Én végtelenül elfogult vagyok a Ranciddel kapcsolatban, most is úgy voltam vele, hogy Tim Armstrong fejtetkójáért megbocsátok mindent. Az új dalokkal az az egyetlen gond, hogy szarok. Nekem nincs azzal semmi bajom, ha valaki rutinból ír számokat, az Indestructible albummal szerintem elérték művészetük csúcsát, pont azért, mert hallatszik rajta, hogy már csak rutin, de még mindig kurva jók a számok. A Rancid nekem mindig arról szólt, hogy eljátsszák a punk rockert, mi meg elhisszük nekik, és együtt örülünk a fasza daloknak. Mondjuk csoda, hogy 2003-ig bírt ez a zenekar hibátlan lemezeket csinálni, amikor már a Clash-koppintó - tetováló szalonos - pálmafás alapötlet is tök visszataszító. Pedig hát amit még a kilencvenes években ki lehetett hozni a punkból, azt így lehetett, csajos-kocsis klipekkel, óriási tarajakkal, ahogy a Rancid csinálta. Aki szerint a punkból száz év után még valami vállalhatót is lehet csinálni, az szerintem el van tévedve :-)
Kár a Rancidért, de csoda, hogy eddig bírták. Mondjuk miről énekelhetnének nekem olyan arcok, akiket 20 éve csak az érdekel, hogy minél kevesebb energiával minél több zsét termeljenek? Meg a kokó? Most már elég jelentéktelenek ahhoz, hogy eljönnek a Szigetre, és akkor én is kimennék. Csak fogyjanak le előtte mindenképp.
Bocs a feleslegesen hosszú hozzászólásért, ennyit azért érdemelnek tizenéveim hősei. A Skull City meg olyan, mintha korai Dandy Warhols lenne. | |
|
|
