Punk Portál - 2019. december 15.





 

Dr. Ring-Ding interjú


Írta: KRSA
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. nov. 10. hétfõ - 20:21

Rind-Ding és KRSAEgy kezemen meg tudnám számlálni, hányan fejtették meg eddig a reggae zene titkát a fehérek közül. A francia-német származású énekes-pozanos Dr. Ring-Ding kétségtelenül ezen szűk körbe tartozik. A kis Richie Jung muzikális családban nőtt fel, így aztán nem csoda, hogy a Münsterben felcseperedett srác a zenei műfajok egész sorát tette magáévá a soul-tól, a jazz-en át a country-ig, vagy a hip-hop-ig. Mégis úgy tűnik, hogy az évek során a stílusok között rálelt igaz szerelemére, ez pedig a REGGAE. Az ő esetében persze ezt a fogalmat tágan kell értelmeznünk, amibe éppúgy beletartozik a ska és a dub, mint a dancehall reggae. Ez utóbbi szenvedélyét a Doktor november 22-én, egy kétnapos fesztivál keretében hazánkban is bemutatja egy sound system show-val. Dr. Ring-Ding-et a nyári turnéjának legkeletebbi állomásán, Grazban kérdezgettem.

Krsa: - Mint az már előzetes beszélgetésünk során kiderült, még soha nem jártál itt. Mi volt a véleményed a helyről?
Dr. Ring-Ding: - Nagyon tetszett. Ez egy nagyon punkos, alternatív helynek tűnt.
Krsa: - Általában sokkal nagyobb helyeken játszol?
Dr. RD: - Egyaránt játszom kis klubokban és nagy csarnokokban, fesztiválokon is.
K: - Ez a volt zenekaroddal, a Senior Allstars-zal is így volt már?
Dr.RD: - Igen, azzal a zenekarral is megfordultunk mindkét típusú helyen.
K: - Mikor léptetek fel a legnagyobb közönség előtt? Melyik volt a legnagyobb koncertetek?
Dr. RD: - A legtöbb nézőnk a Senior Allstars-zal akkor volt, amikor 20 000 ember előtt játszottunk egy francia fesztiválon. Önállóan pedig akkor léptem fel a legnagyobb közönség előtt, amikor egy holland fesztiválon szerepeltem az H-Blockx-szal. A ’Ring of fire’ című, közösen előadott nótát ott kb. 150 000-en nézték meg.
K: - Hogy-hogy vendégeskedtél náluk? Jó barátok vagytok?
Dr. RD: - Igen, ugyanabból a városból származunk és már vagy 15 éve ismerjük egymást. Így aztán mindig látjuk egymást és egymás koncertjeit. Az egyik találkozásunkkor pedig felkértek, hogy csináljunk egy közös nótát.
K: - Értem. „So they: Called di Docta’!” :)
Dr. RD: - Pontosan! :)
K: - A Senior Allstars egyébként miért oszlott fel?
Dr. RD: - Zeneileg más irányba kezdtünk el kacsingatni, s végül ez idáig vezetett.
K: - Értem. Nos, akkor most térjünk rá arra, ami igazán érdekel engem! Szeretném megtudni a titkodat! Szóval, hogyan lehetséges, hogy egy fehér ember – jó, jó tudom, hogy azt mondtad, hogy a lelked fekete, de mégis – ilyen szinten elsajátítsa a patwa nyelvjárást?
Dr. RD: - Tudod, imádom ezt a zenét, ami azt hiszem, hogy le is rí rólam. Nagyon sok ilyesmit hallgatok és zenehallgatás közben ragadt rám, a reggae muzsika által kezdtem el megtanulni ezt a nyelvet. Aztán a könyvek vásárlása felé vezetett tovább az út, mert nem csak a zene, hanem a zene mögötti kultúra is nagyon érdekelt. Egy csomó szöveget a kulturális háttér megismerése után értettem meg. Aztán természetesen az is segített, hogy szép lassan egyre több jamaikaival hozott össze a sors. Hát, így kerültem én bele ebbe az egészbe…
K: - Elmondható már rólad, hogy folyékonyan, csaknem anyanyelvi szinten beszéled a nyelvet?
