márpedig yes, remek film, amiben Clark Gable a korábbi hajóját elpusztító rombolón akar bosszút állni olyannyira bármi áron, hogy teljesen begőzöl, és a legénységét is veszélybe sodorja, amit Burt Lancastar elsőtiszt nagyon nem néz jó szemmel, ordibálnak is egy sort, Lancesternek úgy forog a szeme és remeg a szája, hogy lefordulsz a székből, mondjatok nekem ma egy csávót aki így tud tombolni, Richard Burton és Kinski óta apály van, én mondom
aztán persze kiderül, hogy Gable (ezt) a legénységet is szereti, és a végső csatában már vállvetve kommandálják a tengeralattjárót
közben a film egy pillanatra sem ereszt, hol az ismétlődő parancsszavak dallamával bódít el, hol költői szembenézést fest a tengerfenéken gubbasztó szubmarínok között, hol pedig olyan vérbeli férfiakat léptet a színre, hogy megcsap a tiszta, friss verejték szaga
valódi zsánerklasszikus, veri az Enemy Belowt, a Das Boot pedig hozzá képest csak egy műmájer hiszti, ami elvesztette minden báját és igaz hazafiságát
a végén pedig tisztelegnek, nekem ez a tuti, Lancester arcával pedig azt jelzi, hogy John Wayne öröksége méló követőre talált |