lemezkritika, underground magazin:
2004 November 20.
The Idoru: Brand New Way Brand New Situation
AllianceTrax
- Rossika –
Szeptemberben dobta piacra a japán AllianceTrax a The Idoru első teljes anyagát – korábban már belekóstolhattunk egy háromszámos EP-be, mely After The Storm címre hallgatott. A dalok viszik tovább az EP zenei világát, bár jelentős fejlődés és az összeszokottság jelei felsejlenek hallgatás közben. Sajnos az európai piacon még nincs megfelelő kiadó – az egyedi stílus miatt kicsit ódzkodnak a terjesztők – de itthon már több helyen hozzáférhetünk az anyaghoz. (Média Markt, Nemart, Hammer bolt, Punkportal)
Lássuk a külcsínt! Mint azt az interjú rovatban is olvashattátok a srácok célként tűzték ki maguknak, hogy a korong ízig-vérig sajátjuk legyen, s igyekeztek minél több mindent bevállalni a teendőkből. Így esett a Converge énekese helyett Andrásra – az énekesre – a választás a borító és a booklet elkészítésénél. Szerintem elég korrektre sikerült, a stílus és a színvilág jól eltalált, nagyon tetszenek az arcrészletek háttérből elővillanó részei és a „csapatkép” is király lett. Talán a szövegek olvashatóságára lehetett volna kicsit jobban odafigyelni, mert helyenként elég nehéz értelmezni a mondanivalót. Természetesen minden angolul jelentkezik hisz a cél a külföldi piac maradéktalan meghódítása. A japán kiadó egyébként, mint az a japán turné során is kiderült mindent vér profin művel és ez sugárzik a korong megjelenéséből is.
Most kéne a zenei résznek következnie. Kicsit nehéz dolog egy olyan anyagról beszélni, amely az elmúlt hetek során igencsak beférkőzött a szívembe, de igyekszem tárgyilagos maradni. A zenei stílus-behatárolás hívőknek talán annyit, hogy se nem politikamentes Ignite, se nem punk vagy hardcore egyszerűen Idoru és abból is a rockosabb fajta. Igaz helyenként felsejlenek a régi együttesből áthozott stílusjegyek, de senki ne várjon metalcore-t vagy hatalmas oldskool durvulást. Kellemes rockzene, telis-tele dallamokkal hihetetlen újításokkal, refrénekkel és érzelemmel. Idoru a javából!
Mint minden anyagnak persze ennek is vannak gyenge pontjai, de a kezdő nóta a hibátlanokból való. Mintha egy színházban lennénk és az emberek éppen a helyüket keresnék, mikor beindul Tibi és Big. Dreaming About Two Lives szól a cím, s tényleg mintha egy bódító álomból ébrednénk. Nagyon jók a témavariálások és András hangja is hibátlanul folyik végig a dalon. Az egész anyagra jellemző egyébként, hogy a dupla ének megszólaltatásával – András több szólamban küldi az éneket – próbálják tovább növelni a témák változatosságát ami remekül sikerül is a teljes korongon. Ezután a csodás ringatózás után a Drama Of Our Time kicsit durván belevág a lelkünkbe. Nekem picit szedett-vedettnek tűnik és néha olyan az ének mintha nem teljesen az alul dübörgő zenéről szólna. Nem passzol a kettő egymáshoz túl gyorsak a ritmusok ahhoz, hogy András hosszú dallamokkal pakolhassa meg őket. Ettől függetlenül megadja a kezdősebességet a későbbiekhez, de nem top dal az biztos. Annál inkább a Solder From Nowhere. Ismét egy álom melyben minden tökéletes, mindenki boldog és szabad, s már éppen elhinnénk, hogy valóban létezik egy ilyen tökéletes világ mikor belép a képbe „a férfi a semmiből”. A refrén meg egyszerűen fergeteges. Ez az amikor az ember százszor leküldi a dalt csak, hogy énekelhesse és ordíthassa a refrént ő is. A végére pedig ott a sokkoló utolsó sor: „I realized then I created him”. A Doubts úgy indít, mintha valami spanyol salsa következne, aztán persze megnyugodhatunk, hogy továbbra is Idoru pörög a lejátszóban. Itt is komoly a többszólamú ének, de a túlpörgetett részeknél itt sem stimmel teljesen. A „Staying, leaving, loving…” rész viszont tökéletes és feledteti az apró hibákat. Viszont nagyon furcsa, hogy még szinte el sem halkult az utolsó ritmus a dalból mikor a következő dal már el is kezdődött. Kicsit zavaró ez a hirtelen váltás, ráadásul a nóta sem a legjobb, kivéve a „That directs your…” gondolatot. Nem értem, hogy ha ilyen hibátlan részeket képes összehozni a csapat akkor miért kell erőltetni ezt a gyors punkosabb stílust. Amint lelassul a „gépezet” tökéletes és maradandó emlékeket nyújt az Idoru, viszont a felturbózott sorok … A dal vége pedig megint nagyon kellemes és hihetetlenül élvezhető. Az Over The Vortex ismét egy komoly darab. Az indítás – igaz csak pár másodpercig de – mintha Newborn lenne. A belassulás meg ámulatba ejtő. Minden kalapomat megemelem a srácok előtt olyan hatalmas a téma az Enthralled by a new taste-től kezdődően. Tibi még egy kis „ciripelést” is belecsempész amitől még ízesebbé válik a nóta. András pedig remekül küldi a lágy énekből a kicsit agresszívabba a váltásokat. Három percnél pedig beindul az álom.
