Előre Vörösök!
Írtam egy fasságot, ha van kedvetek olvassátok el, és érdekelne a véleményetek! Kössz!
Én rendkívül büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok. Szerintem mindannyian azok lehetünk. Nézzünk meg néhány példát a teljesség igénye nélkül, hogy miért. Idestova 1100 éve idecsöppentünk, és azóta védelmezték Őseink e hazát, amiért hálával, és elismeréssel tartozunk Nekik, hiszen senki sem lát(ott) itt minket jó szemmel a környező népek közül. Egy szomszédos nemzetet sem tudnék mondani, amelyikkel valamikor ne álltunk volna hadban. A sok hadakozás közepette ráadásul temérdek értéket hoztunk létre, pl. C-vitamin, telefonközpont, dinamó felfedezése, és még 1000 oldalon át sorolhatnám.
Ezekben a régi, hadakozásokkal teli időkben szükség volt a nemzeti érzések fenntartása, hogy az emberek ne omoljanak össze a terhek alatt, hiszen a rengeteg háború, és kizsákmányolás, leigázottság mély nyomot hagyott a lelkekben, de az ellenállást, ha nem is nyíltan, de belül, a szívekben mindenáron, megtörhetetlenül fenn kellett tartani. Volt néhány időszak, amikor különösen hangsúlyosak voltak ezek az érzelmek, pl. a törökök elleni küzdelem, a Rákóczi-szabadságharc, a reformkor, a Horthy-korszak, 56’.
Ezek után térjünk át a jelenbe, és nézzük meg ennek a mai jelentőségét. Meglátásom szerint mivel a magyar nemzet nincs veszélyben, sőt hosszú távú virágzása –különösen az EU csatlakozás után- biztosítva van, egykori ellenségeinkkel a megbékélés útjára, sőt az összefogás útjára léptünk, értelmetlen ezeket az érzelmeket a napi politika szintjén is előhurcolni, és azon vitatkozni ki a „magyarabb”, és ki a „hazaáruló”. Mi magyarok tudjuk, hogy hol a helyünk, miket értünk el. De nem szabad a babérjainkon ülnünk díszmagyarban és a mellünket verve hangoskodva hirdetni: magyar vagyok! Mert önmagában ez gyakorlatilag semmit sem ér. Értelmetlen. A lényeg az, hogy mit tudunk mi elérni, a jelenben. Őseinktől egy irigylésre méltó teljesítményt örököltünk, és csak rajtunk áll, hogy hozzá tudunk-e tenni valamit. De ezért keményen kell dolgoznunk, és nem pedig hidakra vonulnunk, mert ez nem viszi előre az országot. Ugye nem akarjuk, hogy unokáinknak szégyenkeznie kelljen miattunk? Amikor megkérdezik majd tőlük: a te papád mit tett az országért? Hadd válaszolja azt, hogy keményen dolgozott, találékonyságával versenyelőnyhöz juttatta egy-egy területen vállalkozását, segített fellendíteni a gazdaságot, kultúrát, művészetet, tudományt, sportéletet, stb. Ilyen emberekre van szüksége az országnak. Egy esetleges rossz válasz ez lenne: a papám? Hidakat foglalt el, gyűlésekre járt egész nap, küzdött a gaz „kommunisták” ellen. A mai idők labancai, a jobboldal szerint a baloldal képviselői, akik romlásba taszítják az országot. A nép egyre nagyobb részét lehet ezekkel az eszközökkel befolyásolni, hisz’ ki ne szeretné azt hallani, „te magyar vagy, többet, jobbat érdemelsz”. Olimpiát tudsz rendezni (nem baj, ha megtörsz, mint a perec)! Sőt, csak nekünk, magyarságunkra való tekintettel a gyógyszergyárosok egyedüliként Európában majd felére csökkentik a gyógyszerek árait, az oroszok fél áron adják a földgázt, és az olajat… Hát megsúgom: a sült galamb nem fog senki szájába repülni. Képzeljétek el, még akkor sem, ha magyar az illető. Meglepő, ugye?
Úgy érzem, a valaha a külső ellenség legyőzésére, hatásosan bevetett nemzeti érzéseket most a saját népünk ellen fordították, olyan pozitív energiákat, amiket építésre, önbizalom-javításra kellene fordítanunk, és nem szabadna mindennapi életben elcsépelt közhellyé süllyesztenünk. Ez olyan, mintha minden nap háromszor meghallgatnánk a Himnuszt, és a Szózatot. Ugye, hogy értelmetlen? Ez szomorúvá, és csalódottá tesz, és többek közt ezért nem szavaztam a Fideszre .
| |
|
|
