Bocs, bt-nek ígétem vagy fél éve a mailcímeket, de a freemail-em magától törli (továbbítja egy fiktív címre) a leveleim idővel, ezért elfeledkeztem róla. Legkésőbb délután küldöm Ráczmisiével + Nasziéval együtt (ők nyomultak már 1987-től, és máig szívesen leveleznek róla + megvan az óriási gyűjteményük). Rupaszov Tamás elérhető az iwiwen (bár valamilyen megfontolásból Rupasoff néven), ő is segítőkész, bát kissé szűkszavúan szokott felelni, pedig ha valaki őrzi a punk mentalitást, az Ő, csak zenében távolodott már el.
Rakk szakdoliját erről írta, készített interjúkat is, az fent az FTP-n, én kicsit kiegészítettem saját infókkal, felrakom azt a részt is valami letöltős oldalra. (Elvileg a Punkportalra került volna, de valószínűleg sosem leszek annyira elégedett vele, hogy olvasók elé tárjam, ezért hagytam fel a fanzinekritikákkal is - ha érdekel elküldöm azt a darabot, amit az Elízről írtam (volna), csak nem fejeztem be.)
Vajdasági újságíró azt írta vissza, hogy újra Csókán él ifj. Csipak József, aki 1987-ben az Öröm című fanzine-t csinálta, aztán Rakkékkal még mindenfélét, őt ti talán könnyebben el tudjátok érni, sokáig halálhírét lehetett hallani, azért nem is erőltettem levelet a régi postacímére, de (talán csak külföldön, vagy pont Magyarországon volt) a szülei ugyanott élnek, ezek szerint továbbítani tudják neki, vagy telefonszámot adni, vagy valami. Az Öröm is fent van az Ftp-n. |