Csing and Tzuo
Shin Jang Tzuo jólesően engedte ki magából a már reggel óta gyülemlő, friss pisit. Nyantzu, dél-kínai város Che Guevara művészeti főiskolájára járt, másodéves volt a fafaragó szakon. Erős hármas, jó sportoló és párttag. Sapkájára sajátkezűleg faragta vörös cseresznyefagyökérből a vöröscsillagot. Szürkéskék pufajkája alatt naponta fényesített sarlót és kalapácsot hordott.
“Ah, ez jól esett. Engels elvtárs szobrát öntöztem meg vele, és a körülötte növő buja gyepet.” Szemei tűzben égtek, lelkesen emelte fel hangját a tér zsivalyában.
“Éljen a fű! Éljen a kommunista gyepgazdálkodás! Éljen Mao elnök!” kiáltotta el magát olyan erővel, hogy hangszála gyakorlatilag kiszállt tőle torkából a fogsorára. A mellette guggolva pisilő egyetemista és főiskolás lányok, a tér másik oldalán, a buja gyepre székelő orvostanhallgató fiúk mind feltartott, ökölbeszorult kezekkel, lelkesen üvöltve reagáltak a felszólalásra.
“Táperőt biztosítunk a talajnak, nem engedjük, hogy szeretett Engels elvtársunk mellett kiszáradjon a forradalmi fű. Ezért vertük szét az angolvécét a kollégiumban, nekünk nem kell királynő és Amerika. Le a fasizmussal!”
“Éljen Mao, éljen a Párt! Halál a befurakodott imperializmusra! “ jött a zúgó válasz.
“A kommunizmus az nem szeretet, a kommunizmus az kalapács, amit ellenségeink szétverésére használunk!” kiáltotta Tzuo.
“Az imperializmus nehezen botorkáló, púpos kísértet!” zúgott fel újra a tömeg.
“A kövérek nemzetáruló kruscsovista kémek. Nincs többé helyük Mao elnök Kínájában!” üvöltötte égreemelt szemekkel Tzuo.
“A demokrácia vérbenfürdő szexmánia!” zúgta újra lelkesen a tömeg.
Tzuo felpattant egy, már a napon teljesen betokozódott, és betonkeménységűvé merevedett ürülékkupac tetejére. Kezében lévő kis piros könyvét emelte magasba, öklével mellét csapkodta. “Mao elnök bölcsessége Kína Napban tükröződő nukleáris ereje.”
“A fasiszta nem tud elfutni, mert elhízott a rablott pénzen!” hallatszott valahonan hátulról.
“Ott indul gyilkolni a kövér német náci, de mi nem engedhetjük,” mutatott Tzuo egy lassan, vonszolva haladó, sánta, idős ember felé. Az visszafordult, az ellenkező irányba mutogatva tétován indult tova.
“Nem jó neki a mi forradalmi államunk. Nem jó neki a Párt. Nem jó neki Mao elnök égi bölcsessége,” nézett körül az előtte gyülekező, főleg főiskolásokból álló tömegen. “Nem jó, mert CIA-kém. Amerika felé mutogat. Gyilkos. Halál rá!!” üvöltötte őrült, kifordult szemekkel. “Utánam vörösök!”
Tzuo lepattant a kupacról, és őrült erővel vetette magát a mostmár futni próbáló, sánta, elhízott öregember után.
“Nem, nem, nem akarok semmit!” kiáltotta kétségbeesetten üldözői felé az áldozat. Halálfélelmében szinte már futott. Látta viszont, hogy nem menekülhet a megvadult, fiatal üldözői elől, ezért az egyik útmenti fára próbált felkapaszkodni. Ezzel azonban csak azt érte el, hogy letört néhány száraz ágat, amivel húzni akarta magát fel a fa koronája felé.
Az első ütés, egy felé repulő, útburkolatból kikapott bazaltdarab, a fa törzsén landolt. Hatalmas darabot kitépve, forgácsesőt permetezett a járda túlsó oldalán levő, lehullott vakolatú épület falára.
A második ütés csak félig érte, mert a felé repülő vasrúd részben a fa törzsét találta el.
