Na itt az a két történet:
Lekvár
Egy szép nyári napon Rózsi néni úgy döntött, hogy süteményt fog sütni, mert nála nyaralt a kisunokája.
Neki is látott, jól meggyúrta a tésztát, kelesztette egy darabig, majd berakta a sütőbe. Nem sokkal később kivette, hogy megkenje lekvárral. Bement a kamrába, és hirtelen elordította magát:
-A büdös életbe! Hát nem elromlott az a fránya lekvár! Pistike! Húzzá ide, de rögtön!
A kisfiú épp a disznókkal játszott, amikor meghallotta nagymamája kedves invitálását, úgyhogy a szrt a fejéhez csapva rohant be a penészes falakkal megáldott roskadozó viskóba.
-Tessék nagymama, itt vagyok.
-Jól van kisfiam. Arra szeretnélek megkérni…- egy pillanatra elhallgat- Mi ez az iszonyatos bűz?! Már megint becsináltál?! A fütyülőm kivan veled Pistike! Csomót kötök a popódra!
-De én nem, én csak a malacokkal játszottam- válaszolt megszeppenve.
-Ja, az más! Na, figyelj! Arra szeretnélek megkérni…
-Mire nagymama?
-Ne szólj közbe! Átmennél a Manci nénihez egy üveg lekvárért, mert a sütihez az is kellene, de ez a szerencsétlen már megint elromlott.
-Máris megyek nagyi!
-Nagyi a kedves anyád! Tudod, hogy azóta utálom, ha így hívnak, mióta a Karcsi így csúfolt engem az óvodában.
-Bocsánat!- és kiment.
Manci néni a szomszédban lakott, és iszonyat ronda volt. Pistike bekopogott. Nyílik az ajtó, és az a förmedvény ott állt mögötte. A kisfiú nagyon megrémült.
-Na mi van?
-Cso-csókolom!
-Szasz! Mit akarsz!
-A nagymama átkü-küldött, mert sze-szeretne kérni e-egy kis reklám.
-Mit gagyogsz? Nyögd már ki végre mi a bajod, mert menten ajtót mutatok!
-Lekvár kell, süsd meg! Asszed Te vagy itt a Jani?! - bátorodott fel Pistike.
-Mért nem ezzel kezdted? Gyere, megnézzük van-e a kamrában. Kérsz ciános cukorkát?
-Nem köszönöm szépen!
-Ne köszönd! És mért kell nektek lekvár?
-Mert sütit akart csinálni a nagymama, de a mi lekvárunk bekrepált.
-Aha. Come on!
Manci néni a kamrából:
-Hogy az a! Megtermékenyítelek te kis bz! Sajnálom Pistike, nem tudok lekvárt küldeni, mert ez is befuccsolt! Na de most már húzzál haza, de rögtön!- és lekevert egy iszonyatos nagy pofont.
A kisfiú vegyes érzelmekkel ment haza. Igaz, hogy nem kapott lekvárt, de legalább most Manci néni nem lőtt a hátsó felébe a sörétessel.
Rózsi néni a konyha ablak helyéről látta, hogy Pistike nagyon letörten jön haza, és nincs nála lekvár.
-Na mi van Öcsi? Szintén zenész?
-Nem nagymama. Szintén penész!
A háromlábú asztal esete Hűvel-fával
Hol volt, hol nem volt, még amikor az én mesém is játszódott, élt egy gazdag királyfi Csodaországban. A királynak volt egy Hű szolgája, aki fiatalabb volt még talán saját korlátnál is. Hű ha elhagyta a várat, mert átküldte a király a szomszédos Közeliországba, mindig vitt magával egy nagy táskát, három Tic-Tac-ot, azaz csak hat kalóriát, hét üveg Nutellát ha megéhezne a hosszú út alatt, rakott még a batyujába tizenhárom szerencsesütit, azokra az időkre, amikor már nem érzi a Nutella ízét, csak a hat kalóriáét. És nem hagyta otthon a kételkedést sem.
Egyik nap, amikor a legkisebb fiú küldött egy e-mailt, hogy megtalálta a szerencséjét, és majd együtt mennek haza, mert nem tudta feladni a postán, ugyanis még annyira kicsi, hogy nem érte el a pultot, a király így szólott Hűhöz:
-He! Te!- de Hű nem válaszolt, mert épp az istállóban hámozta a lovakat. -Hee! Ha nem érsz ide két emberöltőn belül, én felteszem a lemezem- kiáltotta szét a király egyre ingerültebben.
Hű amint ezt meghallotta, azon nyomban felvette a hétmérföldes-acálbetétes-strand-gumiszandálját, és csinálta tovább a dolgát. A király gondolta magában, hosszú az a két emberöltő, és visszaült trónolni, ahol olvasott tovább.
Délután, amikor a nap is a kisütötte, hogy hány óra van, nyugodni tért. Ekkor szolgálatra jelentkezett Hű. De a király éppen aludt, ezért nagyon mérges lett, amikor nem látta, hogy Hű de jelentkezik. Köztudott volt, még talán a környező országokban is, ahová semmilyen információ nem jutott el, hogy a király nagyon nem szereti, ha alvás közben valaki jelentkezni mer. Inkább keltsék fel, és mondják mit akarnak. Hű is felébresztette, és amikor a fenség meglátta így szolt a szolgához:
-Hű de sokáig tartott ide érni!
-Igen fenség- felelt a szolga -Én Hű, de messze voltam. Mit parancsol tőlem?
-Hát azt, hogy lenne-e a királyod számára egy kis mosogatószered, mert az enyém elfogyott.
-Hát már hogyne lenne kedves uram. Mindjárt hozok.
Azzal sarkon fordult, majd amikor már teljesen elszédült, a király megunta, hogy mit pörög ez itt, és sgbe rúgta. Nagyot csattant.
Pár perc múlva már meg is jött a mosogatószerrel.
-Hű ez gyors volt! Jól van, Mosogass el!
A szolga szófogadóan ennyit tett hozzá:
-Köszönöm szépen elfogadom a szót.
Azzal nekilátott a munkának. A király gondolta magában, hogy csak megnézi, vajon Hű rendesen végzi-e a dolgát, de lebukott, mert amikor kinézett a mikró mögül elállt a szava, és ennyit mondott volna, ha nem áll el a szava:
-Hű-de habos!
A szolgáló nagyon megijedt és rémületében az éppen a kezében tartott kenyérvágókést elejtette. Majd felvette, és mosogatott tovább. Amikor el is törölgette az edényeket, a király egy újabb szívességre kérte meg:
-Kedves szolgám! Látom szót fogadsz és nagyon rendesen teljesíted parancsaimat. Hát lenne még egy feladatod, ami szigorúan bizalmas.
-Hiszen én a királyi őrezrednél szolgáltam. Bennem megbízhat fenség- Felelt Hű.
-Jól van! Az lenne a dolgod, hogy letöröld a háromlábú asztalt.
-Értettem!
És Hű ezt is megcsinálta. Most lehet Hümmögni. He-he.
és gondoljatok bele én eme művek szerzőivel vagyok összezárva egész nap a suliban... | |
|
|
.jpg)