APOKALYPSIS
HAJNALI TEMETŐ
Hajnali temető – Az érintés tükrében meglelt arcok
az öngyilkos hajlam jégszelét hozza
Fullasztó levegő – Bánatoszlopoktól semmit sem látva
egyre közeleg a gőzölgő láva
Végtelen tér-idő. Összefognak a téltől edzett
mély érzések, gyenge fohászok
Kiutat kereső Dermedtségben töltött éveimet újra felidézem,
megint mindent látok.
Remények tűntek el, törtek ketté
történéseim a múlté csupán.
A valóság hevében agonizálva
sírásó áll mosolya kaján.
Felettem látom a szelíd eget:
áttetsző csillagok, vakító Nap
De fejfám gonosz, sűrű árnyat vet,
koporsómra hantok hullanak.
Cellám tetején görögnek a rögök
utolsó hang ez, mit hallok talán.
Érzésem valós, sötét lesz minden
csak a csöndet hallom kriptám falán.
Itt fekszem régen, holtan-elevenen,
férgeknek csemege csókoló szám
emésztő kín, mely pokoli tűz
ezeréves vagy több is talán.
Az érintés….stb.
Társaim itt lent a kiszáradt fák
mindent elszívó vasgyökerei,
ami maradt belőlem azt bevégzik majd
fertőző dögök, s pondrók tömegei
Felettem….stb.
KIVÉGZÉS
Mozdulatlan ólomkatonák
puskacsövek merednek rám
arcuk fehér, kezük között
halált osztó szörnyű szerszám.
Hajnali udvar, örök hideg,
fúj a szél, lábam remeg.
Bádogszemben villódzó napfény.
Nem mozdulok. Esélyem szerény.
Dermedten állok ott, Agy-halál-tusája
Összetör belülről lövések hangja.
Húsomba mar az acél hegy.
Béna test. Fáradt egyed.
Fehér kendő védi szemem,
fényes csövek, nincs kegyelem.
Látom magam, a lelkem szabad,
fáradt életből ennyi maradt.
Csábító lég közöttem ég
Vakító kék a menedék
Izzíts még, sosem elég
Vadító ég futok eléd
Fehér…..stb
Csábító….stb
SZEMÉT
Atomtemetőben az érckezek között
lilában úszik minden.
Foszforeszkál a megolvadt üveg
itt élővilág nincsen.
Uránbányák salakanyagának
zümmögése a csönd.
Leselejtezett szeméttelepek
és torz roncsok között.
Ott a tavasz nem nyit virágot
a beton-világ kemény,
Az ólombögre megolvad magától
nem létezik remény.
Vashalmazok árnyai mögött
vasszemek figyelnek téged.
Geiger! Most örülnél nagyon,
mert itt kijelez a géped.
Csorgó mocsok, sav bomlaszt és lúg mar
Nyüzsgő patkánynak válja ki szemét
Mocsártól bűzlő, romboló közegben
Fizikai lényed megöli a szemet.
Szenét.
NYÁRI UTCÁK
Vakító ablakok
Fények! Fények!
Erősítik tudatod
a tények! Tények
Vad árny lel rád,
Tépd szét a szennyes kutyát
A tömegben lassan megaszalódsz,
Az aluljáróban emberáradat,
Nyakad penész tépi izzón.
A fogaskerekek szétmorzsolnak.
Vad…stb.
Izzadt melegben a hájas testek
nyálasan dörzsölnek.
Az aszfalton örvénylő forgatag.
Féregirtók jönnek!
SING SING SONG
Szürke falak, depresszió-holló
Köröttem keringő, magányomat oldó
Rácsok közé bezárt álom
hideg hajnalban keserű az arcom
A nyálkás talajon a csempék nyögnek.
Az ajtók zárva vízért hörgő élet.
Homályos mélységben örök kín vagyok.
Nyomorult lét! Egyre sorvadok.
Kéjesen torz smasszer arc
Gumibotja véres,
- Nincs szükséged bilincsre,
nem menekülsz édes!
Szürke…stb
Szennyvízi iszapban fekszik lelkem.
