Az ilyen marhák csak a jogaikat tudják illetve hangoztatják, a kötelességüket viszont nem. :-(
Számomra elég aggasztó a jövő:
http://www.ciberom.hu/gss_ciberom/alpha?do=2&pg=15&st=1&m15_doc=158&m69_curr=1
"Nem kívánom részletezni a szakanyag által felkínált három alapforgatókönyv és két kiegészítő szcenárió minden számítását, amely a termékenységi és halandósági feltételek ún. "fiatal", "alap", és "idős" változatának kombinációiból következik. A távlati tervezés céljára az alapváltozatot javasolja, amely "reálisan mutatja be az etnikum jövőbeni létszámváltozásait, és alapot ad a demográfiai létszámokra épülő más, így iskolázottsági, foglalkoztatási következtetések levonására is." Ennek megfelelően kimondja: a roma közösség létszáma mintegy kétszeresére emelkedhet a következő ötven évben, és mivel az országos népesség-előreszámítás 2050-re 8 milliós lakossági létszámot valószínűsít, a roma népesség aránya akkorra a mai 5%-ról 15%-ig emelkedik. A roma csecsemők aránya a mai egyhatodról több mint egynegyedre fog emelkedni, a roma fiatalok aránya is eléri a korcsoportjuk 24%-át. A munkaképes korúak (20-64 évesek) körében a mai 4%-os arányuk 2050-re eléri majd a 16%-ot, vagyis minden hatodik potenciális munkavállaló roma lesz a jövő században, olvashatjuk. Összességében - számolva az évtizedenkénti 100-120 ezres gyarapodással - a jövő század közepére a roma kisebbség létszáma reálisan elérheti az 1,2 millió főt." |