Dr. RD: - Nagyjából igen, de mondjuk, ha olyan jamaikaiakkal találkoznék, akik nagyon kis falvakból származnak, akkor nem hiszem, hogy sokat értenék a „bush talk”-jukból. De ha a fő nyelvjárásra gondolsz, akkor abból elég sokat megértek. Több szinten mozog ez a dolog, mert a „patwa-val fűszerezett” angoltól el lehet jutni egészen az őshonos, vidéki jamaikai patwa-hoz.
K: - Ha jól tudom, egyébként is elég sok nyelvet beszélsz, gondolom ez is megkönnyítette a tanulást…
Dr. RD: - Igen, félig német, félig francia vagyok, szóval „kétnyelvű”-ként nevelkedtem. Ezenkívül beszélek angolul, valamint latint és olaszt is tanultam az iskolában… Tudod a zene és a nyelv valahol nagyon hasonlít egymásra, hiszen mindkettő elsajátításához nagy szükséged van a hallásodra.
K: - Ha már megvontad ezt a párhuzamot, kutakodjunk egy kicsit a zenei pályád gyökereinél -nagyon korán elkezdtél zenélni, de pontosan mikor is volt ez?
Dr. RD: - Harsonán 11 éves koromban kezdtem el játszani, de folyton énekeltünk már előtte is a családban. A szüleink mindig is azt szerették volna, ha megtanulunk valamilyen hangszert kezelni.
K: - Ez olyannyira sikerült, hogy ha jól tudom, akkor még a jazz-be is belekóstoltál, sőt…
Dr. RD: - Hát igen, sokféle zenével foglalkozom. Hallgatok jazz-t, latin zenéket, természetesen reggae-t, ska-t, calypso-t, illetve a régi soul zenéket, szeretem a klasszikus zenét, a country-t és a western-t, na meg a francia sanzonokat. Szeretem ezt a sokfajta stílust és szeretem magamat is kipróbálni bennük. Van például egy sanzonokat játszó formációm – a La Bande a Richard –, ahol franciául éneklek híres darabokat, de említhetném a 4-5 fős jazz-ensemble-met, aztán játszom még swing-et, sőt balettet is, és most épp részt veszek egy big band munkájában is, ahol Frank Sinatra dalokat énekelek, s ezt is roppantul élvezem. Nagyon sok lehetőség van. Stúdióban is dolgozom, s persze harsonázom is – épp most fújtam egy német hip-hop anyagra egy-két betétet. Szóval semmi nincs kizárva, mert tényleg imádom a zenét.
K: - Visszakanyarodva a dancehall munkásságodhoz, sikerült már bevenned az anyaországot is? Mit tudsz a számaid jamaikai fogadtatásáról?
Dr. RD: - Valószínűsítem, hogy van olyan Jamaikán, aki tud a létezésemről és a munkásságomról, de biztos vagyok benne, hogy nincsenek ott slágereim. Talán, majd egyszer… :)
K: - Azért a világ más részein elég ismertnek számítasz ebben a kultúrában, elég sokfele jártál már nem?
Dr. RD: - Európát és az USÁ-t valóban végigturnéztam már és persze most is épp egy európai turnén vagyok Django-val…
K: - Django-val hol találkoztatok először?
Rind-DingDr. RD: - Először Németországban, Hamburgban találkoztunk, amikor ott játszott a zenekarával a Stubborn Allstars-zal. De már jóval ezelőtt is tudtunk egymásról. Voltak olyan amerikai zenészek, akik jártak Európában és amikor láttak engem azt mondták, hogy nagyon hasonlítunk egymásra – pl.: a humorunk, a stílusunk; és voltak olyanok, akik meg neki mondták pont ugyanezeket. Nagyon vicces volt, mert ugyanazt csináltam én itt Európában, amit ő ott kint Amerikában – mindketten énekeltünk, raggáztunk, harsonán és melodikán játszottunk és ska-ban is és reggae-ben is utaztunk. Így aztán nagyon mókás volt, amikor először találkoztunk, egyből jött a pozitív „vibe” és aztán azóta is rendszeresen találkozunk, tartjuk a kapcsolatot – fel-fel bukkanunk egymás lemezein, közösen dolgozunk. Ha Amerikába látogatok, akkor együtt lógunk, megnézzük egymás koncertjeit, vagy esetleg felveszünk egy-két dolgot a stúdióban. Ha meg ő látogat Európába, akkor ugyanez zajlik, csak fordítva. Azonban nyolc év óta - mióta ismerjük egymást -, most először nyílt rá alkalom, hogy közösen turnézzunk és nagyon király is a dolog. Eddig kilenc-tíz koncerten vagyunk túl és még hátra van 13-15 és azt mondhatom, hogy tényleg nagyon élvezem. Nagyon jó érzés együtt játszani Django-val!
K: - A mai koncerten felbukkant egy új darab, amit még nem ismertem. Azt hiszem „Bombs of Baghdad” volt a címe. Miről szól pontosan ez a nóta?
Dr. RD: - Ez a szám most jött ki egy 7”-esen, a címe „Bombs of a Baghdad” és arról a szól, ahogyan az amerikaiak „békét teremteni” mentek Irakba – ahogy azt Geroge W. Bush mondja. A szöveg tartalma az, hogy a háborúnak semmi köze nem volt a békéhez, az igazi célja az amerikaiaknak az volt, hogy rátegyék a kezüket az olajra. Igaz talán, hogy megszabadították az országot egy „terroristától”, de a mód, ahogy ezt tették jobban hasonlított egy vadnyugati cowboy-indián szituációra, mintsem a béke keresésére. A nóta egyébként a Seeed egyik riddim-jére készült, a Music Monks-ra. Az 5 számos EP-n az eredetin kívül, szerepel még egy verzió a riddimre Degree-től, Tanya Stephens-től, Sizzla-tól és tőlem.
K: - A koncerten feltűnt, hogy már nem csak patwa-ban tolod a toasting-ot, hanem németül is. Hogyan tudod megtartani így a dolog autentikus jellegét?
Dr. RD: - Igen, ezt csak mostanában kezdtem el, régebben nem vállalkoztam rá. Korábban minél autentikusabban szerettem volna művelni a műfajt, azáltal, hogy a jamaikai nyelvet használtam, amikor jamaikai zenét játszottunk. Mostanában már kicsit másképp látom a dolgokat, s mára már 4-5 német nyelvű felvételem is megjelent. Ma este például ugyanolyan érzés volt a német nyelvű dal előadása számomra, mint azoké, amikben a jamaikai nyelvet használtam – egyszerűen ma már ugyanazt az érzést nyújtják.
K: - De mi volt az, ami megváltoztatta a hozzáállásodat? Mikor dőltek le az ilyen irányú falak benned, azaz: Hogy kezdted el?
Dr. RD: - Egyszerűen felkértek, hogy csináljak egy német nyelvű felvételt is, s amikor kipróbáltam jónak tűnt, sőt egyáltalán nem volt kényelmetlen, így újabbak is követték ezt az első megjelenést.
K: - Feltűnt, hogy a német nyelvű felvételeiden, így a koncerten hallott „Vom Vater”-ben is sokkal mélyebb tónuson szól a hangod a megszokottnál. Általában a saját anyanyelvükön megszólaló, nem jamaikai dancehall előadók ehhez az öblösebb hanghoz nyúlnak vissza. Ennek talán az a magyarázata, hogy ettől érzik autentikusabbnak dalaikat. Szerintem a Te éneklési kvalitásaiddal erre nem feltétlenül lenne szükség, mégis mi vezetett Téged arra, hogy ezt a technikát használd?
Dr. RD: - Tulajdonképpen ez egyáltalán nem volt tudatos, egyszerűen, amikor kerestem a „német nyelvű hangomat”, akkor ez jött. Nem igazán gondolkodtam még ezen, mert te vagy az első, aki ezt észrevette, de legalábbis az első, aki ezt megkérdezte tőlem. Biztos az is benne van, amit Te mondasz, de semmiképp sem ilyen konkrétan, vagy tudatosan jelent ez nálam meg.
K: - Értem. Az előbbiekre, illetve a felkéréseidre visszatérve, az hogy mindenbe belevágsz, amivel megkeresnek, az igaz a harsonázásodra is, vagy ezt csak az éneklés esetében mondhatjuk el?