A csatornák mélyén az öröm elvész
Ha van kenyered a felhőkre nézel
és sárba fekszel.-élni nehéz
A menekülésre nincs sok esélyed
nem óv a pajzsod, nincs rajtad vért.
Az ősi harcok elmúltak régen
Nem láttál mást csak könnyet és vért.
Elhagyott házak nyirkos pincékben
a téglák között pereg a mész.
Megdöglesz te is! Csuklyából mosoly,
jelezve neked, hogy sírgödröd kész
Kéjesen torz….
A lélek fényét már nem látom,
…és megkezdődik az örök álom.
NINCS MÁS
Nincs más, csak ebben a veszett világban felgyülemlett
egyetemes gyűlölet
Nincs más, csak a mindent elnyomó méretű irodaházak felesleges adminisztrációja
Nincs más, csak a külvárosi füstben megbújt egyedek
szétrobbantott családja!
Nincs más, csak a termekből kihallatszó nyüzsgés, lárma
állandó izzadság
Szemedből a jég kiolvad,
eleged van már a szépből,
tömegiszonyod lelohad,
hullaeső hull az égből.
Nincs más, csak a veszett világ! Nincs más!
Nincs más, csak a szúró gáz! Nincs más!
Az utakon mindenütt
amerre a szemed ellát.
Töményen fekszenek a
a jégveremtől fagyott hullák.
Nincs más!
Csak a veszett világ,
Hatalmas ház,
Városi füst,
Nyüzsgés, lárma,
Gyűlölet,
Szúró gáz,
Baszott család,
Csak izzadság!!!!
NINCS MÁS!!!
IDEG-ELME
(Valós élmények alapján)
Mintha belepaszíroznának
Vagy inkább magamtól elolvadok
Szétmállok és nyálkás leszek
A hidegzöld kórházi falak
Amúgy is nyákos, porózus anyagába
Ami a felületes szemlélőnek sima,
De én tudom, hogy hatalmas
szalkadékok nyílnak meg ott,
mint visszhangzó barlangok
Melyek elnyelik az összes emberi jót
Mit Isten teremtett…
Számomra a hely, mely elviselhetetlen
Nem enged és nem akarok még örülni sem
Hideg folyosón a suttogás örök.
Nyomasztó légkörben majd megőrülök.
A vaságy leköt, magához ragaszt,
Mozdulni sem birok, pedig játszani szabad.
Fátyol az üvegen, a résekből huzat,
Köd ült agyamra, lepedőm fojtogat.
Az ágy hideg, - majd megéget.
A légkör forró, - megfagyok.
Élet! Itt hagylak végre téged.
Sejtelmes homályban meghalok.
Számomra…stb
Az ágy…stb
Hideg kéz érint meg
Nem értem miért van ez
mindenhol ott vannak
köröttem hordágyak.
Leesett a lakat
fecskendő cirógat
elegem van ebből
fázom a méregtől.
Süllyedek, valakit üldöznek helyettem
Ébredés lelketlen, rég nem él a testem.
Számomra…
Az ágy…
A vaságy…
Az ágy….
RAGYOGÁS
(Fsz: Jacky Nicky)
Ragyogás-csodás varázs, mellyel
minden gyönyört meglátni vél.
Egy fiatal elme, bimbózó sarj.
Ő sem tudja még hogy mitől fél
Csalogató, mint édes gyümölcs.
Ellenálhatatlan vágy tör fel
Megtudni azt, mit nem szabad.
Nincs menekvés, itt maradni kell.
Kérsz egy italt Jack?
Tanítsd móresre őket!
Darabolt tagok
jó mulatság!
Aszott női holtest
egy titkos szobában,
szerelemre hív a rothadó kád.
Erőlködő, béna elme. Kattogó írógép csöndet tör.
A zakatolás az agybahatol és úszik légben. Agyongyötör.
– Utolsó éjjel, kis malackáim! Nem bántok senkit, engedjetek be!
– Nem érek hozzátok! (- csupán a fejszével léket vágok remegő szívedbe!)
Két szív, mely játszani hív. Csupán fáradt álmok ezek.
A végtelen folyosón megérintenek az élettelen hideg kezek.
