A Zero-G-s Linda Démon búcsúlevele, mivel felhagy zenei pályafutásával. Tudom, hogy hosszú, de nem tudtam linkelni. Szerintem szánalmas.
Sziasztok!
Nem is tudom, hogy hol kezdjem és, hogy hogyan kezdjem. Sok
mindent szeretnék elmondani, de nem akarok sem túl hosszú lenni,
sem úgy fogalmazni, hogy sajnáljatok vagy szánalmasnak tartsatok.
Nehéz lesz, de azt hiszem a legjobb út a teljes igazság.
Azt hiszem elég sokan tudjátok már, hogy jelentkeztem a Megasztárba,
sokan haragudtatok is rám ezért… Bejutottam az 50 elődöntos közé, és
keményen dolgoztam, sokszor úgy éreztem bohócot csinálok
magamból, de kitartó voltam és komolyan vettem. Félretettem minden
rossz érzésemet az ilyen műsorokkal kapcsolatban, és nagyon
igyekeztem megfelelni egy olyan környezetben és társaságban, ami
egyáltalán nem én vagyok. Tegnap volt annak a csoportnak az
elődöntoje, amiben én is voltam, és nem jutottam tovább. Borzasztó
nagyot csalódtam önmagamban, az állítólagos tehetségemben, és
Magyarországban is ismét. Amióta ebben az országban élek, itt csak
bekaptak, megrágtak, és jól kiköptek.
Egész életemben semmi más nem akartam lenni csakis rock énekesnő.
Erre szántam minden időmet, felesleges pénzemet, energiámat, és az
egész eddigi életemet. Most jöttem rá, hogy igaza volt az
édesanyámnak, amikor már tinédzser koromban azt mondta nekem,
hogy soha nem viszem semmire a zenéléssel, inkább csak hobbiként
kezeljem. Most már tudom, hogy próba helyett inkább tanulnom kellett
volna, hogy aztán orvos vagy ügyvéd vagy valami más lehessek,
amiben lehet sikerérzetem. Úgy érzem a zenei karrierem alatt mindig
csak hajszálnyira voltam a „nagy lehetőségektől”, de valahogy mindig
kudarcot vallottam, hiába a rengeteg támogatás. Úgy gondolom, hogy
a tegnapi elődöntőben úgy adtam elo a dalomat, ahogy azt én
szeretném látni egy előadóművésztől, aki kilép a színpadra. De úgy
látszik életem egyik legjobb előadása nem volt elég. Nem irigyelem a
továbbjutást azoktól, akiknek sikerült, inkább csak magamban
csalódtam óriásit. Tegnap este egyetlen egy gondolat tartott vissza
attól, hogy a kocsimmal ne egyenesen a Dunába hajtsak, az pedig a
férjem volt. Sokan ismertek, tudjátok, hogy mennyire pozitív, optimista
és boldog ember vagyok. Soha a büdös életbe nem jutott még
eszembe ilyesmi, de amikor az egész életedet egy valamire teszed fel,
és rájössz, hogy minden munkád hiábavaló volt, hát, fura dolgokat hoz
ki az emberből. Ha a Tomi nem lenne nekem, akkor én már nem is
lennék. Ez az igazság. Örülök, hogy a zenén kívül van mibe
menekülnöm. Úgy mentem el a Megasztárba, hogyha nem jutok be a 12
döntos közé, akkor nem vagyok érdemes a színpadra. Kár, hogy
minderre 27 évesen kellett rájönnöm. 14 éves korom óta várom az igazi
sikert, de már belefáradtam. Átkozom az első embert, aki azt mondta
nekem 11 évesen még kint Kanadában, hogy: - You have a fucking
great voice! –
Elcsesztem az életemet, de Magyarország is sokat segített nekem
ebben úgy hiszem. Az egyetlen nagy, igazán jó dolog, amit kaptam
ettűől az országtól, az a férjem. És most már csak őmaradt nekem.
Persze sok jó emberrel is találkoztam az évek során… Gondolok itt a
Junkiesékra, Black Out-ra, Subscribe-ra, és még annyi zenekarra,
zenészre, a sok barátomra, és a Zero-G kedvelőkre, akikre haverként
tekintek. Annyiszor kiálltatok értem, és én most jól cserbenhagytalak
benneteket.
