Dillinger Four, 2025 április 19-20, Bristol és London
Ha kedvenc pánkzenekart kellene mondanom, amit minden más bandánál jobban csípek, akkor egyrészt mindig mást mondanék, ami az adott hangulatomtól meg agyi állapotomtól függ, de másrészt a fejemben felugró lehetséges válasz opciók közt tuti hogy mindig elsők közt lenne a D4. A régi walkmanes-discmanes időkben fedeztem fel magamnak őket a Magyar Taraj faszomtudja hanyadik (talán 7? 8?) számához járó válogatás cédén, a mai napig emlékszem az első alkalomra, amikor meghallottam tőlük a doublewhiskeycokenoice-t. Épp középiskolába tartottam, a Nagykőrösi útnál vártam az 54-es buszt hajnalban. Nem tudtam hovatenni, mert akkoriban nekem a Strike Anywhere dühös dallamossága volt az etalon, ez meg nem volt annyira dühös, de viszont úgy volt kibaszottul dallamos, hogy közben egyáltalán nem volt nyálas. Eleinte elkönyveltem egy élvezetes, de azért közben kicsit rágógumi ízű valaminek, de nagyon hamar rámnőtt, és azóta is töretlenül hallgatom a számaikat mint valami autista aki nem bírja megunni ugyanazt az egy dolgot évtizedeken át. Annak ellenére h elég ritkán koncerteztek az elmúlt 15 évben amikor már viszonylag mobilisabbá váltam a szülői házhoz képest, többször voltam már hajszálnyira ahhoz, hogy elcsípjem őket élőben, de sosem sikerült. Kicsit el is könyveltem magamban hogy ez egy olyan álom, ami túl szép lenne ahhoz hogy igaz legyen, és le is tettem róla. Aztán megláttam ősszel hogy nyomnak egy mini EU turnét most tavasszal, úgy voltam vele hogy basszameg ezt nem lehet kihagyni. Igazam lett! Bristol - Ezüstös Hajú Dzsekszonnal hajnalban találkoztunk a Kökin, de reggel 9 körül már le is szálltunk Bristolban, ahol némi városnézés, banksy cuccok (fat szerint BENSZKI), 1600as években nyílt sörözők letudása után az amúgy kibaszott fullos szállásunk is elfoglaltuk, kis pihi, teraszos cigik, kaja pia, aztán mentünk is az Exchange nevű helyre ahol a konyó volt. Sokkal kisebb hely volt, mint amire számítottam, de amúgy geci jó hangulata volt az egésznek, ez volt asszem az eddigi legjobb punk lemezbolt (mert hogy az is van a helyen belül) ahol eddig valaha voltam, kb minden szart megakartam volna venni, de beértem egy használt Hüsker Dü szeveninccsel. Önmagában amúgy az a hangualt, hogy egy Dillingerfour koncerten vagyok és jobbnál jobb lemezeket válogatok elég álomszerű volt, még most is picit dolgozom fel asszem a dolgot. Első előzenekar a GIMIC volt, őket nem vágtam, de tetszett. Kicsit ilyen basszus-vezérelte Minutemen-es témák jó dühös női énekkel (az énekes csaj asszem pultos volt a helyen), a szokásosnál érdekesebb zenei megoldásokkal. A fejem azért nem szakadt le. Utánuk jött a Rat Cage, akiket nem emlékszem hogy láttam-e a pesti bulijukon, de inkább arra szavaznék, hogy nem. Jó volt, tökös, dühös, minden, de nekem kicsit kaptafa-kategória, meg már benne volt a zabszem a seggembe hogy baszdmeg mindjárt látom a világ egyik legjobb zenekarát egy kurva kicsi helyen élőben, huhhúúú ó te jó ég stb. Így is lett. A koncert előtt a pisáldából kilépve szembejött velem Erik Fank, aki miután felém biccentett (lehet túlságosan bámultam) nem bírtam ki h ne mondjam el neki h mennyire örülök h végre láthatom őket, egy rövidet beszélgettünk, tök kedves tag volt. Na aztán indult a koncert, előtte persze Peddi nyomta a szokásos sztendap bohóc shitet, ami amúgy tényleg vicces volt. Aztán robbant is a Let them eat Thomas Paine kezdőriffje (DÁN-DÁGÁ DIGŰ-DÓN DA DAGA DAGA DAGA), én meg onnantól kezdve a koncert végéig extázisban voltam, szóval nem biztos hogy túl objektív leszek most, de nekem ez életem