csá!
előljáróban csak annyit, hogy a mi filozófiai faszverésünket tönkrevágta mindenféle történelmi dobálózással ami egyrészt rendkívül idegesítő, másrészt semmitmondó.
a lét és nemlét, belső és külső világhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy tisztában vagyok azzal, hogy csak annak a létezésében lehetek biztos amiről tudok. Ugyanakkor mivel folyton új ismereteket szerzek ez bizonyítja, hogy van olyan dolog amit még nem ismerek. Nem tudok róla. De ettől függetlenül létezhet. Persze ez az okfejtés csak addig működik amíg nem fogadjuk el alapigazságként az idő állandóságát. Ha Douglas Adams-et nem vagy hajlandó olvasni, akkor legalább H. P. Lovecraftba nézzél bele. Van egy novellája amiben ezt az idő állandóságát feszegeti csak még durvábban teszi, mint te. Valami híres görög ipse mondta egyszer, hogy sokminden van amit tudok és még több van amit nem tudok. és pontosan ez az utóbbi megállapítása tette őt bölccsé. A mindent tudással nem tudok egyetérteni éppen ebből kifolyóléag, mert tudom, hogy mindig lesz olyan amit mások tudnak de én nem. Ennél fogva mindig lesz számomra ismeretlen dolog, amiről azonban tudom, hogy mások tudnak, de én nem.
"nem ez a lényeg, egyedül nyilván nem. egyszerűen képtelenség az emberiség népességnövekedésével arányosan növelni az állat- és növényállományt, mivel így magát a földgolyót is meg kéne növelni. amúgy meg nemcsak az élelemhiánnyal, hanem a helyhiánnyal is meg kell küzdeni."
vagy új helyre kell menni.
"hogyhogy mit? a matchbox az egy játék és amikor tologatom akkor játszom vele. én vagyok a játékos"
"eltévesztetted a játszóteret? ez nem társasmecsbox, hanem egy olyan többszintű stratégiai játék, ahol a játékos mindig bábu is egyben (ezért többszintű)"
olyan, mint amikor Harry Potter sakkozott? ha csak annyiból lenne a bábjátékos bábu is, hogy részt vesz a játékban nem is lenne semmi probléma. a gond az, hogy a bábut a te felfogásod szerint nem a játékos irányítja, azaz a bábu és a játékos személye nem egyezik meg. ennélfogva a bábu elveszti játékosi mivoltát.
"miféle küzdelem?"
bármiféle.
"mi az, hogy szarul érzed magad?"
érzed, hogy kudarcot vallottál
"a halál után vagy előtte?"
a halál pillanatában, majd utána. csak épp a halál után nincs lehetőség a küzdelem folytatásának. ezért jelenti az abszolút véget. azt hiszem abban megállapodhatunk, hogy a halál utáni lét (feltéve ha van) nincs befolyással a való életre. értsd ha harc közben meghalsz (legyőznek), nem vághatsz vissza a veled végzővel. a fair play szabályai szerint. értsd nem játszható le újra a meccs.
"mert elszakadtál a Teremtődtől és -mint láthatod- lepottyantál az anyagi síkra."
ha elszakadtam a teremtőmtől. azaz a lénytől akinek az agyában megszülettem, és önálló életem élem az szerintem előrelépés.
" "mi értelme ennek meg annak, ha nincs külvilág?". erre reagáltam azzal, hogy "mi értelme, ha van külvilág?". mennyivel volna több értelme?"
hogy akkor hatással vagyok másokra. értsd más játékosokra.
"emberek vannak, Te nem vagy (ember) hehe "
ez is egy szemlélet ám nem egyezik az enyémmel, tehát hamis :o)
"a szereplő pedig egy gyarló senki, egy halandó színfolt. "
lenne, ha nem őú lenne a rendező is egyben.
"azt mondd meg akkor, hogy mi az, aminek valóban van értelme!"
a háború által létrejövő fejlődést leginkább az egyet hátra kettőt előrével tudnám jellemezni. ehelyett a pusztán egyet előre lényegesen értelmesebb dolog, habár az eredmény ugyanaz. csak ahogy eljutunk hozzá az más.
"úgy-e? szerintem inkább belezavarodtál a "valóságba". már azt sem tudod, mit jelent ez a szó, nemigaz?"
de tudom, csak játszottam a gondolattal.
"nem nevezném nyugalomnak, ami felé az emberek haladnak. manapság szinte mindenki a Káoszt képviseli. vagy őrjöngő, lázas rohanással és kapálózással (ilyenek a törtető, felkapaszkodó, karrierista faszkalapok) vagy bamba, nyáladzó idiotizmussal (hippifajták). márpedig ma ez a két embertípus jellemző. ezekre jelentünk veszélyt?"
én egyik csoportba se sorolnám magam, mégis úgy érzem veszélyt jelentesz rám.
"nem szőrszálhasogatni akarok (puszta kíváncsiságból kérdem), de pl a kísértetházas rész (nekem ez jött be a leginkább) milyen kaput nyitott/zárt?"
az egy nagyon jó rész :o) a bugoknak teljesen új jelentést adott.
"hézagok? felsorolnál egyet-kettőt?"
te is tisztában vagy velük. ezért írtál most egy összefoglalót az üzeneted elejére. amiket meglovagoltam azok a hézagok.
"bocs, ha nem voltam érthető. csöppet másnapos vagyok."
nagyobb probléma, hogy ritkán írsz mások meg túlságosan gyakran. |