Punk Portál - 2019. május 23.





 

2003. V. 13. - Bécs - Fat Tour


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. máj. 17. szombat - 11:53

Épp reggeliztem, amikor hallom a rádióban, hogy Bécsben hatalmas tüntetések vannak, kétszázezren mennek busszal a városba az egész országból. "Aki teheti, ne induljon el ma Bécsbe!". Fasza. Kettőkor találkoztunk a Blahán. Felhívtuk Schlekit, hogy ha tudnak, vegyenek nekünk jegyet elővételben a Jugendinfo-ban, mert ők kicsit előbb indultak. Bepakoltuk a söröket a hűtőtáskába, majd indulás. Nagyon jól mentünk, a határig csak egyszer álltunk meg autópálya-matricáért, meg kivenni sört hátulról. Az útlevelek bemutatása után a benzinkútnál egy piros Skoda gépjármű mellett a Macskanadrág zenekar kétharmadával futottunk össze. Reggel 10-kor indultak Salgótarjánból. :) De legalább kijutottak. Gyorsan mentünk is tovább, a hűdenagy tüntetésből annyit érzékeltünk, hogy a város határán kb. 3 percig kellett sorbanállnunk az autópályán, aztán le is kanyarodtunk az Arenahoz. A hőmérséklet változása elég jelentős volt, Budapesten 33 fokot mutatott a kocsi hőmérője, Bécsben már 15 volt, és kezdett csöpögni az eső. A hídra felkanyarodó út mellett kis fehér foltokat láttunk, ami tuti, hogy hó volt, de senki nem hitte el. Tisztára úgy nézett ki. Leparkoltunk, majd mentünk megnézni a helyzetet. Megint mi voltunk az elsők. Most simán be tudtunk sétálni a nagyterembe. Pakolásztak a zenekarok, majd megnézhettünk egy számot a Mad Caddies-től és a Rise Against-től. A merch cuccokat pakolták ki, semmi jót nem láttam. CD-t lehetett volna venni, de az út is elég nagy befektetés volt. A pólókínálat elég gyenge volt, egy olyat se találtam, ami különösebben tetszett volna. Azért a kis "Flipsides sucks" tábla vicces volt a Rise Against standjánál. Markoltunk ingyenes Fat Promo CD-t, mondjuk sok újdonság nincs rajta, minden fellépő zenekartól 2 szám és egy az új Real McKenzies-ről. Nézegettük a plakátokat, egyesek loptak is ezt-azt, Slackers, ilyesmik. Később kikerült egy rohadt jó NOFX-War On Errorism plakát is, amit hazafele a mi autónkban láttam viszont. :) Sajnos nem én loptam le. Közben elkezdett ömleni az eső. Nagyon durván, az ajtóból néztük. Egy idő múlva kiküldtek minket. Beálltunk a kinti árusító standok alá, és vártunk a jegyekre. Közben szállingóztak az emberek, szinte csak magyarok. Nagyon sokan voltunk, megérkeztek a veszprémi suttyók (hehe), Schlekiék (csak egy jegyet tudtak venni, és láttak a tüntetéseket), jöttek Győrből, Budapestről, Salgótarjánból, stb. Közben esett az eső, mi meg álldogáltunk az ereszek alatt. Aztán fogták a kasszát, és a jegypénztártól átvitték a bejárathoz. Innentől kezdve az esőben kellett sorbanállni. Csomó ideig nem történt semmi, aztán azokat engedték, akinek már volt jegye. Szóval nem tudtuk, mi van, de végül sikerült venni jegyet, bejutottunk. Nem is áztunk el nagyon. Bent semmi nem változott (kiraktak új plakátokat a lelopottak helyett, ekkor került ki a NOFX is), leültünk az emelvényre, és hallgattuk a rockabilly CD-t, amit az este folyamán még jópárszor lenyomtak a zenekarok közötti szünetben.

A helyről asszem nem kell sokat írnom, már voltunk többször, elég jó nagy színpad, tánctér, majd mögötte lépcsős lelátó, kb. 800 ember férhet be, nem tudom.

Kezdett a The Flipsides névre hallgató formáció. Megállapítottuk, hogy ez a zenekar azért került a Fat Wreck-hez, meg erre a turnéra, mert az énekes csaj lefeküdt Fat Mike-kal. Más magyarázat nem nagyon van. :) Szóval a felállás: énekes-gitáros csaj öltönyben, nyakkendővel, basszeros csávó, és egy elég lelkes dobos, nagyon nyomta. 2-3 ember ugrándozott, a többiek illedelmesen tapsoltak a számok végén. A csaj nagyon punkos kiállásokat csinált, a színpad legszélén rángatózva pengette a húrokat. Pár szám után levette a nyakkendőjét, amit aztán valaki el is akart lopni, de nem ment (nekünk is eszünkbe jutott). Tovább nem vetkőzött. Ja, a zenéről még nem írtam semmit? Talán azért mert nem volt benne semmi érdekes. Egy számot ismertem (rajta van a Fat promón is), tök átlagos, a csaj ének se dobja fel.