Dr. RD: - Nézd, amiben látok fantáziát, azt kipróbálom. A harsonával is elég sokat dolgozom a stúdióban, …éppenséggel azon a hétvégén, mielőtt elindultunk erre a turnéra, három harsonás felkérésemnek is eleget tettem: egy fúvós szextettben játszottam, egy rythm and blues zenekart segítettem ki, valamint egy funky-jazz, azaz egy street-jazz – ahogy ők hívják – felvételen működtem közre. Ez utóbbi egy loop-okra és funky betétekre épülő scratch-ekkel tűzdelt muzsika, ahol a szaxofonos meghívására vállaltam a vendégszereplést. Nagyon élveztem egyébként mindegyiket! Főleg azért, mert hiába is szeretnék, egyszerűen nem tudok túl gyakran harsonán dolgozni, mivel sok más elfoglaltságom akad, az éneklés pedig nagyrészt kitölti az időmet, így aztán mindig nagyon boldog vagyok, ha lehetőségem nyílik egy kicsit játszani a hangszeremen.
K: - A jazz-ben elég játékos a stílusod, jellemző ez rád a sound system-es fellépéseid során is; azaz énekléskor, toast-oláskor freestyle-ozol, vagy ilyenkor inkább a kötött, előre megírt szöveg a jellemzőbb?
Dr. RD: - Mindkettő előfordul. Ilyenkor, mint ahogy azt akkor is teszem, ha kísérőzenekarral játszom, sok már eleve megírt nótát is előadok, ami persze rá van írva az adott riddim-re, de természetesen ezek sohasem állandó formában élnek, mindig improvizálok egy kicsit, a legtöbbször az adott helyhez, helyzethez alakítom a dalt. Az ilyen kommentárok, pillanatnyi ötletek, amik a freestyle során merülnek fel, néha annyira jók, hogy aztán később megtartom és bele is építem egy-egy új számba – szeretem a spontán dolgokat.
K: - Hmm… Szereted a spontán dolgokat, akad azért valami konkrét kitűzött célod, egy életcél féleség, amit mindenképp el akarsz érni az évek során?
Dr. RD: - Tulajdonképpen én az egész utat, mint cél látom magam előtt. Zenész akarok lenni, ezt csinálom, s ahogy múlik az idő egyre jobb és jobb leszek. Ez a fejlődési folyamat már önmagában is megállja a helyét, mint cél. Nem mondom, hogy világhírű és milliomos akarok lenni, mert imádom a zenét és azt, ha sikeresen tudok működni ezen a téren. Ha tudom, hogy ma jobban megy a dolog, azaz közelebb vagyok ehhez a célomhoz, mint öt évvel ezelőtt, akkor az már önmagában boldogsággal tölt el.
K: - Azt azért megkérdezhetem, hogy ugye teljesen a zenélésből tartod fent magadat?
Dr. RD: - Régebben voltak mellékállásaim, de ’hál Istennek most jól mennek a dolgok, így ma már nincs erre szükség. Tehát, a válaszom, igen.
K: - Milyen mellékállásaid voltak?
Dr. RD: - Egy francia étterem bárjában dolgoztam, mint csapos. Most is dolgozom még egyébként rádióállomásoknál, kiadóknál, de ma már bárminek, amit csinálok köze van a zenéhez, tehát azt mondhatom, hogy a zene a foglalkozásom. Ma már csak ilyen munkakörökben lehet találkozni velem.
K: - Végezetül hadd kérdezzem meg, hogy mit szólnak az emberek, amikor először találkoznak veled személyesen – hiszen hallják ezt az édes-lágy reggae hangot, aztán meglátják ezt a nagydarab fickót?
Dr. RD: - A legtöbb első reakció, amit kiváltok az emberekből az az: „Ó, azt hittem te fekete vagy!” mondat. Igazából szerintem ez nem számít, mert úgy is csak a zene szeretete jön át a dalokon, véleményem szerint a külcsín mellékes.
K: - Ez tényleg így van, s ez egy igazán értékes zárógondolat, köszi az interjút!