Nesze nektek koncertélmények és történések.
Az ember átértékeli az életét az olyan bulik után, mint a tegnapi. Rákóczifalván játszottunk egy művházban, gyűltek is az ifjak, mikor megérkeztünk és részegedtek is, de egyik sem érte utól a fotelben alvó Barangót, aki már koradélután óta tankolt és kissé megfáradt. A koncertje előtt tíz perccel azért sikerült életre kelteni, bedobott még egy Unicum-ot, aztán az általában hét tagú Kalambó kutyája zenekar a jelen lévő három taggal fellépett. Egy Büdösök számban közreműködtem, közben a színpad melletti sufiból kirántottam a valószínűleg karácsonyi előkészületnek számító, állványra helyezett angyalkát, amihez nem szabadott hozzányúlni. Többen fajtalankodtak vele.
Egy lelkes arc az előtérben megkérdezte tőlem, melyikőnk az Aberrált, mire rámutattam Csápra, aki zavart mosollyal kénytelen volt aláírni a felé nyújtott zöld málhazsákot. Aztán bevallottam a srácnak, hogy ő valójában az egyik sofőrünk, ezért ezt is oda kellett írni.
Mikor tudatosult bennem, hogy ennyire pofátlanul minimális hangcuccon kell játszanunk, idegességemben benyomtam párat a "Döbbenet" nevű helyi rövidital-különlegességből a magamba töltött tizenakárhány sörre, amitől tudathasadásos állapotba kerültem. A koncertünk első néhány számára még emlékszem és arra is, hogy az angyalka jelentősen leamortizálva landolt a tisztelt publikum között. Aztán filmszakadás, következett, így nem láthattam, milyen fejet vágnak az utánunk következő Csá Misi tagjai, mikor meglátják a technikai felszereltséget.
De szerencsére Rák barátunk hazaszállított és az imént találtam magamnál egy ismeretlen eredetű, kis méretű, piros, kapucnis pulóvert, egy fél üveg Sopronit, valamint interjúkérdéseket papíron. A fejem pedig fáj. Döbbenet. | |
|
|