Lawrence ArmsA Lawrence Arms már ismertebb zene, jobb is. Popos punk-rock, szerintem vannak benne emo elemek is. Meghallgattam indulás előtt egy albumot, szóval voltak ismerős számok. Beindult a közönség, táncoltak a fiatalok. Megint el lehet mondani a szokásosat, hülye osztrákok voltak mind! :) Sokan megint azért jöttek, hogy ugrálhassanak ész nélkül a színpadról, a zene le van szarva. Jó koncert volt, de semmi emlékezetes nem történt.

Rise AgainstMajd Rise Against!!! Na, ez már nem annyira lagymatag zene, punk hardcore elemekkel, néhol hardcore punk elemekkel. :) Az első számnál egyből beindult a zúzás, elég sokan tomboltunk, én is beálltam. Nagyon sokan ugráltak, néhányan a szövegeket is fújták, próbáltak a mikrofonba énekelni. Voltak régi és új számok, ismerős volt mind. Én hátulról másztam fel párszor a tömegre, de nem sokáig bírtak. Az énekes néha lerakta a gitárját, ilyenkor kiállt a színpad szélére, és lehetett csápolni, meg énekelni néha a mikrofonba. Szóval jó volt az egész, de azért a legtöbben a Mad Caddiest várták.

Mad CaddiesSzünet, majd besötétedett minden. A tánctér dugig. Mindenki üvölt, meg fütyül, aztán a színpad fölött felgyullad egy gyönyörű Mad Caddies felirat. Nagyon dizájnos volt, végig világított. Hát, nem tudom, mit írjak. Most voltam harmadszor a koncertjükön, a tavalyi nem tetszett a Deco-n, de ez most itt nagyon nagy élmény volt. Táncolni nem nagyon lehetett a nagy tömeg meg az idióta osztrákok miatt. Mindenre pogóztak, ska-ra ugráltak (!!), meg tök nagy nyomor volt. De nem baj, nem foglalkoztam semmivel, üvöltöttem a szöveget, akkor is, ha nem tudtam. Nyomtak kb. 4-5 számot az új albumról, látszólag nem sokan ismerték, nekem ezek nagyon tetszettek, mivel az utóbbi időben csak ezt hallgattam, vagy százszor. Ugrálás itt már nem volt annyi, a ska-ra nem lehetett. Többségében azt nyomták, örültem is neki, zúzós szám nem sok volt. Számcímeket itt sem tudok, de szerintem minden nagyobb slágert elnyomtak, és játszottak egy régi reggae számot is, nagyon király volt, táncoltunk végig. Egyre melegebb lett, teljesen átizzadt mindenem. Az előző zenekarok kb. fél-fél órát játszottak, a Mad Caddiesről fogalmam nincs, de elég rövidnek tűnt, mert nagyon élveztem minden percét.Mad Caddies Kis szünet után nyomtak egy ráadás számot, ez tetszett a legjobban, ezért az egy számért is érdemes lett volna eljönni. Nem tudom melyik volt, az újról az egyik (talán a Villains?), teli torokból üvöltöttem, és skankeltem, mint állat. Koncert közben elszállt egy basszuserősítő, ekkor volt egy kis idő, felmérték, hogy melyik országból hányan jöttek. Az osztrákok után a magyarok üvöltöttek a leghangosabban, nagyon sokan voltunk. Jó érzés volt. :) Osztottak vizet is, meg dumáltak az időjárásról. Igazán fantáziadús. :) A visszajövetel előtti utolsó számnál a nezőtéren ülő összes embert is felálállították, nem is értem, hogy lehet egy ilyen koncertet ülve végignézni.

Aztán vége lett. Elmentem, ittam vizet a WC-ben, egyáltalán nem kellett sorbanállni. Szép lassan kijutottunk, elég hideg volt a teljesen átizzadt öltözékünkben. Tudtuk, hogy aznap este játszik a Derozer is, azt hittük, a kisteremben, de aztán megtaláltuk őket a kocsmában, ahol egy nagyon pici színpadon kb. 30 embernek nyomták a punkrockot. 1-2 ember ugrándozott, egyébként semmi. Azért elég lelkesek voltak. (Mármint a fellépők.) A Mad Caddies után nem volt túl nagy szám az egyszerű streetpunk, amit nyomattak, de azért bementünk melegedni, megnéztünk pár nótát. Ma Szombathelyen, holnap a Vörös Yukban meg lehet tekinteni őket. Remélhetőleg nagyobb bulik lesznek, mint az itteni.

A kocsinál átöltöztünk, kajáltunk, aztán indulás haza. Szabi nagyon jól nyomta, kevesebb, mint 2,5 óra alatt a Blahán voltunk.

További fotók: