Nem akarom megvédeni magam, főleg, hogy szerencsémre ezt megteszik mások (köszi dencs, krisa!), de a dancehall.hu meg a punkportal fórumain zajló szóváltáshoz azért szeretnék egy-két dolgot hozzátenni.
A reggaecampről megjelent riport nem készült fikázásnak, tulajdonképpen csak egyetlen egy súlyos kritikát írtam meg benne, amit egyébként emberileg kicsit bánok, de mint kritikus vállalok. (Aki megtalálja, kitűzőt kap ajándékba!)
A többi állítás, poén pedig véleményem szerint nem egyértelműen negatív, így lát egy szubkultúrát valaki, aki nem része igazán. Valószínűleg ilyen cikk születne egy operafesztiválról és egy bélyeggyűjtő-találkozóról is.
Én így látom a világot, valami perverzió folytán szeretem észrevenni az emberek apró hibáit, amin aztán jókat lehet röhögni, de esküszöm magamon is hasonló intenzitással gúnyolódom, ha kell, aki ismer, tudhatja.
Egy szubkultúra a saját kis szabályaival pedig mindig mókás, de ez még nem jelenti azt, hogy az egész szubkultúra nevetséges lenne. A reggaecamp ráadásul közel sem volt hibátlan rendezvény, de ettől ti még szerethetitek, sőt ettől még én is jól érezhettem ott magam.
Sokan olyan dolgokat is fikázásnak véltetek, amik teljesen értéksemlegesek voltak, sőt inkább pozitív hangulati elemnek szántam. A zsíros füst és a sár is része egy jó fesztiválnak, sőt még a mezítláb rohangáló bölcsészlányok is. Szerintem egy szubkultúra akkor nő fel igazán, ha már képes nevetni magán, és érzi, hogy a gúny nem egyenlő a támadással. Én fogok írni a Szigeten a Tigrisről, és talán a Seeedről is, majd igyekszem ezúttal kicsit visszafogni magam! :) |
|
|