Új és ígéretes zenekarokat felfedezni mindig nagyon szuper dolog. Itt van alább három olyan banda bemutatója, akiket nemrég fedeztem fel magamnak és mostanában fognak/szeretnének kirukkolni első nagylemezeikkel. (tuti sok benne a hiba, nincs helyesírás-ellenőrzőm.)
A chicagói Busy Signals október elején készül kiadni első albumát, amin remélhetőleg (és hát miért ne) ugyanazt az egyszerű, eleven és ellenállhatatlanul fülbemászó punkzenét fogják játszani, mint eddig megjelent kislemezeiken is. A zenekar - nem is tagadva - a leginkább a Rezillos nevével fémjelzett könnyedebb irányzat hangulatát próbálja lenyúlni. Rövid, összeszedett számok, lendületes, fogós dallamok, és egy klassz vokálokkal megtámogatott, érdes női énekhang az, ami aztán összeségében inkább harapós punk-rock, mintsem valami túlságosan szirupos power-pop. A Busy Signals dalainak sikerül - a 70-es évek végének nyilvánvaló áthallásai mellett is - frissnek és újszerűnek hatnia, így joggal reménykedhetünk abban, hogy a nagylemezen is működni fognak.
http://www.myspace.com/thebusysignals
A Boston Chinks legelőször azzal lopta be magát a szívembe, hogy ők voltak Jay Reatard - utóbbi idők nagy kedvence - kisérőzenekara az európai turnéja során. Aztán a dalaikat meghallgatva kiderült, hogy önállóan is nagyon jól megállják a helyüket. A power pop könnyedebb dallamossága keveredik a Wipers és a korai Hüsker Dü punk-rockjának súlyosabb elemeivel, a nyers ének, a gitár piszkos hangzása, illetve a fülbemászó, csilingelő gitárszólók adják a zene kiemelkedő sajátosságait. Konkrétan nagylemez még nincs a láthatáron, de kislemezeik alapján tudnak annyira változatosak és ötletesek lenni, hogy egy hosszabb anyag felvételével is sikerrel birkózannak meg.
Összefoglalva: a Wipers Bob Moulddal Undertones dalokat játszik - és kurva jól!
http://www.myspace.com/bostonchinks
Harmadik bandánk, a Titus Andronicus mostanában veszi fel debütlemezét, és biztos vagyok benne, hogy nem kicsi visszhangja lesz. Annak ellenére, hogy összetettebb zenét játszanak (na de azért nem túlságosan), több témával az egyes dalokon belül, többféle hangszerrel, effekttel operálva, egy nagyon összefogott képet sikerül kreálniuk. Az Arcade Fire himnikus indie zenéje, a shoegaze zajos gitárfüggönye és a punk-rock hőbörgése gyűlik össze a leginkább elkeseredetten dühös hangulatú számokban, amelyeket a zseniálisan célratörö dallamosság fog össze egy tényleg egységes egésszé. Ráadásul, ezeken az alapdolgokon kívűl pedig még minden egyes dalban van valami hangulatfokozó, imádnivaló kis különlegesség: hol az őrült, ordító vokálok, hol vészjosló torzított morajlás a háttérben, orgonás kiállós rész, a váltások, vagy a szám végére teljesen begerjedő csordavokál ami azt kiabálja, hogy vége az életednek.
Az egész olyan, mintha a Jesus And Mary Chain Arcade Fire dalokat játszana - BEBASZVA!!!
http://www.myspace.com/titusandronicus | |
|
|
