"A fent említett helyzet előtt elhatároztam, hogy nem csatlakozom egyik táborhoz sem. Bele sem törődök, hanem elkezdem szervezni a fiatalságot saját felelősségemre, lelkem és szellemem szerint, s folytatom a harcot, nem kapitulálok.
E tépelődések és a válaszút órái közepette visszaemlékeztünk az ikonra, amely a Vacarest-i börtönben oltalmazónk volt.
Elhatároztuk, hogy szorosabbra zárjuk sorainkat és a Szent Ikon védelme alatt folytatjuk a harcot. E célból elhoztuk Iasi-i hajlékunkba a Szent Szpüridón templom oltáráról, ahol három évvel azelőtt hagytuk.
E gondolatoknál a "Vacaresti-i" társaság azonnal csatlakozott. Néhány nap múlva, 1927. június 24-én, pénteken este tíz órakor, Iasi-ban, a Floridor utca 20. szám alatti szobámban egybehívtuk a vacaresti-ieket és azt a néhány egyetemistát, akik még mellettünk maradtak.
Néhány pillanattal előtte, egy jegyzékben a következő napi parancsot írtam 1. számmal jelölve:
"Ma, 1927. június 24-én, pénteken (Keresztelő Szent János), este tíz órakor, vezetésem alatt megalakul a >>MIHÁLY ARKANGYAL LÉGIÓJA". Csak azok lépjenek e sorokba, akiknek határtalan hitük van. Akinek kétségei vannak, maradjon kívül.
Az Ikonőrség vezetőjéül Radu Mironovicit nevezem ki.
Corneliu Z. Codreanu"
Az első gyűlés egy percig tartott, vagyis addig, amíg felolvastam az idézett parancsot, ezt követően a jelenlévők visszavonultak gondolkozni, hogy eléggé határozottak és lelkileg erősek-e ahhoz, hogy egy ilyen szervezetbe lépjenek, ahol egyetlen program sincs, mert az egyetlen program az én és a bajtársaim harcban eltöltendő élete.
Még a "Vacaresti-i" társaság részére is időt hagytunk a gondolkozásra és lelkiismeretük vizsgálatára, hogy megtudják, nincsenek-e kétségeik vagy fenntartásaik, ha ugyanis megteszik e lépést, akkor ingadozás nélkül, egy egész életen át ezen az úton kell járniuk.
A bennsőséges állapot, amelyből a Légió megszületett, ez volt: nem érdekelt bennünket, hogy győzünk, vagy legyőzve elesünk, vagy éppen meghalunk. A mi célunk más volt: egységben előrehaladni. Egységben együtthaladni, Isten által vezérelve és a román nemzet igazságával, bármilyen sorssal legyünk is megáldva, vereséggel vagy halállal, áldott lesz az, nemzetünk számára pedig gyümölcsöző. Léteznek vereségek és holtak, akik életre ébresztenek egy nemzetet, miként léteznek győzelmek, amelyek elaltatnak, ahogy azt Iorga professzor mondta egyszer.
Még szorosabban zárulunk az ikon köré. És amennyiben nehézségek ostromolnak és még nagyobb csapások érnek majd bennünket, úgy annál inkább állunk majd Szent Mihály Arkangyal pajzsa és kardjának árnyéka alatt. Számunkra már nem csupán egy ikon arcképe volt, hanem elvenen néztük Őt. Éjjel-nappal felváltva őrséget álltunk az ikon előtt, égő mécsessel.
A matéria
Amikor mi öten és rajtunk kívül tíz első és másodéves egyetemi hallgató összegyűltünk a szobában és néhány levelet szerettünk volna megírni, hírül adva elhatározásunkat Hristache Solomon úrnak és másoknak, akkor vettük észre, hogy annyira szegények vagyunk, hogy még borítékra és bélyegre sincs pénzünk. Eddig ahányszor csak szükségünk volt valamire, mindig az öregektől kértünk. De aztán már nem volt kitől. Politikai szerveszkedésbe fogni egyetlen fillér nélkül. Ez nehézség is volt, de bátorság is. Ebben a században, amikor mindenen az anyag uralkodik és senki sem kezd el semmit anélkül, hogy feltenné a kérdést, "mennyi pénze van", Isten így akarta megmutatni, hogy a légionárius harcban és győzelemben a matéria semmiféle szerepet nem játszik.
Bátor tettünkkel deszolidarizálódtunk ettől a mentalitástól, amely e korszakon és világon uralkodik. Megölünk magunkban egy világot, hogy helyette az égig emeljünk egy másikat. Megdöntött a matéria abszolút uralma, hogy helyettesítse a szellem uralma, az erkölcsi értékek uralma.
Nem tagadjuk és nem is fogjuk tagadni az anyag világbeli létét, értelmét és szükségességét, de tagadjuk és mindörökké tagadni is fogjuk abszolút uralmi jogát. Olyan mentalitásban égtünk, amelyben az aranyborjú számított középpontnak és az élet értelmének. Rájöttünk, hogy ezen az úton, ebben a szellem és a matéria közötti felborult viszonyban minden bátorságot, minden erőt. minden hitet és minden reményt felemészthettünk volna. Kezdetben csak rendíthetetlen hitünkben találtuk az egyetlen erkölcsi erőt, mivel az élet eredeti harmóniájába helyeződve - az anyagot a szellemnek alárendelve - legyőzhetjük ellenségeinket és győzedelmeskedhetünk a sátáni hatalmakon, amelyek megsemmisítésünkre összefogtak.
