Az a baj, hogy nagyon sokáig, tán még ma is él egy tévhit a magyarokban, hogy a "csehek (ez alatt a volt Csehszlovákiában élő népeket - cseheket, szlovákokat és (micsoda felháborító paradox) magyarokat értik - utálják a magyarokat. (Hát, hogy utálja sajátmagát?). És mondják ezt azok, akik csak bevásárló-turistaként, bunkómódon viselkedve találkoztak esetleg nem szivélyes vendéglátással. Vagy a kommunizmus alatt szereztek rossz tapasztalatokat, amikor lassú volt a pincér, szart rájuk a bolti eladó (amit tett minden dolgozó akkoriban, ha bolgár volt, ha magyar, mert szocializmusban a kereskedelem is szarul működött), és ezt e hülyék nemzetiségi ellentétként utálják a magyarokat-nak fogták fel.
Ez persze nincs így. Sem Prágában, sem Pozsonyban, sem Kassán, vagy akár Káposztafalván sem.
Én meg pontosan ellentétes tapasztalatokat szereztem.
És én mondhatom is, hogy szeretem a szlovákokat. Mert egy kedves és a (korlátain belül) vendégszerető nép. Korlátai
.Hát, hogy a vendéglátásuk még azért messze áll a miénktől
Én szeretem a konyhájukat, csak kicsi a husi, a szegedinszki gulás meg egy kuriózumnak nem rossz, meg éhesen a hegytetőn jól is esik ez a lucskoskáposztás néhány húsdarab a knédlivel, de azért nem egy gasztronómiai csúcs. De nem is kell, hogy az legyen, így kell elfogadni őket. A melegség és a tálalt szeretet a demanovkával és a gemer pivoval nagyon jól eshet, jobban, mint az itthoni műanyag akármi. Volt egy jó kis kelet-európai íze ennek az egész szlovákiai fílingnek, de egyre riasztóbb jelek mutatnak azirányba, hogy ez megszűnőfélben van. Állítólag egy fél év alatt az áraikkal már be is értek minket
.
| |
|
|
