Mindannyian a boldogságot keressük, azt azonban nem tudjuk, mi is az igazi boldogság. Annyi hirdetést látunk a boldogságról, de a valóságban nagyon kevés boldog emberrel találkozunk. Mindez azért van így, mert csak kevesen tudják, hogy az igazi boldogság túl van mindazon, ami ideiglenes. Erről a valódi boldogságról beszél a Bhagavad-gitában az Úr Krisna Arjunának.
A boldogságot általában az érzékeinken keresztül észleljük. Egy kőnek nincsenek érzékei, ezért nem érez sem boldogságot, sem boldogtalanságot. A fejlett tudat intenzívebben fogja fel a boldogságot és a boldogtalanságot, mint a fejletlen. A fák szintén rendelkeznek tudattal, ám ez a tudat fejletlen. Hosszú időn keresztül állnak egy helyben, a legzordabb időjárásnak kitéve, ám a szenvedést nem képesek érzékelni. Ha egy embert kérnének meg arra, hogy három napig — vagy akár még rövidebb ideig — álljon úgy, mint egy fa, nem tudná elviselni. A következtetés az, hogy minden élőlény tudata fejlettségének arányában érez boldogságot és boldogtalanságot.
Az a boldogság, amelyet az anyagi világban tapasztalunk, nem igazi boldogság. Ha megkérdeznénk a fát: „Boldog vagy?”, ha tudna beszélni, azt válaszolná: „Igen, boldog vagyok! Itt állok egész évben, s nagyon élvezem a szelet és a hóesést.” Egy fának mindez lehet, hogy élvezetet jelent, az emberi lény számára azonban nagyon alacsony szintű élvezetet nyújt. Az élőlények mind más és másfélék, más és más szinten állnak, s elképzelésük, felfogásuk a boldogságról ennek alapján szintén számtalanféle. Az állat akkor sem hagyja abba a legelészést, ha látja, hogy a társát lemészárolják, hiszen nincs elegendő tudása ahhoz, hogy megértse: talán ő lesz a következő. Azt gondolja, boldog, ám a következő pillanatban levágják.
A boldogságnak tehát különböző fokozatai vannak. Mégis, melyik közülük a legmagasabb rendű? Sri Krisna elmondja Arjunának:
sukham atyantika yat tad
buddhi-grahyam atindriyam
vetti yatra na caivaya
sthita calati tattvatah
„Ebben az örömteli állapotban (samadhi) az ember kötetlen lelki boldogságban él és transzcendentális érzékszervein keresztül élvezi létét. E szilárd helyzetben soha nem tér el az igazságtól.” (Bg. 6.21)
A buddhi szó értelmet jelent. Az embernek okosnak kell lennie, ha élvezetre vágyik. Az állatok nem rendelkeznek igazán fejlett intelligenciával, ezért nekik az élet nem jelent olyan élvezetet, mint az embernek. Egy halott embernek is van karja, orra, szeme, s minden más érzékszervet és testrészt is megtalálunk rajta, ennek ellenére semmiféle örömöt nem érez. Miért nem? Mert az élvező energia, a lelki szikra eltávozott belőle, s ezért a testnek nincs ereje. Ha valaki egy kis intelligenciával tovább vizsgálja ezt a dolgot, megértheti, hogy nem a test volt az élvező, hanem a benne lévő parányi lelki szikra. Talán azt gondoljuk, hogy testünk érzékszervei azok, amelyek örömöt éreznek, az igazi élvező azonban a lelki szikra. E szikrának örök képessége az élvezet, ez azonban nem mindig nyilvánul meg, mert anyagi porhüvely takarja. Annak ellenére, hogy talán nem vagyunk ennek tudatában, a test nem tapasztalhat boldogságot a lelki szikra jelenléte nélkül. Elfogadná-e egy férfi, ha egy gyönyörű nő halott testét kínálnák neki? Nem, hiszen a lelki szikra kiköltözött a testből. Ez a szikra nemcsak örömöt talált a testen belül, de életben is tartotta azt. Amikor a szikra elhagyja a testet, a test egyszerűen elrohad.
Ebből következik, hogy ha a lélek örömét leli valamiben, akkor neki is kell, hogy legyenek érzékszervei — másképpen hogyan lehetne boldog? A Védák megerősítik, hogy bár atomnyi méretű, a szellemi lélek az igazi élvező. A lelket megmérni lehetetlen, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs mérete. Lehet, hogy egy tárgyat nem látunk nagyobbnak egy pontnál, s úgy tűnik, nincs kiterjedése, de ha egy mikroszkóp alatt figyeljük meg, akkor láthatjuk, hogy van. Éppen így a léleknek is van kiterjedése, ám nem vagyunk képesek érzékelni. Az öltönyt vagy a ruhát, amit megveszünk, a test formájához igazítva készítették el. A lelki szikrának kell, hogy legyen formája, másképpen hogyan lehetne az anyagi testben? Mindebből az következik, hogy a lelki szikra nem személytelen, hanem valóságos személy. Isten egy valóságos személy, s a lelki szikra mint Isten töredék része szintén egy személy. Ha az apának van személyisége és egyénisége, akkor a fiának is kell, hogy legyen; és ha a fiúnak van, akkor arra következtethetünk, hogy az apa is rendelkezik vele. Mint Isten fiai, hogyan hangoztathatjuk személyiségünket és egyéniségünket, ha közben Atyánktól, a Legfelsőbb Úrtól megtagadjuk?
Atendriyam azt jelenti, hogy mielőtt az igazi boldogságot felismerhetnénk, felül kell emelkednünk az anyagi érzékeken. Ramante yogino nante satyananda-cid-atmani: a lelki életre vágyakozó yogik szintén megízlelik a boldogságot a bennük lévő Felsőlélekre összpontosítva. Mi értelme lenne annyi szenvedésnek kitenni magunkat annak érdekében, hogy szabályozni tudjuk az érzékeinket, ha nem követné öröm és élvezet? Milyen boldogságot ízlelnek meg a yogik, hogy olyan sok nehézséget vállalnak magukra? Ez az élvezet ananta — végtelen.
Hogyan lehetséges ez? A szellemi lélek örök, s a Legfelsőbb Úr is örök, ezért szerető kapcsolatuk szintén örök. Aki valóban intelligens, az távol tartja magát az anyagi test csapongó érzéki élvezetétől, s a lelki életben keresi a boldogságot. A Krisna-tudat folyamata az a folyamat, amellyel az ember maradandóan valódi boldogságra tehet szert. A Krisna-tudat segítségével fokozatosan kifejleszthetjük valódi intelligenciánkat, és ahogy lelkileg fejlődünk, természetes módon élvezhetjük a lelki boldogság ízét. Ahogy megízleljük a lelki boldogságot, úgy mondunk le lassanként az anyagi boldogságról. Ahogyan az Abszolút Igazság megértésében haladunk, automatikusan eltávolodunk a hamis boldogságtól.
Srila Prabhupada
| |
|
|