A ráció
A pénz hiányán kívül kezdetünk másik jellemzője a program hiánya volt.
Egyetlen programunk sem volt. És ez a tény nyilván meglehetősen nagy kérdjelet szül. Politikai szervezet egyetlen, egy vagy több ember fejéből származó ésszerű program nélkül?
Mi nem azonos gondolkozású emberekkel kötöttünk szövetséget, hanem azonos módon érzőkkel. Nem azokkal, akik azonos módon gondolkoznak, hanem azokkal, akiknek ugyanolyan a lelki felépítésük.
Jelzés volt ez arra nézve, hogy egy másik istennő - a RÁCIÓ - szobra is össze lesz törve. Akit a világ Isten ellen emelt, azt mi anélkül, hogy eldobnánk vagy megvetnénk, a helyére tesszük, ISTEN ÉS AZ ÉLET ÉRTELMÉNEK SZOLGÁLATÁBA ÁLLÍTVA.
Így hát, sem pénzünk, sem programunk nem volt, a lelkekben azonban ott volt Isten, és a hit legyőzhetetlen erejét öntötte belénk.
A légionárius élet kezdetei
Kezdődő életünket négy irányvonal barázdálta:
1. AZ ISTENBEN VALÓ HIT. Mindannyian hittünk Istenben. Egyetlen ateista sem volt közöttünk. Minél inkább körbevettek bennünket, s minél inkább egyedül voltunk, foglalatosságaink annál inkább emelkedtek Isten felé, és a nemzet halottaival való érintkezés felé. Ez legyőzhetetlen szilárdságot és tiszta derűt adott az összes csapással szemben.
2. A KÜLDETÉSÜNKBEN VALÓ HIT. Senkinek a legkisebb érvvel sem tudtunk szolgálni győzelmünk lehetősége mellett. Olyan kevesen voltunk, oly fiatalok, annyira szegények, olyannyira gyűlölve és üldözve az egész világ által, hogy ebben a helyzetben az összes érv a győzelmi perspektívák ellen szólt. Mégis folytattuk a harcot céljainkba vetett hitünk révén, amely egyúttal a csillagzatunkba és a nemzetünkbe vetett határtalan hit is.
3. A KÖZTÜNK LÉVŐ SZERETET. Lelki kötődések okán, néhányan már korábban is ismertük egymást, mások viszont még gyerekek, első- vagy másodéves egyetemi hallgatók voltak, akiket azelőtt sohasem ismertünk. De már az első napokban kialakult közöttünk egy szoros kapcsolat, mintha egy családhoz tartoztunk volna és gyermekkorunktól kezdve ismernénk egymást.
Ahhoz, hogy ellenálljunk, benső egyensúlyra volt szükségünk. Bensőnkben a szeretetnek ugyanolyan intenzívnek és erősnek kellett lennie, mint a kívülről érkező gyűlöletáradat nyomásának. Életünk e fészekben nem egy hideg és hivatalos élet volt, távolságtartással vezető és katona között, színjátékkal, hangzatos nyilatkozatokkal és fontoskodó felettesekkel. A mi fészkünk meleg volt. Teljesen családias volt a kapcsolat közöttünk. Ide nem úgy lépett be valaki, mint egy hideg laktanyába, hanem mint a saját házába, családja körébe. Nem csupán azért jött ide, hogy utasítást kapjon. Itt szeretetet talált, lelki békét, bátorító szót, vigaszt, szerencsétlenség vagy szükség esetén segítséget.
A légionáriustól nem egy laktanyai fegyelem a megkövetelt, hanem az illem, a hit, a munkában való önfeláldozás és az igyekezet.
4. AZ ÉNEK. Mivel nem az ész útján, programalkotással, egymásnak ellentmondó beszélgetésekkel, filozófiai érvelésekkel, előadásokkal indultunk, lehetséges, hogy benső állapotunk megnyilvánulásának egyetlen lehetősége az ének volt. Azokat a dalokat énekeltük, amelyekben érzéseink elégedettségre találtak.
Ahhoz, hogy énekelni tudj, egy bizonyos lelki állapotra van szükséged. Egy lelki harmóniára. Aki meglop valakit, nem tud énekelni. Az sem, aki igazságtalanul dönt, Az sem, akinek lelke szenvedélyek által mardosott és gyűlölködő bajtársaival szemben. És az sem, akinek a lelke hitben sivár.
Éppen ezért ti, mai vagy jövőben légionáriusok, amikor csak felvilágosítást szeretnétek kapni a légionárius szellemről, forduljatok életünk e négy irányelvéhez. És az ének útmutatótok lesz. Ha pedig nem tudtok énekelni, akkor tudjátok, hogy lelketek legmélyét betegség járja, vagy vétket borított az idő tiszta lelketekre; ha pedig nem tudjátok meggyógyítani, akkor álljatok félre és adjátok át a helyeteket azoknak, akik tudnak énekelni.
Ezen irányelvek által vezéreltetve éltün, és már az első napokban cselekedni tudtunk. Kijelöltük a vezetőket, akik fogadták és kiadták a parancsokat."
/Corneliu Zelea Codreanu: Mihály Arkangyal Légiója - Tárkányi Beatrix fordítása/
egyelőre ennyit gépelek belőle (sajnos neten nem tudok címet, ahol volnának), sokáig tartott, szal tessék elolvasni! írhatok még be cikkeket, ha van rájuk igény, mert kurvajók! | |
|
|
