Punk Portál - 2019. május 25.





 

2003. VII. 19. - Vörös Yuk - Scrapy


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. júl. 28. hétfõ - 10:41

A pénteki buli után sokkal többre számítottam szombaton, és be is jött a dolog. Nagyon élveztem az egész estét. Visszatért a régi csizmáskandúros ska bulik hangulata, szinte teltházzal. Nagyon sokan voltunk, sok ismerős arc, sok csaj (nekik ingyen volt), és a zenekarok is jól nyomták.

A Guinness-t Jánossomorján láttam pár hete, oi-punkot játszanak, amit én nem nagyon szeretek, meg korán is kezdtek, szóval én inkább a sörözést választottam.

Whizz-BangWhizz-Bang névre hallgat a következő fellépő csapat, elvileg őket láttam a ska táborban, de nem rémlett szinte semmi, szóval most jobban figyeltem. Ska-ra számítottam, de inkább swing-et, rockabilly-t, jazz-t játszottak fúvósokkal. Utóbbiak voltak a legjobbak, profi zenészek szerintem. Az énekes papírról olvasta az angol nyelvű szövegeket (eh). Nagy tánc alakult ki, én viszont elég gyorsan meguntam a dolgot, ezért inkább kimentem, és ittam még egy sört.

A KóklerInnentől totális beindulás következett, elsőként a Kókler koncertjére. Azt hiszem, nem kell nagyon részleteznem azoknak, akik voltak mostanában Kókler koncerten. A terem szinte tele, mindenki táncol (és nem pogózik!), kurva jó a hangulat, és iszonyat meleg van. :) Nagyon élveztem az egészet. A szokásos feldolgozások csak tovább emelték a hangulatot, a Sublime Bad Fish-t viszont hiányoltuk nagyon néhányan. Amúgy a szokásos számokat játszották. Jajj, majdnem elfelejtettem, kiegészült a zenekar egy szaxofonos lánnyal. Mondjuk én semmit nem hallottam szinte a produkciójából, de lehet, hogy ez a hangosítás hibája volt.

A ScrapyÉs a buli folytatódott! A Scrapy CD-n nem tetszett különösebben, de sejtettem, hogy élőben király lesz. És tényleg! Nagyon szupi koncertet nyomtak! Ez persze a közönségnek is köszönhető, nagyon sokan ismerték a számokat, énekeltek a mikrofonba. A zenekar streetska-t játszik, ami a streetpunk és a ska keveréke. Igazi skinhead zene. Nem számoltam meg, hányan voltak a színpadon, de szépen megtelt. A hőség meg csak fokozódott, mindenki táncolt. Ilyen egy igazán jó koncert! A zenekar tagjai is nagyon élvezték, legalábbis ez látszott rajtuk, tuti, hogy nem számítottak erre. Koncert közben megszörföltették az énekest is. Kis szünet után visszajöttek, és nyomtak még néhány streetpunk számot, de nekem inkább a ska és reggae dalok tetszettek, szóval a végét már csak hátulról néztem.

A koncert után kimentem, és kicsavartam a pólómból az izzadságot, egy szép nagy tócsányi jött ki belőle. :) Ezután félmeztelenül mászkáltam kicsit, a legtöbben megrettenve fordultak el. Hehe. Kaptam RobiTibor-tól egy száraz pólót kölcsönbe, köszi!

A ScrapyA végén még nyomta a Meskalin, és még közönség is maradt a Scrapy után. Úgy tűnt, volt új szám is, de nem igazán figyeltem a koncertet, a Specials feldolgozást is lekéstem. Tényleg kéne találni egy énekest, és akkor tök jó lenne ez a zenekar.

A koncertek után új DJ-k próbálkoztak, eléggé sikertelenül, látszik, hogy Sas a profi! Szerencsére egy idő után elkergette a kezdőket (én bíztattam :), és nyomott néhány igazi slágert. Később, ha jól láttam, a Scrapy énekese is rakott be CD-ket. Egyébként az egész zenekar maradt bulizni tovább. Elvileg 4-ig van nyitva a hely, fél 5 fele kezdték el kiküldeni az embereket. Kinn a padon még egy kis akusztikus Scrapy produkciót hallgathattunk meg, az egyik tag játszott és énekelt punk örökzöldeket (pl. Ramones) Kutya gitárján. Aztán elindult mindenki haza, 6-ra már itthon is voltam. :)

További fotók: