Punk Portál - 2019. augusztus 22.





 

2004. III. 3. Vörös Yuk - Regres


Írta: Madafaka
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2004. már. 9. kedd - 17:20

Mindig elalélva "hallgatom" a beszámolókat, melyek a hardcore bulikon elhagyott véres fogakról és felrepedt ajkakról szólnak, ám most meg kellett tapasztalnom, hogy mi is a magyar valóság. Vénasszonyok. De nem lennék én, ha ennyire rövidre zárnám az est folyamán történteket, úgyhogy szaladjunk is a legelejére a dolgoknak.

Straith Edge partinak volt meghírdetve a este, és mivel az volt a célom, hogy valamilyen téren kiríjak a tömegből így ivásra adtam a fejem. Edgaarral találkoztam a Mr. Sörben (mely jelenleg a Söröző és borozó sokatmondó ám dizájntalan néven fut) fél 6 magasságában. A tegnapi túlkapásom miatt kezdetben erősen visszafogtam magam, majd azért ittam a helyi VBK special-ből (ejtsd: szpesöl). 8 óra tájékában átbaktattunk a Vörös Yukba, hogy még mindannyian átéljük az ingyen bejutás örömét. Az első, ami szembeszökő volt, hogy a nagytöbbség vagy sörözött, vagy cigizett. Na ennyit a kirívó magatartásról, gondoltam. A másik dolog, amit észleltem, a két Prodigy Firestarter sérójú fiatalember, akik egyből mosolyt csaltak az arcomra, mely az est végéig sem lankadt le, holott lett volna rá okom bőven. További örömfokozó dózisként hatott a merchstand, mely CD-ket és kitűzőket árusított. A Huszár família készletét - mint mércét - a kirakat messze alulmúlta, ám volt egy jelvény, ami igencsak megragadta a tekintetem. Konkrétan a KISS emblémával ellátottra gondolok. Ez aztán Hard Core a köbön! Az előtérben megtekinthettem az Aurora klipgyűjteményt. Az ment egész este.

9 óra magasságában megannyi X-szel összefirkált kezű fiatalember foglalta el a színpadot. Ők voltak a Stay Clean. Mivel ekkor még nem voltam kellőképp iluminált, így abszolút azonosulhattam a straight edge mozgalommal, ami magyarra fordulva annyit tesz, hogy "józanul élvezni a moslékot". Hát ez nem ment, úgyhogy végig mosolyogtam az egészet. Az énekes próbált valami mozgásfélét generálni a közönségben azzal, hogy a színpad előtt lenyomott egy kis lapdance-t, ám a tömeg erre abszolúte nem volt vevő. Egy lányt itt megemlítenék, akihez néha odaugrott a sikoltozó fiatalember, hogy ugyan böffentsen már valamit a mikrofonba, és ő meg is tette. Valószínűleg valamely tag nője lehetett az illető.

Nagyon hosszú átszerelések jellemzeték az estét, ennek tükrében rengeteg időm nyílt, hogy a pulthoz álljak. A második zenekar a Leave no man behind volt. Ezen már lényegesen lelkesebben osontam, és léptem előre illetve hátra. Ezen ténykedésemben partnerre is leltem egy szakálas úriember személyében, valamint Titan is beállt olykor kaszálni. A négy fellépő közül ők tetszettek a legjobban, mert pont azt a ritmust ütötték meg többnyire, amire nem kell darálni, ám mozogni igen. Ezt azonban mégsem tette meg az igentisztelt publikum.

Harmadikként jött a Taktika. House-zal kezdtek, amire Edgaarral szeleteltünk is egy ízeset, majd következett az immáron abszolút megszokott cséplés. Volt húrszakadás is, amit egy esetlen performace-szal hidalt át az énekes. Látszik, hogy nem volt rá fölkészülve. Utolsó számként játszottak egy Nirvana feldolgozást, amire csak akkor derült fény, miután levonultak és én megkérdeztem a basszertől. Naggyon jó volt.

Végezetül jött a lengyel Regres. Ekkorra már részemről tetőfokára rúgott a hangulat, ám a társaságnak abszolúte de nem dobbant velem együtt a szíve. Így négyünkre hárult, hogy együtt táncoljunk az énekessel, aki akárcsak az első előadó, szintén igénybevette a kígyóvermet, hamár a színtér nem tette ugyanezt.

Miután vége lett a bulinak, igénybe vettük a BKV éjszakai járatait. Titannal ledzsanoltunk a Margit hídtól a Nyugatiig. Mr. T fölhívta rá a figyelmem, hogy ő bizony nagy léptekkel halad, de én könnyed eleganciával rákontráztam, és bemutattam, hogy mi is az az erőltetett menet. Majd 50É, és már itthon is vagyok.

Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy megnézzem a Private Gold műsorát, de mivel nagyszerű védjegynek ígérkezik a dolog, így mégis megtettem. Ami elém tárult, az nem volt más, mint egy igencsak szemetgyönyörködtető nőszemély megdolgozása.

Az est folyamán mindenkivel lebratyitztam, akit ismerek, és ez felemelő érzés, úgyhogy nyugodtan alszom. Asszem ha lesz legközelebb is lesz buli, szintén megyek, mert ahogy Burger is mondta, az est végére meg fogom szeretni a stílust és imígyen is lett. Az meg, hogy mindenki lecövekelte magát?! Alapjában véve fenemód feleháborított de legalább volt elég helyem.