Egyetértek részben azzal, hogy radikális változtatások kellenek, ugyanakkor nem kell szerintem a magyarokat sem minden esetben lenézni. Vegyük pl. az újrahasznosítást. Igazából csak a kezdő lökés kellett, és egész sokat szívesen szelektálják a szemetet és viszik el a különböző szelektív hulladék állomásokra, de amíg nem volt meg a lehetőség, addig értelemszerűen senki nem foglalkozott vele. Persze más kérdés, hogy hogyan néznek ki ezek az állomások gyakran, ami viszont siralmas. Brüsszelben meg Genfben (két város ahol éltem, élek) a szelektív gyűjtés házhoz megy, tehát nem rakod le a szemetedet egy játszótér mellett szemben egy kertesházzal házzal (Lőrincen ilyen is van). Ez vsz. több szemételszállítási díjhoz vezet, ehhez kell egy magasabb fokú tudatosság, ami nálunk még nincs meg. Majd meglesz.
A biciklire visszatérve: Budapest nem egy biciklizhető város a szó európai értelmében. Járdára festett bicikli utak, semmibe vezető bicikli utak, kátyús bicikli utak stb. stb. Szerintem már az is nagyon jó lenne, ha minden autós betartaná az 1méteres távolságot előzéskor. Ami viszont totálisan kiakaszt, és ezen kéne radikálisan változtatni, az az, hogy képesek úgy ÚJ utakat építeni ld. Üllői út felújítása 3-4 évvel ezelőtt, hogy totálisan kiagyják belőle a kerékpárutat. Saját tapasztalat: Én Lőrinc külsőről jártam Óbudára dolgozni bicajjal. Kerékpárút nulla a határútig és aki ismeri az Üllői napközbeni forgalmát, annak nem mondok újat azzal, hogy reggel 6-tól folyamatos a forgalom és teherautók, kamionok tömkelege van rajta, ami azért egy kezdő városi biciklisbe azért belefagyasztja a szart. Határ úttól kezdődik egy kerékpárút, de ehhez fel kell menni egy útpadkán át két villamossínen úgyhogy nekem neee, ez a bicikliút elmegy egészen a Határúti felüljáró alattig + 50 méter majd folytatódik az Üllői túloldalán, ahová ha szabályosan mész át kell menned a gyalogos felüljárón!!! itt kilyukadsz egy parkolóban, ahonnan már csak kétszáz méter a kerékpárút, ami bemegy a Pöttyös utcai lakótelepre ahol egy kibaszott labirintuson keresztül kb 3 km-es kerülővel már újra kilyukadhatsz az Ecserinél, ahonnét a bicikliút elmegy egészen a Népliget vasúti sínekhez közel eső végéhez és ott bemegy a Népligetbe, majd kilyukadsz Népliget metrómegállónál, ahonnét átmehetsz az aluljáró alatt az istenien összehangolt lámpákkal szabályozott úton és kilyukadsz a Fradi stadionnál, hogy a kerékpárút lekanyarodjon valahová a halál faszára. Vagy választhatod a Hungária krt. i bicikliutat, ami egy baszott kerülő, mert ugye körút, tehát nem egyenes. Tehát vegyük úgy, hogy valahogy eljutottunk a Nagyvárad térhez, ahol elkanyarodik a kerékpárút. Itt áttolhatod a kerékpárt a túloldalra, hogy folytasd az üllőin. Innen nincs kerékpárút egészen a Kossuth lajos térig, ami persze megint a másik oldalon van, mint amerre mennél. Aztán jön a Margit híd, mindenki tudja miről beszélek. Majd a Margit híd túloldalán valahogy átvergődöd magad a forgalmon és átjutsz a következő kerékpárútra a Duna mentén. Életveszély. Kétirányú kerékpárút (?) amin gyalogosok is vannak, kutyák, macskák, gyerekek bármi... Ez egy kibaszott nagy kátyúba torkollig a Görzenálnál, ha nem tudná az ember, hogy ott hirtelen egy beláthatatlan hajtűkanyart ír le a kerékpárút. Itt elég gyakoriak a frontális kerékpáros ütközések, majdnem ütközések. Átmész a zebrán, majd feltekersz a 30 fokos lejtön a felüljáróra és lehajtasz a túloldalon, na innen kezdve kezdődik egy kb. értékelhető útszakasz, ami majdnem 200 méter és jön az Acquincum hotel, ahol a bámészkodó japánok nem mindig veszik észre, hogy a járda, ahol állnak igazából egy kerékpárút. Majd átmész a két zebrán, ami egyben kerékpárút, tehát nem kellene leszállnod a kerékpárról, sőt elsőbbséged is van. Engem egyszer ezen a zebrán majdnem elütött itt a kerületi polgármester, mert nem adta meg az elsőbbséget. Utána a híd alól beletorkollsz az Árpád hídi tömegbe, akik a villamoshoz, buszhoz, vagy hévhez sietnek. Le kell szállni a cangáról, mert ketté vágja a bringautat egy labirintus. Felszállsz a cangára és megint átmehetsz egy zebrán, ahol a kutya sem adja meg az elsőbbséget, hogy egy kockaköves biciklútra érj és máris ott vagy az Önkormányzatnál. Fasza. Tehát azokat, akik az útfelújításkor nem terveznek be egy kerékpárút felfestést én belelőném a dunába, vagy megvonnám minden juttatásukat vagy akármi. Ez nem egy 21.sz modern városfejlesztési hozzáállás. Globális felmelegedés, Kiotó faszom...
Na én ezért nem megyek a kerékpárúton, ha úgy érzem, hogy nem éri meg... |