A múlt hétvégén voltam egy fesztiválon Slow End Fest. Eindhovenben volt a város híres punk/metál klubjában. (Bloodsheed fest is itt van mindig ez annak a kistesója) Egy nap 15 zenekar 2 színpadon délután 3-tól éjfélig. Sajnos az első zenekart lekéstem, emrt megváltoztak a parkolási viszonyok tavaly óta és nem számítottam rá. Így végül némi körözés után ugyan oda parkoltam ahova szoktam, csak most 6,5 euro-ba fájt. Onnan 5 perc séta a belváros szívébe, természetesen esőben. Nem volt tülekedés, de nem is vártam délután ilyesmire. A hely továbbra is klasz, nagy előcsarnok ahol most MC-k cserélgették a bakeliteket elég széles spektrumon tolták. (Grindcore-Metál-Crust-Hardcore-Punk-80'as disco és a kihagyhatatlan helyi Balázs Pali féle mulatós zenék) A disztrókból is látványosan kevesebb volt akár csak a közönségből. Kb. 5-600 ember lehetett a végén. Szintén egy új rendszerrel találkoztam ami már nagyobb áruházakban évek óta megy. Itt a ruhatár helyett önkiszolgáló zárható szekrények vannak (500 db), amibe elfér kabát hátizsák vagy az itt vásárolt lemezek. Jó dolog, mert nem kell félteni, hogy eltörik mire elindul az ember haza. Ráadásul ingyen van, mert a behelyezett 1 euro-t a kulcs vissza helyezésével megkapja mindenki. A kevesebb létszám miatt nem a nagy színpadon tartották a koncerteket, hanem elé egy kisebbett állítottak fel. A hangosítás áétalában csak a 2-3. számra lett jó, amit nem értek hiszen minden zenekarnak 30-40 perce volt átszerelni és mindenki csinált soundchecket is. A zenekarokról pedig:
Days of Desolation: Belga srácok a crustnak a grindcorehoz közelebb eső részét játszották. Egész jó volt, de érezhető volt rajtuk, hogy csak egy matiné időben lépnek fel és mintha vissza fogotabb lett volna.
Carnist: Angol vegan straight edge banda a divatos reklám X-ek nélkül. Szimpatikus volt az énekes politizálása a dalok között. Sok elég gyors dalt nyomtak, de pont két lassút vettem fel.
Tense Reaction: Holland fastcore-hardcore zene a már itt megszokott politikai hozzáállás. Érdekes volt a kamion sofőrt idéző őszülő kopaszodó énekest látni ahogy ugrál fel alá. A zene jó volt pörgött és a közönség is egyre szaporodott.
Voltage: Német hardcore/punk zenekar. Fiatalok energikus zenét toltak az énekes egy kattant fazon, aki több ing+pulóver és kabátban rohangált a színpadon, majd a meleg miatt az italokat a fejére öntötte. Nem volt a legmeggyőzőbb, de egy ilyen rövid 20-25 percet végig lehet nézni.
Imaginary Dictonary: A Belgák hardcore/punk zenét nyomnak nekem olyan a 90'es évek érzésem támadt tőlük.
Damaged Head: Svédekre jellemző hardcore/punk zenével szántották fel a színpadot. Igaz a zenekar fele inkább a németekre jelemző pedáns divatos öltözékkel tűnt inkább fel ami nem a DS-13-at idézi.
Napalm Raid: a kanadai trió fejtörést okoz az embernek. Meg kell mondjam nekem az egész fesztiválon ők voltak akikért nem tudnék igazán rajongani. Sok volt a metál elem és ez a fajta torzitott ének egy két dalban elmegy, de egy egész koncerten zavaró. Akár csak a sok lassúbb, vonatott 4 perces dal. Ami nem átlagon felül hosszú, csak ezen a fesztiválon fellépők között volt az.
Agent Attitude: a másik svéd banda akik szintén hardcore gyors dalaikkal lopták be magukat a szívembe. Oda tették magukat nagyon.