Kétség érzik a suttogó csöndben, a vér illata meleget hoz.
E szörnyű meséből felriadva a furcsa ébredés kétséget oszt.
Tébolyult üldöz az eleven folyosón. Elmének csábító zsenge test.
– Jövök már Danny, nem szökhetsz meg! A véreső mindent vörösre fest.
– Helló Danny! Apu itt van! Jövök már! Szól a hang, s a fejsze csillan.
Kétség….stb
SUICIDE
Halott utcákon
Porban ül a csönd.
A nyitott ajtókból
Nincs ki rámköszönt.
Nincs miért élnem
Nem lesz több miért,
Nem tudok létezni,
Nem lesz akiért.
Pestis csengőkkel
Jött a halál,
A vigyorgó dögvész
Senkit sem talál.
hulltak az emberek,
Akár a legyek.
Émelyitő bűz,
Nem tudom mit tegyek.
Nyakamban hideg kötél,
Szememben nyugalom ült.
Ösztönöm még nem akar,
De a hurok megszorult.
NIGHTMARE (Rémálom)
A mese szörnyű valosággá válik,
Nem bírsz aludni-ott az a másik.
A koszos kalap rossz emléket idéz,
Ágyadban fekszel,valaki néz.
Ha éjjel a szoba
Magába sziv,
A sötét ajtó
Másvilágba hiv.
Probálsz gondolni
Valami másra,
Ha a feszület magátol
Lehull az ágyra.
Tudod,hogy ott van
A falakban is,
Érted jön Freddy,
Téged is elvisz.
Le kell Küzdeni
Halálos vágyad,
Örökre el kell
Hagyni ágyad.
Freddy
Te álnok!
Mond,
Hol vagy?
Nincs
Határ,
Tudom,
Hogy VAGY!
Tűz
Lepi
Lépteid
Nyomát,
A nyugvás
Merész
Álmot
Hoz Át.
II.
Egy beteg kis ember A pártját Lázitja.
Jelszavak dörrenek,buzgón vonulnak,
Az egyenruha elrejt mindenféle szennyet.
Ál-liberáció,mi belülről szenved.
A háborút nyögte Párizs,Moszkva,
A harcosok fogytak,hullotak mocsokba.
Európa jajgat a szögesdrótok mögött,
A haláltáborokban sok ember megdöglött.
A seregek csak mentek,és megfagyott falvak,
És leégett házak,a bátrak meghaltak.
Nincsenek itt hősök a kegyetlen harcban,
Csak ágyú dörgése hallik a dalban.
A háború rombol,gyolkol és uszit,
Földbe döngöl és nyomorba taszit.
Harcolnak a férgek,övék a harc,
Nem tehetsz semmit,csak vesztes maradsz.
Öld!
Vágd!
Nincs ember,csak ellenség!
Öld!
Vágd!
Ő sem bánja meg tettét.
Öld!
Vágd!
Öntse el a sár!
Öld!
Vágd!
A másvilágon vár!
OLCSÓ KOCSMÁK
Olcsó kocsmák hangulata neszel
az alkoholmámorban úszva.
Az ópium-élet levelet rágva
vinnyogva döglesz a sárba.
Nincs súly tetteidnek.
Már semmit sem érzel.
Kettéhasított gondolataidban
az erő játszik az ésszel.
Megadtad magad! Ragadós, tátongó mélység közelít!
Hasadt agyadban görcsös zokogás ragad.
Az áldozat. Mely ünnepély, leheletnyi kínpad
Magadtól magad! A sűrű örvény magával ragad.
Az élet hörgő színpadán törött
kard vagy
eltűnt szeretett lelkiismereted.
Nyugodni nem hagy
Adj hát neki méregfogat, hogy
darabokra szagasson széjjel.
Éjjel, velőtrázó sikollyal
Hatoljon húsodba kéjjel.
Megadtad…..stb
Zörgő ricsaj – Zeusznak szekere
Szívedbe mar csörgő lánckereke
Felhők fölött villámként átcikáz
Porba hullsz, örökre meggyaláz, sorsodra rátalálsz.. | |
|
|
