igen, csak az a különbség, hogy én nem sugallom azt, hogy én nem tapasztaltam semmit, tehát biztos nem is történt semmi
elmondom, mi az, ami basz
kezdjük ott, hogy nemrég húztál le valakit azzal, hogy nem következetes
lássuk, te mennyire vagy az
saját bevallásod szerint, kétszer voltál vörösben. meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy nem tapasztaltál semmi olyan negatívumot, ami igazán említésre méltó lenne, de csatlakozol a bojkotthoz, mert pár ember azt mondta, hogy vannak gondok
aztán isteníted a trafót annak ellenére, hogy voltunk itt 3-man is, akik utaltunk rá, hogy igenis voltak gondok. de te még ezek után is lesöpröd az asztalról mindezt azzal, hogy de bizony te akkor sem tapasztaltál semmit (ergo...)
ebben az esetben miért nem vagy lojális velünk és miért vagy lojális a bojkottálókkal?
amúgy leszarom a trafót, én kb 5 éve bojkottálom egymagam, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a hsz búcsúkoncerten tiszetletem tettem (ami amúgy elég nagy dilemmát okozott)
azt sem tartom kizártnak, hogy ezalatt az öt év alatt sok minden változott és azok az emberek, akik miatt nem látogatom a klubbot, már rég árkon-bokron túl vannak, mégis olyan nyomott hagyott bennem az incidens, hogy nem kockáztatom meg, hogy oda menjek
és még valami: én nagyon jól tudom, hogy a vörös nem tökéletes, sosem állítottam az ellenkezőjét, de túl is van sok minden dramatizálva (tudod az éremnek másik oldala is van és én azt is ismerem) |