Ezennel bejelentem, hogy abbahagyom a „zenei pályafutásomat”, ha
volt valaha is ilyesmim. 14 hosszú éven keresztül énekeltem 4
különböző zenekarban, és egyik sem ért el akkora sikert, mint amire
vágytam. Mindig arról álmodtam, hogy egyszer otthagyom a céget, ahol
dolgozom, hogy csakis a zenével foglalkozhassam. Elfáradtam, és talán
már nem is érdekel az egész. Évek óta egy helyben tipegek, és a
tegnapi nap után elszállt minden hitem, amit abban tápláltam, hogy
valaha is befussak ebben az országban egy igényes, modern rock
zenekar tagjaként. Mától nem vagyok a Zero-G tagja. Szégyellem
magam a zenekar előtt, a zenész barátaim előtt, a családom és
barátaim előtt, és a rajongók előtt is. Nem tudok a szemetekbe nézni,
és tudom, hogy sokan csalódtatok bennem. Gondolok itt főleg a
Hangyára. Nem vagyok hülye! Látom, hogy milyen jókedvű és
felszabadult, amikor a Zorall-al játszik, és azt is látom, hogy mennyire
nem élvezi már, sőt talán nyűgnek is tartja a Zero-Gt. (Látjátok
mennyire sokat számít a siker?) A Megasztár meghozhatta volna a Zero-
G számára a szerintem már rég megérdemelt, igazi sikert, hiszen
tényleg nagyon igényes és modern dalokat hoztak össze a fiúk. Büszke
vagyok rájuk, és arra a kevésre is, amit sikerült elérnünk. Jó volt profi
zenészekkel együtt játszani, és szerintem a Zero Gravity album
abszolút megállná a helyét külföldön, ha egy profi stúdióban vettük
volna fel. Sajnálom, hogy nem voltam hajlandó magyarul énekelni, és
azt is, hogy nő vagyok. Lehet, hogy a saját makacsságom volt a
vesztem… Tudjátok, ha tököm lenne, és magyarul énekeltem volna, a
Zero-G már rég befutott volna. De szerintem a rock zene hülyén és
igénytelenül szól magyarul, bár vannak kivételek. (Black Out, Kowa meg
a Vega, stb.) A rock zene nyelve az angol, és ha külföldön is szeretnél
valamit elérni, akkor a magyar nyelvet felejtsd el. De ez csak a
szubjektív véleményem. Képzeljétek el, még volt is egy olyan hülye
ötletünk a Richyevel, hogy színesítésképpen kellene a Zero-Gbe még
egy gitáros. A Tomira (férjemre) gondoltunk, mivel emberileg mindenki
szereti, mellesleg jó gitáros, és rengeteg koncertünket látta, így hát tök
hamar beilleszkedhetne. Még le is mentünk próbálni egyet a Hangya
nélkül, hogy mindent tökéletesítsünk mire megmutatjuk neki.
Egyébként király gitár ötletei voltak a Tominak, és a Richyenek is
tetszett. Azért is szégyellem most magam, mert a Tomi hiába írt gitár
részeket 6 nótánkra, és hiába reménykedett. Ne haragudj, szívem.
Hangya, köszönöm neked azt, hogy te voltál az egyetlen, úgymond
fontos ember ebben az országban, aki annyira tehetségesnek talált,
hogy felkaroljon, és bocsánatot kérek azért, hogy nem hoztam meg
azt, amit vártál tőlem. Jó volt veled dalokat írni! Nagyon felnéztem rád,
főleg az üzleti érzéked miatt, és a miatt, amit elértél az életed során.
