Akkor a szokásos stílusban válaszolnék, pontokba szedve. :)
1.: Volt már olyan nőd, aki így konkrétan beszélt hozzád sex közben, obszcénul vagy hogy mondjam, tehát kommentelte? Ez érdekes, mert én régóta ki akarnám próbálni, de valahogy mindig viszakozunk párjaimmal vagy nem lesz belőle semmi. Olyan hangos típussal összehozott a sors, aki hangosan élvezte a dolgokat, de aki így mondja is, hogy dugd meg, még nem. Vagyis 2x történt ilyen egészen pontosan de az első szó kiejtése után be is fejeztük, mert kurva szokatlan. :) Biztosan rá kell állni erre, meg kell egy beállítottság is. Sőt még ilyen magyar pornófilmet sem láttam, ahol így beszélnek, csak angolt. No mindegy.
2.: Most is van egy nőm épp (mindegy erről már nem is írok, úgyis leszarjátok
Nem mi szarjuk le, hanem tudjuk, hogy pont Te fogod 2-3 hét múlva.
3.: hát mondom így nősüljek én meg, mikor áthozok egy potenciális feleségjelöltet, azt itt így fogadjátok
ÁÁÁÁHHHÁHHÁHÁHÁHÁHHÁÁÁÁÁÁ!!! Nyílván te feleségjelölteket viszel haza, nem pedig alkalmi dugó alkalmatosságokat. Ha komoly kapcsolatot akarnál, komoly csajt keresnél és az bizony lemondásokkal jár. Amint veszélyben van a jelenlegi szabadonkúró életmódod, meghátrálsz és keresed a következő csajt. Potenciális feleségjelölt, ez jó. :) Amúgy meg bármiféle házasság előtt munkád és munkahelyed legyen, az fontosabb.
4.: Mondjuk egyben megértem őket, én mindig ilyen fél-prosti féle csajokat hozok ide ugye
és meg is válaszoltad anyádék minden problémáját veled kapcsolatban. Ja nem, még van a piálás ami ennek a mellékága.
5.: Nézd megfele minél hamarabb a Dom Hammingway című filmet! Részben te jutottál róla eszembe. Kurva jó film, most néztük meg tegnap. Humorra nézve végig káromkodnak benne, cifrázzák, isznak, kurváznak, basznak stb. :) |