A harmadik ütés azonban, ami egy régi szovjet Pobjeda letépett lökhárítója által fejére mért ütés volt, igaz nem találta el fejét, de vállát szinte teljesen leszakította. A földre esett. Nem érzett fájdalmat, csak valami iszonyú erős fáradtságot. A következő ütések már tisztán érték a testet. Kezei, lábai eltörve. Bordái beszakítva. Fogai kiverve. Jobb fülében dobhártyája berepedve.
Megnyugodott.
Érezte, mostmár biztos a dolog. Nincs több szenvedés.
“Itt van, tessék, a fasizmus bibliája: a Biblia!” mutatta fel büszkén az áldozat zubbonya alól kiemelt fekete, bőrkötésű könyvet Tzuo. Ezt olvasgatta, ezzel akart minket Mao elnök ellen küldeni a halálba! Így működik a fasizmus!”
“Val … lás … törté … netet … taní … tok …” jöttek valami emberi beszédre emlékeztető suttogó, bugyogó hangok a szájban lévő fogszilánkok közül.
“Fasizmust tanítasz, mert tömeggyilkos vagy!”
“Ö … ö … nyöh … “ hallatszottak az áldozat erőlködő hangjai.
“Most hízik a májad büdös náci, mi?! Jönnek már a CIA bombázógepek, behívtad, igaz?!” visított bele az áldozat arcába Tzuo. Grumáncát fogva fejét és egész testét rázta.
“A máját, a máját akarjuk. Rosszmájú, hízottmájú gestapós!” üvöltöttek néhányan a tömegből.
Egy vállig érő hajú, csillogó szemű, gyönyörű lány állt meg előtte. Sapkáján tűzvörösen izzott a vöröscsillag a délutáni Nap vérvörös sugaraiban.
“Shuan Csang Csing vagyok. És csak annyit szeretnék mondani: köszönöm,” suttogta kedvesen a lány a fiú fülébe. Bársonyos bőre végigsimított Tzuo arcán. A fiúnak hirtelen elakadt a lélegzete. Ismerte Csinget, kiállításán is volt, egyszerűen elámult a képeitől. Mindegyik Mao-fejet ábrázolt különböző pózokban. Fantasztikus volt. És Csing balettozott is. A “Forradalmár álma” c. darabban egyszerűen fenomenális volt sáros gumicsizmában, fejében átlőtt rohamsisakkal. Ott az előadáson érezte Tzuo, hogy menthetetlenül beleesett a lányba.
Lassan magához húzta, mélyről, szívéből jövő indulattal, szinte önkívületben lesmárta.
A lány hagyta.
A többiek azonban már előrehaladtak. Egy szobrász-szakos kislány körmeivel felhasította az élő áldozat hasát, megkereste a májat, és kivette. Nem akart azonnal kiszakadni, ezért néhányan a mellette levő fiúk közül egyszerűen elharapták az ereket.
A hanyattfekvő, szerencsétlen, öreg vallástörténész még élt, és saját szemeivel látta, hogy kiszedik belőle saját máját.
A körülállók mindegyike mohón, harapásra készen várakozott a sorára. A kislány azonban könnyes, a szerelem varázsától átitatott szemekkel odatartotta Tzuo és Csing elé a friss, még meleg belszervet.
A tömeg lélegzetvisszafojtva figyelt.
Tzuo elvette a kislány kezéből a májat, kettőjük közé tartotta, és Csinggel egyszerre haraptak bele. Mikor lenyelték a falatot, szerelmes, önfeledt csókba merültek.
A körülállók torkából örömujjongás tört az ég felé. Mindannyian haraptak egy-egy darabot, sőt még az áldozatnak is adtak belőle. A szerelem csodája még a fasizmus iránt táplált gyűlöletüket is eltompította. Sőt, annyira megindította őket, hogy a megmaradt májdarabot, néhány körömnyi nagyságú foszlányt, egyszerűen viszagyömöszölték a helyére, az áldozat feltépett hasa mélyére.
“A proletariátus szerelme ütőszeg győztes ágyúink labirintusában!” írta fel egy kéz a falra.
“Mao, Mao, Mao …! “ zúgta válaszul az önfeledten boldog tömeg.
| |
|
|