Sotatila: mondhatnám, hogy a finn banda, de ez nem teljesen igaz. Mivel csak Jukka cimborám az egyedüli finn a csapatban agitáros meg a chilei lány és a másik két srác pedig osztrák. Igen tulajdonképpen már mind Bécsben laknak és tavaly pont ezért nem turnéztak, mert Jukka vissza ment északra. Vártam is ezt a koncertet, mert rég nem találkoztunk. Már az elején az őrült óriás a közönséget inzultálta és mindenkinek belüvöltötte a finn szöveget az arcába, de nem volt rest pogozni se. Hamar ledarálták a dalokat és a végén újra a közönségbe landolt Jukka majd a földön elterülve elkezdett a bárpult felé kúszni és ezzel véget is ért a buli.
The Stupids: az angolok pár héttel a fesztivál előtt lettek csak beugróként leszervezve a La Fraction helyett. Ami azért érdekes számomra, mert a francia kedvenc zenekarom valahogy nekem nem illet volna erre a fesztiválra. így a 'hülyék' természetesen jó vélasztás voltak. A dobos énekelt és iszonyat tempókat diktált a többieknek. Igazi gyors és kompromisszum mentes HC a 80'as évekből. Még előre jelezte, hogy a stroboszkóptól vagy a füstgéptől elképzelhető, hogy össze esik, de jól látható helyre rakta az életmentő injekcióját. Szóval valaki adja majd be, ha nem akarják, hogy ott haljon meg. Sokan viccesre vették ezt, de én tudom, hogy átélve nem olyan vicces ez. Nagyon nagy bulit csináltak iszonyatos mozgás volt rá, moshpit, circlepit, stagediveing.
Man Lifting Banner: a hollandok akik megemlékeztek a második világháború magyarországi cigány holokhausztjáról is. Egy korosodó 50-hez közelebbi amszterdami csapat akik nagyon keményen és gyorsan tolták a punk/hardcoret. Én élveztem nagyon a bulijukat és a sok érdekes elgondolkodtató átkötő szöveget.
Riistetyt: a finn legendás zenekar újra színpadra lépett. Oda tették magukat a veteránok és szerencsére inkább a régebbi dalokat nyomták vagy olyan újakat amik vissza tértek a gyökerekhez. Az egész koncert alatt csak egy metálos gitár szóló volt és ezt el lehetett viselni. Érdekes volt, hogy a közönség nem mert bejönni a színpad elé és így a terem oldalán állt egy nagyobb tömög a zenekar előtt meg nagy tér volt. Aztán még is egy keményebb mag vissza hívta őket a 20 perces koncert végén. Amit sokan nem vártak meg. Így lemaradtak a legjobb 4 számról amikor is nagyobb volt a hangulat, mint előtte.
Ruidosa Inmundicia: a 3/4 osztrák csapat, mert a már említett chilei lány ennek a zenekarnak az énekese és spanyolul énekel. Igazi latin crustot kaptunk ahol a kis terem dugig volt és oltári mozgást produkáltak. Gyors egy perces dalok néha rekedtten sikoltozó ének és súlyos reszelések. Nagyon jó volt a koncert.
Dropdead: az amcsiktól az egyik kedvencem, főleg a politikai és filozófiai hozzá állásuk miatt, de a dobos aki alig két év alatt teljesen megőszült és hatalmas szakálatt növesztett. Amivel egy öregek otthonából megszökött embernek néz ki, de olyan gyorsan és erővel veri a dobot, hogy az már szűrreális. Nagyon jól nyomták és a közönség is hálás volt, folyamatosan repültek az emberek a színpadról a tömeg tetejére. Rengeteg beszéd is volt. Sőt a legvégén vissza tapsolásra egy pár perces beszédet kaptak az emberek aminek tapsvihar lett a vége.
Összességében fantasztikus buli volt, csak utána 3 napig alig bírtam mozogni, mert nagyon megterhelő már nekem egy 8-9 órás fesztivál. A zenekarok mind pontosan kezdtek és az idejük előtt abbahagyták pár perccel. Utána még egy fájdalmas fél órás vezetés várt rám, de megérte mivel ritka az amikor szinte minden zenekar jó zenét játszik egy fesztiválon.
Itt vannak a videók:
Slow End Fest – Dynamo, Eindhoven 05/10/2014
Days of Desolation:
Carnist: Tense Reaction:
Voltage:
Imaginary Dictonary:
Damaged Head:
Napalm Raid:
Agent Attitude:
Sotatila:
The Stupids:
Man Lifting Banner:
Riistetyt:
Ruidosa Inmundicia:
Dropdead:
|
|
|