Kommunizmus, mint mozgalom, amióta kapitalizmus van, létezik. A Veszettek, az Egyenlők, és még lehetne sorolni a példákat. Ha már Marxot annyira emlegetjük, akkor érdemes megjegyezni, hogy ő, mikor Németországból eljön (polgári radikális lapnak dolgozik!!), akkor Párizsban találkozik Engels-szel, és egyben itt ismerkedik meg a kommunistákkal. (Márcsak történetileg is hülyeség tehát, hogy Marx meg Engels írásai alapozták meg a kommunista mozgalmat, mivel van itt olyan hogy Babeuf, meg Buonarotti). Tény ugyan, hogy elég komoly alapot adtak, amelyek a kommunista mozgalom belső tisztázási folyamatait erősítették, de ebben nem személyük érdekes, hanem a konkrét történelmi helyzet. Az akkori mozgalom útjai egyébként már megmutatkoznak a Kommunista Kiáltványban, amiben sok tételt később maguk is elvetnek, sőt, inkább mint fogalmazók írják ezt a kiáltványt, sok tekintetben tudható, hogy nem értettek vele egyet. Ez azért fontos, hogy érthetővé váljon, hogy a történelmet nem személyek, hanem társadalmi mozgások irányítanak.
A marxengels történelmi hagyatéknak egyébként sok tekintetben a saját gyengeségeiken kívül további érdekek csapódtak hozzá, amit a szociáldemokraták és a bolsevikok képviseltek. Így pl. Marxék rendszeresen összemossák a munkásosztály, mint gazdasági osztályt a majdan politikailag szerveződött forradalmi osztállyal (ennek számunkra talán még kevesebb volt a jelentősége, de éppen a szocdem mozgalom mutatja, hogy ez mekkora baklövés volt). Kiemelve, elszakítva a koruk kontextusából részeket, marxizmussá keresztelve aztán a baloldal alapvető eszméit adták, és ennek minden alfaja kivette részét a forradalmi eszme kiherélésében, miközben a kommunista mozgalom további tapasztalatokkal gazdagodott. Pl. az oroszországi eseményekben azt láthatjuk, hogy a bolsevik frakció elvetette a világforradalmi terveket, a "szocializmus egy országban"-ra cserélte, ami már önmagában is tagadja az osztályok országnélküli mivoltát, és egyben a kommunizmus valós internacionalista célkitűzéseit. Persze-persze volt az internacionlizmus fogalmának egy bolsevik értelmezése: A munkáspártok, mint egy imperialista hatalom külső eszközeiként működtek a Szovjetúnió kezében, mint egy második védvonalat adva ezzel a Szu. hatalmi törekvéseinek. Mármost azt hiszem, hogy a proletárcselekvést és a bolsevik pártokat elég látványosan el tudjuk választani, pl. 1917-ben történt események alapján is. Nem a bolsevikok kezdték el a forradalmat, és amint helyzetbe kerültek, le is verték azt. Az összes lehetséges forradalmi csoportot igyekeztek kiiktatni. Ha a machnovcsina történetét nézzük, akkor pedig láthatjuk, hogy ahhoz képest, hogy "kommunisták" voltak Leninék, egészen ugyanazt csinálták, mint a fehérek. Sok forradalmi csoport volt a történelemben, és mindegyiknek volt gyengéje - hiszen nem vezetett el a tevékenységük a világforradalom győzelméig - de a bolsevikok nem tartoznak közéjük, hanem sok helyen azt láthatjuk, hogy éppen ők az okozói a proletármozgalom gyengeségeinek, vereségeinek (spanyol polgárháború, '53, '56, '68 és még sorolhatnánk).
Én annyira nem mentem bele, hogy részletezzem az általam elképzelt következő világot, ti. nem én döntöm el, hogy milyen lesz, hanem a lényege, hogy együtt alakítjuk ki! Nincs, de nem is kell rá kész recept. Minden történelmi tanulsága az osztályharcnak egyre konkrétabbá teszi a proletáriátus számára, hogy mit akar elérni. Amit biztosan mondhatok, az a kommunista mozgalom alap programja: lerombolni az államot, a magántulajdont (= tőke), a munkahelyébe a totális emberi tevékenységet állítani, az elidegenedett demokrácia helyébe pedig a összközösségi létet. Magunknak élni, nem pedig a tőkének. Lerombolni minden vallást, minden ideológiát, hogy az emberiség magától elkülönült erői mindannyiunk rendelkezésére álljanak, életünk teljességét szolgálják. Megakadályozni, hogy végleg elpusztítsa az ipar mindazt, ami életet ad iparon kívül. Közösségi lét lépjen a helyébe annak az elidegenült szexualitásnak, termelő munkának, elkülönült szórakozásnak, felületes kapcsolatoknak, amelyekkel megvan bénítva az emberi nem élete. Ez a kommunizmus. A nyomor felszámolása. Persze a nyomor nem csak az éhezést jelenti, hanem mindazt, ami a munkást elválasztja saját munkájának termékétől, és ezért saját cselekvésének tulajdonképpeni tárgyaitól.
Ez utóbbinál jön képbe a munkanélküliség. A munkanélküliek ugyanúgy a munkásosztályhoz tartoznak, és azok is, akik _még_ nem vesznek részt a tulajdonképpeni munkaerőpiacban, pl. iskolások. A munkanélküliség nem a munkán kívül állapot, hanem a bérmunka alapvető jelensége. A munkanélküliség gazdasági funkciója a bérek alacsonyan tartása, és ezzel vitatkozhat imsaying, de tény, hogy a munkaerő áru, és minden áru ára, amelyből túlkínálat van, csökken; ha pedig csökken a bér, növekszik az értéktöbblet, a profit. Olcsóbb bizonyos összeget arra áldozni, hogy éppen hogy életben maradjon egy munkanélküli, mint annyi munkahelyet teremteni, hogy felszívja a teljes munkaerőkínálatot: nyereségesebb. Persze ez sem mindig megtehető, ilyenkor laza mozdulattal jönnek a legkülönbözőbb módon végbevitt irányított mészárlások, amelynek célpontja természetesen nem is lehet más, mint a munkásosztály.
Az iskolákban pedig elsősorban a leednő aktív kizsákmányoltakat gyártják, nagyüzemileg. Nehéz nem hozzákapcsolni a termeléshez az oktatást.
Persze termelni sokmindent lehet; lehet kenyeret, szöget, IC-ket, búzát, ideológiákat, elkülönült, de alkalmazott művészetet, stb. Így hát a kapitalizmus kitermeli a pékeket, betanított munkásokat, a mezőgazdaságban dolgozó bérmunkásokat, mérnököket, filozófusokat, és művészeket. | |
|
|
