cosmopolis: huh, hát ezt szenvedés volt végig nézni. alapból jó a koncepció, hogy kb. az egész egy limóban és egy szobában játszódik és csak párbeszédekből megmondják a tutit a kapitalizmusról, meg a mai rohanó világról, de kb ez olyan felületesen és bénán sikerült, hogy tényleg szenvedés volt. bár már láttam jó filmet pattisontól (remember me), de ez pont olyan volt, amilyenre az ember számít a twilight főszereplőjétől ebben a témában. vágom, hogy direkt akart ilyen szürreális képet festeni, de tényleg annyira az lett, hogy semennyire sem lehet komolyan venni tőle, pedig ha jól alkalmazzák, ez is király lehetett volna benne. de most az, hogy ül a csávó bent a limóban, ahol minden érintőképernyőn jelentéktelen adatok futnak folyton, és ő közben tökre rideg párbeszédeket folytat, amiről érezni, hogy ő gecire nagy zseni, néha meg kurogat, hát, tényleg olyan, hogy valami nagyot és megmondót akartak csinálni, de nem jött össze. aztán tök fura, hogy ebből a szürreális világból néha ilyen tökre közvetlen, emberközeli beszélgetésekre váltanak, de az meg így annyira kellemetlen, hogy attól tényleg csak rosszabb lesz.
pedig vannak baromi jó filmek, amikben nincs semmi, csak emberek beszélgetnek, pl. az egyik kedvencem, a 12 dühös ember. de hát hol van ez attól.. | |
|
|
