Előtúrtam itthon pár japán cd-t, a csemegézgetésen felbuzdulva pedig úgy döntöttem, hogy feltolom a THE STALIN zenekar Go Go Stalin (1983) három számos kislemezét (az ftp-re).
A The Stalin zenekarnév jól passzolt a japán punkok imidzséhez, Michiro Endo, a banda atyjának állítása szerint 1981-ben azért adták zenekaruknak ezt a furcsa nevet, mert általában a japán emberek többsége gyűlölettel gondol Sztálin nevére.
A '80-as évek japán punk színterének meghatározó bandájaként a The Stalin hét kislemezt és négy nagylemezt is megjelentetett, első kislmezükkel rögtön botrányt okozva (a borítón szereplő rajz egy péniszt és egy injekciós tűt ábrázolt). Több válogatáson is találkozhatunk a zenekarral, így a Maximum Rock'n'Roll nevével fémjelzett Welcome To The 1984 LP-n, amelyen a Stalin mellett szerepel még többek között a sokak által kedvelt N.O.T.A. (None Of the Above) is.

Pokolgep / A GAUZE japán zenekar, talán The Stalin tag/tagok is játszottak benne.
Mark Chapman / Ezer köszönet a Thrash 'til Death válogatásért! Ha minden igaz, ma még két LIP CREAM anyagot felteszek az ftp-re.
|
|
|