Aki szerette a Newborn-t annak ezért a fél percért is már érdemes megvennie az albumot. Ultrasúlyos téma, váltás, álom, váltás, dallam… és folytathatnám hisz óriási a dal. A When Fear Is Just A Memory talán egyik sorának gondolatával ragadható meg leginkább. Olyan a dal, hogy közben tényleg elfelejthetjük a gyűlölet jelentését. Megint egy kicsit más, mint az eddigiek, de az Idoru-stílus végig ott lebeg a háttérben. A From Past To Present aztán kicsit beleerősít. Egyszerűbb gyorsabb tempójával és kicsit zakatolós témáival kis pihenésre ad lehetőséget. A Died Before Birth felvezetése sajnos egyáltalán nem tetszik. Megint előjön az ének és gitár harmóniájának hiánya, és az egész kicsit gépies. A dob az pereg ezerrel az igaz, de nem passzol egyáltalán Andráshoz. Azért a végén Tibi kicsit odapakol a népnek és ami nagyon meglepő és kihasználásra méltó lenne, hogy András tud ordítani. Kérdem én akiből ilyen hang kipréselhető az miért nem használja ki? Ordítás és dallamos ének kettőse, kell ennél több? Szóval azért a dal végére odateszik a srácok magukat, de az eleje felejtős. Az Irony Of Fate egy tanulságos mese, mindenkinek ajánlom a komolyabb áttanulmányozását a szövegkönyvben. És végre itt a nagy kedvenc – mármint az én kedvencem. Még régebben hallottam csak a gitártémákat önmagukban, de már úgyis valami égi erővel ragadott magához ez a dal. Erre még rápakoltak kis dobot és éneket és így született a korong tízpontos dala. A Knocking Around lágy felvezetése az egész számra rányomja a bélyegét és végig ott cikázik, hol fel-fel bukkan, hol szépen megbúvik a háttérben. „Silence, darkness, smiles…” furcsa egy hármas, de ez az állandó vibrálás, változás az ami ilyen speciálissá teszi a dalt. Iszonyat gyilkos mikor András egyszerre két teljesen eltérő stílusban énekli ugyan azt a részt, a gitárjátékot meg nem lehet annyira dicsérni, hogy megfelelő jelzőt lehessen találni rá. A basszus is precízen és tökéletesen megbújik a háttérben és tovább erősíti a Knocking Around harmóniáját. Ezután már be is lehetett volna fejezni az anyagot, de fiúk még egy remekművel megajándékoztak minket a végére. Az A Part Of is szerves része az albumnak, s csak ismételni tudom magam. A finom megoldások vegyítése a rockzene keménységével olyan magaslatokba repítenek, hogy ilyenkor úgy érzem mégis csak érdemes „részesének lenni eme haldokló világnak”.
Nem egy szokványos bemutatkozó album ez azt hiszem, és a fiúk múltjukhoz méltóan hibátlan anyagot hoztak össze. Mind zeneileg, mind mondanivaló terén tartalmas és változatos a korong. A Parkplatz Stúdiónak köszönhetően ez nekünk is hibátlanul jön át, és egy olyan mámoros utazásban lehet részünk, hogy a több, mint 47 perces utazás másodperceknek tűnik csupán. Azt hiszem ezen az úton haladva az apróbb hibák kiküszöbölése mellett még nagyon sok csodálatos élmény vár a The Idoru tagjaira. S ahogy a „nagyok” szokták mondani „csak a motiválás érdekében ez most kilenc pont a tízből”. Akit meg érdekelnek a japán élmények olvassa el az interjút vagy látogassa meg a csapat honlapját (www.theidoru.com). A legfontosabbat meg majdnem elfelejtettem, mindenkinek kötelező a lemezbemutató koncert november 26-án a Kultiplexben!!
| |
|
|