Richye! Te egy igazi, jó barát vagy! Elnézést kérek, de nem szállok be a
saját projekt zenekarodba. Az éneklést mindörökre szeretném
elfelejteni. Nem tudom, hogy a Tomi mit szeretne, de én mondtam neki,
hogy nyugodtan csinálja tovább. Én miattam nehogy már abbahagyja,
hiszen annyira tehetséges! És ne haragudj a Zero-G miatt, tudom,
hogy mennyire a szíveden viseled a zenekart…
A Drugzone pedig csak egy ábránd marad a fejemben. Teljesen őszinte
leszek:
Szerettem volna előrukkolni egy olyan forradalmian új zenekarral, ami
megöli a sok már rég lejárt rock zenekart ebben az országban. Egy
úgymond színházias jellegű produkcióval, ami a külsőségekkel és
látványokkal ugyanúgy foglalkozik, mint a zenével. Olyan jeleneteket
találtunk ki a fellépéseinkhez, amelyek úgy lenyűgözték volna a
nézőket, hogy még pisilni sem mentek volna ki, nehogy lemaradjanak
valamiről. Meg is találtam a tökéletes tagokat hozzá: a férjem, 2 másik
volt Nonsense tag, és a Dió személyében. 3 dalt meg is írt az Attila, és
piszok jók. Ötvözd a Nine Inch Nails-t meg a Manson-t, és az sem lenne
olyan király, beteg és elborult. (Az Attila egy zenei zseni! Ő volt az a
csendes, jóképű gitáros a Nonsense-ben. Az ész az egész mögött!
Csakhogy tisztában legyetek vele, nem a Gnoo volt ott az agy, akármit
is terjesztett magáról.) Imádtátok volna a Drugzone-t. A Megasztárt
szerettem volna felhasználni ennek az új zenekarnak a
megalapozásához. Jól be tudtam volna reklámozni, hiszen a sajtóban
és a médiában másról sem hallani, illetve elindultam volna
szponzorokat hajszolni, főleg erősítő és hangosító berendezésekkel
foglalkozó cégeket, mivel nekünk csak a kézi hangszereink vannak
meg. És persze a Megasztárral a hátunk mögött könnyebb lett volna
kiadót és managementet szerezni, de ehhez be kellett volna jutnom a
12 döntős közé, most minden remény elszállt, és sohasem csináljuk
meg. Ahhoz már öreg vagyok, hogy a semmiből indítsak egy zenekart
megfelelő támogatás nélkül. Belefásultam, mindig mindenbe
belebuktam, ráadásul nem vagyunk milliomosok! Ha az lennék, már rég
lenne egy Európa szerte híres zenekarunk, mert olyan ötleteink vannak
az ötünknek együtt, hogy azt még soha senki nem csinálta meg a
világon. Annyi tervem volt, de most már sajnálom, hogy hiú ábrándokat
ébresztettem a fiúkban… Csakhogy tudjátok, az volt a célom, hogyha
esetleg megnyerem a Megasztárt, hogy visszautasítsam a szóló
lemezszerzodést, és egy kis botrányt keltve keressek egy olyan kiadót,
aki a Drugzone első nagylemezét kiadná. Szerintem kaptak volna rá.
Szóval, minden énekléssel kapcsolatos dolgot abbahagyok. Nagyon
sajnálom, de többet nem lépek színpadra, így a Ráday Klub bulikat meg
a többit is remélem időben lemondja a Hangya. El akarom felejteni azt,
hogy valaha is zenéltem. Kell találnom valami más elfoglaltságot, amit
élvezek, és jól csinálok, és talán végre megtudhatom, hogy milyen a
siker íze. Évekkel ezelőtt még az egyik kanadai tanítónőm azt mondta,
hogy remek író lennék. Lehet, hogy megpróbálkozom az írással, bár
ahhoz még jobban meg kell ismernem a magyar nyelvtant, ha itt
maradunk a Tomival. De többet nem fűzök hiú reményeket bármihez is.
A Rockfan-t mindenesetre folytatom a Fix Tv-én, hiszen a rock zenét
továbbra is imádom. Talán jobban bele is merülök a műsorvezetésbe,
bár lehet, hogy azt sem csinálom jól. Minden önbizalmam és
magabiztosságom elveszett, azt sem tudom már, hogy mi az igazság.
