Punk Portál - 2019. augusztus 18.





 

Villáminterjú Bartha Jánossal, a MÁK dobosával


Írta: gandalf
Feltöltötte: gandalf
Ekkor: 2001. okt. 30. kedd - 23:11

Punk Portál: A MÁK együttes nevét gyakran a CAFB-vel közösen emlegetik, ennek oka az az együttműködés, ami elég régóta tart köztetek. Hogyan ismertétek meg a CAFB tagjait?

Bartha János (MÁK): 7 évvel ezelőtt, a megalakulásunk után nem sokkal játszottunk néhány fesztiválon ahol a Fixa Idea nevű punk-rock csapat is nyomult. A zenekarban két igazán jó arc volt, akikkel jól összejöttünk. Ők azóta a CAFB-t gazdagítják tehetségükkel. Sütő Lajosról frontemberről, és az Urbán Laciról a dobosról van szó. Már a Fixa Ideás időszakban beszélgettünk közös turnéról, de az élet mást hozott. Csak mostanában jöttünk össze újra, és úgy gondolom nagyon jól egymásra találtunk. A két zenekar minden téren kiegészíti egymást, és ez a közös turnékon, koncerteken ki is derül.

Punk Portál: Az előző albumotokon találhattunk egy ún. rádióverziót, amely is a 7-esen című számotokból készült. Miért?

B. J. (MÁK): A rádióverzió azért készült, mert a rapköcsögöket leadják akkor is ha a primitív elb. szövegeikben töltelékszóként használják a bazdmeg-et, minket viszont ezzel a dallal erre a két szóra való hivatkozással nem adatak volna le egy csomó csatornán. Sajna ez a szomoró magar valóság. Nem az ORTT-ről van szó, hanem a znész szakmáról ahol nem illik egymásról csúnyákat mondani, mert mindenki fasza gyerek, és csak a rajongókért él, és persze a dalokat is ezért koppintja nyugatról...

Punk Portál: Turné? Koncert? Új album? Van-e valami hír? Van-e már gitárosotok?

B. J. (MÁK): A gitároshiány nyomasztó, és megoldásra váró probléma. Remélem hamar, és jól sikerül rendeznünk a dolgot. Jelenleg a csapat három tagú (Dani, Iván, Én), és egy stúdiózenésszel játszunk. A turné nincs veszélyben, nemsokára kezdjük. A következő koncertet még nem tudom, a turné szervezését a jövő héten kezdjük az Urbán Lacival (CAFB). A leggyakrabban egyébként a Danival lehet találkozni: törzshelye a Black Dog a XI. kerületben...
Az új album 2001. gramm címmel az üzletekben kapható. A Szigetre jelent meg az Edge Records gondozásában. Király, tessék róla fasza kritikákat írni! Új klip szeptember végére a Nem rossz című dalból. TV, és rádiószereplések akkortól várhatóak.

Punk Portál: Van-e valami üzeneted a punk portál olvasóinak?

B. J. (MÁK): A Portál olvasói közül azoknak üzenek, akik zenélnek: Azonnal hagyjátok abba!
Egy néhai általam igen nagyra tartott zenekar énekese is ezt javasolta nekem. Azt mondta oszoljunk fel, mert ebben az országban semmi esély arra hogy egy zenekarnak jól menjen. Aztán a zenekarának feloszlása után új csapatot keresett... Szerintetek?



Honlap: http://mak.mentha.hu


E-mail: mak@mentha.hu




Most szólj hozzá!