nagyon voltak próbák, ha voltak is, egyre kevesebben jöttek el rá. A zenekar két tagja rendszeresen külföldre járt hivatalos utakon - teljesen kiszámíthatatlan időpontokban. Úgyhogy volt, hogy mindenféle beugró zenészekkel léptünk fel. Kiderült, hogy az egyik gitárosunk, Bandi, akivel a legtöbb számot írtuk, két évre elutazik. Közben öt év alatt nem voltunk képesek felvenni egy használható demót, ugyanazzal a tíz számos repertoárral kínoztuk a közönséget, miközben vagy húsz félkész dalom várt hangszerelésre. Szóval elegem lett az egészből. De mivel az uccsó három fesztiválfellépésünk nagyon jóra sikeredett, a zenekar egy része kérlelni kezdett, hogy ne hagyjuk abba. Elhatároztuk hát, hogy adunk magunknak egy koncert nélküli évet. Ha ezalatt megváltozik a hozzáállás (lesznek próbák, új számok stb.), akkor van értelme újrakezdeni. És úgy néz ki, működik a dolog, szerintem az elmúlt hónapokban többet próbáltunk, mint a zenekar addigi történelme során. (Persze ha most elárulom, hogy ez heti egy próbát jelent, akkor el lehet képzelni mi volt itt régen...)

A zenekar új tagokkal bővült, légy szíves mutasd be őket!

Az egyik Szili Miki, aki egyszer csak küldött egy e-mailt, hogy hallott a feloszlásunkról, és ha ez esetleg gitároshiány miatt van, akkor ő szívesen beugorna. Mivel tényleg gitároshiányunk volt, bevettük. Nagyot lendített a csapaton, nem csak mert jól játszik, hanem mert iszonyú lelkes: hetente autókázik Kecskemétről Pestre a próbák miatt. Frissíti a csapatot az is, hogy a Boogie Mamma elég (vagy talán kicsit túl) értelmiségi zenekar volt. A Miki meg - hogy is mondjam - rockeresíti a hozzáállást, hogy finoman fogalmazzak. Lehet, hogy ebből még lesz némi nézeteltérés, de fő a lelkesedés! Tudja, mi az a ska, és eljátszik minden más stílust is, ami ugye a mi zenénk esetében nem hátrány.

Nem sokkal később szállt be Kard Ádám. Ő kifejezetten a másik irányba erősíti a csapatot. Profi, képzett zenész, aki nem csak könnyűzenei produkciókban játszott, de régizenei (barokk, reneszánsz) kórusfelvételeken is közreműködik. Prímán játszik egy rakás hangszeren. Nálunk billentyűzik, hangmérnökösködik, meg úgy általában - mint korelnök - rendet tart a próbákon. Egyébként mindketten tele vannak zenei ötletekkel, és tök jól hangszerelik meg a dalokat.

Milyenek az új dalok? Miről szólnak? Esetleg idézhetnél is az egyik leendő slágerből!

Talán egy leheletnyivel finomabbak a régieknél. Tehát nincs köztük mondjuk "Hentesbár" típusú punk-, vagy "Stroboszkóp" jellegű metáldurvulás. Persze azért a klasszikus ska kedvelői szerintem ezeket is szentségtörésnek tartanák. Nagyjából ugyanolyanok, mint a régiek, vagyis rengeteg stílus egybegyúrva ska-val, amiből a végén kijön a jellegzetes "boogie mammás" hangzás. Az új számokban - természetesen a ska mellett - van sramli, diszkó, boogie, swing, egy kis reagge-szerűség, meg egy csomó minden más, ahogy már az lenni szokott.

A szövegek ugyanarról szólnak, mint a Boogie Mamma (és gyakorlatilag a legtöbb rock'n'roll zenekar) többi szövegei: társadalmi problémák és csajok. Kicsit árnyaltabban? Mondjuk az "Ötvös Csöpi ökle" egy amolyan füstös bárban kesergő szerelmes dal, a "Kocsmasirató (a munkacíme: diszkó) pedig az utóbbi években letűnt kocsmai hangulatot mutatja be. A "Vértévé" című szám még akkor íródott, amikor még csak két adó volt igazán véres, de mostanáig húzódott a zene végleges formába öntése. Aztán van még dal a telemarketingről, a politikusokról, meg több dal a szerelemről és - a Boogie Mammától teljesen szokatlan módon - a szexről is. Szerintem leírva nem olyan jók a dalszövegek, de mondjuk álljon itt a Vértévéből pár sor (törisek előnyben):

Műsorunk most véget ért és Önöknek is vége
Lesz egyszer, s ha elég véres benn lesz a tévében.
Búcsúzik Sir Winston Churchill a bemondók gyöngye,
Holnapra is garantál "vért, verejtéket, könnyet".