Nagyon durván át kell értékelnem az életemet, és gondolkoznom azon,
hogy most hogyan tovább… Továbbra is szurkolok minden olyan
magyar, rock zenekarnak, akik valami újat akarnak csinálni, angol
szöveggel próbálkoznak, és van image-ük is, a Riki Ashes Of Eden-jével
az élen, de ide sorolnám még a Hybrid-et és a Subscribe-ot is… Hátha
egyszer a rohadt életben lesz Magyarországnak végre egy sztárja.
Mivel nekem más a véleményem a „sztárságról”, mint itt általában,
ezért kifejteném. Szerintem sztár az, akit mindenhol ismernek a
világon, és szinte hétköznapivá válik a neve. Itt Magyarországon
szerintem nincs olyan háztartás, ahol ne ismernék Madonna nevét…
Vajon hány amerikai lakásban ismerik például a Megasztáros zsűri
bármely tagját? Persze az ott élő magyarokon és rokonaikon kívül?!
Magyarországon csak ismert emberek vannak, jó sportolók és híres
tudósok. Ebben az országban nincsen „sztár”.
Én száz százalékosan továbbra is segítem, ahogy csak tudom azokat a
bandákat, akik hasonló cipőben voltak/vannak, mint én, és tetszik a
zenéjük. Akik ismernek, azok tudják, hogy mennyi zenekaron
igyekeztem már segíteni…
Egyébként sokat beszéltünk mostanában a Tomival egy közös
gyerekről, lehet, hogy éppen itt az ideje…. Remélhetőleg jobb anya
leszek, mint énekes. Bár, abban a lelki állapotban, amiben most
vagyok, nem hiszem, hogy túl jó ötlet teherbe esni. Talán, ha már
kihevertem.
Kérlek benneteket (barátaim, zenész kollégák, haverok, Zero-G
kedvelők), ne hívjatok, ne írjatok, ne keressetek, és ne próbáljatok
lebeszélni a döntésemről. Így is elég losernek érzem magam, és nem
szeretném még inkább annak érezni magam. Tudom, hogy vigasztalni
akarnátok, és nagyon aranyosak vagytok, de hagyjatok. Nem sikerültek
a dolgok, most már rájöttem…ennyi. A saját ikertestvéremnek sem
veszem fel a telefont, (akit nagyon szeretek) és a lakást sincs nagy
kedvem elhagyni annyira magam alatt vagyok, és nagyon nem akarok
találkozni senkivel sem. A férjem az egyetlen vigaszom, és remélem
hamarosan rendbe hoz. Úgy érzem semmire sem vagyok jó, és egy
óriási vesztes vagyok. Azt hittem, hogy valamilyen rendeltetésem van a
világon, de kurva nagyot tévedtem. Próbálom beletemetni magam a
munkahelyi dolgaimba, és a háztartásvezetésbe és megszokni az átlag
ember életét, amitol mindig is tartottam.
Lehet, hogy a rosszakaróimnak volt mindig is igazuk: tehetségtelen
kurva vagyok. Rájuk kellett volna hallgatnom, akkor már rég túl lennék
ezen az egészen.
Sokan kiálltatok mellettem az évek során és csak remélni merem, hogy
tudjátok, hogy mennyire is szeretlek benneteket, és mennyire sokat
jelentett nekem az a sok szép, és jó, amit mondtatok nekem és rólam.
Köszönöm a rengeteg levelet, az ajándékokat (mindent megtartottam)
és mindent, amit ti adtatok nekem. Gábor, Cemetery, Sophie, Zsuzska,
Dzsanka, Betu, Annu, Grim, Fanni, Kriszta, Zephyr, Gyöngyi, Ági, István,
Móni, Andi, J. Andi, Vampira, a Junkiesék, Áron, Black Outék, Fecó,
Dorka, Gyuri, Jucy…. Istenem, több száz nevet írhatnék fel ide, de
senkit sem akarok kihagyni… Tudjátok, hogy kikről van szó! Nagyon
fogtok hiányozni! Egy nagy ölelés mindenkinek, és kérlek benneteket,
ne keressetek, és ne haragudjatok…
Linda Daemon
P.S. Sorry Riki, I failed miserably… All I ever wanted to do was to
entertain people and make them smile, but I’ve given up, and I just
don’t care anymore.
| |
|
|