koncertje volt kb, kibaszott jól játszottak, de úgy hogy közben simán belefért egykét elbaszás, spicces dölöngélés, bénázás, koncert közben cigizni kimenés is. Iszonyat jó hangulatba jöttek a számok egymás után, én kitáncoltam meg kiüvöltöttem magamból mindent, Faterral megállapodtunk utána benne hogy megnyugtató érzés látni hogy ötvenpluszos tagként is lehet hitelesen csinálni ezt a szart. Kurvajó szettet nyomtak, egészen a Girlfriends and Bubblegumos albumig visszamentek (sajnos csak egy szám erejéig), majdnem az összes kedvenc számomat lenyomták, ami amúgy nehéz, mert nemnagyon tudok tőlük gyengébb dalt mondani. Koncert után még kicsit maradtunk a helyen bulizni, egy padon ültünk, amikor a hegyomlás méretű mélyhangú gitáros tag random odajött hozzánk meginni a kóláját, vele is egy tök jót beszélgettünk, még azt is sikerült kiszedni belőle h valszeg lesz új lemez így tizenakárhány év után végre baszdmeg. Ezekután már csak jutalomjáték volt, hogy az egyik pultos arctól kaptunk egy kis füvet is, én úgy voltam vele ekkor már hogy akármi van, meghalok, jön az apokalipszis, tizenéve a fidesz van hatalmon, az ország ahol élek minden más országhoz képest egy rakás nyomorúságos nyomasztó szar, a világot egy pszichopata bohócparódia irányítja, háborúk, éhínség, globális felmelegedés, stb tökmindegy, én elégedett vagyok az életemmel. Másnap elmentünk Londonba is megnézni őket, azt már nem fogom ilyen részletességgel leírni, mert nincs kedvem többet pötyögni, de a lényeg: Itt sokkal jobb előzenekarok voltak, amin totál meglepődtem, mert nem is néztem h kik lesznek az előzenekarok, h a The Slow Death játszott előttük, akiket én az utóbbi években szintén szarrá hallgattam, és az új albumukat meg pont a hetekben pörgettem maxra, kibaszott kellemes meglepetés volt élőben is elkapni őket. Valami gatyázás volt a basszuscuccal, minden negyedik riffnél kb elment a hang, de így is kurvajó volt. Előttük meg egy Rivalry nevű zenekar játszott, akiket nem vágtam, de elég tízpertizes szőröstorkú poppunk zenekar volt a középső feletti polcról, velük úgy voltam, hogy ez így ismeretlenül, hirtelen arcba kapva túl jó, ezért picit már nem is tetszett annyira valahogy. A Londoni hely (UW) már sokkal nagyobb volt am, mint a Bristoli, de ez is kb max Gólya méretű, ezen a helyen nekem ütött akkorát már a D4 szett, de nem az ő hibájukból, itt napi 30 ezer lépésnél járt a lépésszámlálónk Faterral, és a tépésszámlálónk is kiakadt volna, ha lett volna, így eddigre én már túlságosan enervált voltam hozzá, hogy megint az első sorban pogózzak. Messzebbről, öregurasan karbatett kézzel nézve is ugyanolyan faszák voltak amúgy, mint előző nap, csak az én energia szintem volt sokkal lejjebb, de azért amikor tudtam a szövegeket tisztességgel végigüvöltöztem az egészet. Csak úgy voltam vele, hogy az előző napi egyszerűen annyira jó volt, hogy ez már nem lehet annál jobb. De ha itt láttam volna őket először, behugyoztam volna sztem, csak így mostmár inkább nem. De nem bántam meg, gecijó volt kétszer is megnézni a kedvenc zenekarom, egyrészt kurvajó kis mininyaralás volt, meg amúgy tök nagy inspirációs boostot is tud adni egy ilyen élmény, még azt sem bánom hogy a sörök egyenként forintba átszámolva kb 4000 ftba kerültek és emiatt anyagilag csődbe mentem mire hazaértünk. Aztán amint visszaértem pestre és leszálltam a 100 Eről a kálvinon, és elsétáltam haza, párszáz méter alatt csak 5 darab kukában turkáló amúgy nem hajléktalannak kinéző embert számoltam össze, otthon édes otthon, mire hazaértem már úgy voltam vele hogy ezentúl lehet énis elkezdek kukabúvárkodni basszameg | |
|
|