Majd idővel felpakolom őket a honlapunkra!

Mit kell tudni a visszatérő buliról? Mikor hol, kikkel léptek fel?

Április 17-én, szombaton, a Vörös Yukban lesz a hepaj, ami mellesleg a zenekar 5. szülinapja. Azért döntöttünk a hely mellett, mert a Schleki megígérte, hogy kilencig ingyenes lesz a belépő, szóval senkit ne tartson vissza a költség, ha kíváncsi ránk. A show természetesen meglepetés, de ezt azt hiszem már mindenki megszokta, aki ismer minket. Persze lesznek vendégek is: a GAP (amolyan ska-core, mellesleg akkor lesz nekik is az első szülinapjuk), a FBW (róluk egyszer azt írtam, hogy fúvósokkal támogatott kalipunk és ezt elfogadták), aztán Smafu Sanyi és Schleki közös swing bandája, a Yellow Spots /SmafuSanyi nincs a bandában - Dan/, na meg persze a Csirkepogó, melyet nem kell bemutatnom senkinek - főleg nem Neked Doki barátom. Azért is örülök a bulinak, mert mint meglett családapa nem járok sehova koncertekre, egyetlen lehetőségem, hogy más zenekarokat is megismerhessek, ha játszom velük. Azt szeretném, ha utánunk is lennének bandák, hogy jót bulizhassunk mi is, ha már szülinapunk van. Úgyhogy nehogy hazamenjetek kedves koncertlátogató olvasók a produkciónkat követően, mert születésnapi zsúrunk van!!!

Azt mondják, azt rebesgetik, készülőben van egy demó is...!

Hát? Nem is tudom... Végül is mondhatjuk, mert évek óta folyamatosan készül, de valójában máig nincs teljesen vállalható anyagunk. Ezt a szülinapi bulit egyébként felfoghatjuk egy nem létező lemez bemutatójának is, hisz egy lemeznyi új dalt fogunk játszani. A nyáron szeretnék azért összedobni egy albumot, de ez nem jelent semmit, mert sok mindent szerettem volna már életemben, amiből nem lett semmi. Például gimnazista korom óta szeretnék egy albumot csinálni. Idén leszek harminc.

Úgy tudom, van egy honlap (a zenekarén kívül), amit te is szerkesztesz, ez a Skaland. Aki esetleg nem tudna róla, annak elmondanád, miről is van szó?

Az úgy volt, hogy a nyári NagySkaLand fesztiválnak készítettem egy oldalt. Aztán amikor feloszlott a zenekar, akkor úgy éreztem, muszáj valami ska-hoz kapcsolódó dolgot csinálnom. Elkezdtem tehát ezt a ska-portálszerűséget, bár eleinte inkább egy bloghoz hasonlított. Szóval amolyan pótszernek indult, de szerencsére sok lelkes arc csapódott hozzá. Nem egy Tolnai Világlapja, nem is olvassák fú de sokan, de azért viszonylag rendszeresen frissül, és egész jó kis netes társaság alakult ki körülötte. Akit érdekel: www.skaland.ini.hu


Egy személyes kérdés: Mi igaz abból, hogy esténként nagy mennyiségű cukros zsírt fogyasztasz?

Ezt minden fórumon tagadom, többek közt a legutóbbi hírlevelünkben is kategorikusan kifejtettem, hogy nem igaz. És egyébként is Nagyböjt van.


Ha te lennél a riporter mit kérdeznél magadtól? Persze válaszolhatsz is rá!

Megkérdezném, hogy miről fog szólni a Boogie Mamma Hírlevél következő, 28. száma. Persze udvariasan, titokzatos mosollyal hárítanám a kérdést, és csak annyit árulnék el, hogy ugyan köze van a kérdésedhez, de a témája egyelőre titok, aki kíváncsi rá, iratkozzék föl a hírlevélre a honlapunkon.

Végezetül mit üzensz nekem, a riporternek?
Dokikám, ez jó kis beszélgetés volt, csak így tovább. Következő rumos tea a jövő héten vagy azután?


Köszönöm az interjút!
Hölgyeim és Uraim, Fiúk és Lányok! Ne haragudjatok, ha bénák voltak a kérdések! Nekem ez volt az első riportom! Aki többet szeretne tudni a zenekarról, az keresse fel a honlapot (www.boogiemamma.hu)! Találkozunk április 17-én a VY-ban. Viszontlátásra! Viszonthallásra!