Amit mondtál, abban már benne van az az előfeltételezés, hogy bármilyen megoldás csak is a demokratikus keretek megszilárdulásából fakadhat. Én azért szerettem volna rávilágítani arra, hogy a demokrácia a tőkés termelési mód politikai arca, mivel nevezzék a demokráciát népinek (a bolsevikok demokratikus centralizáció hívei voltak, és vannak), vagy nevezzék nemzetiszocialistának (lásd a mostani események jelszavai között olyannyira emlegetett "valódi demokráciát", és történelmi alkotmány lufit), vagy éppen parlamentalizmusnak, akkor is csak a kapitalizmus megnyilatkozásáról van szó. Akármilyen képviseleti rendszer, akármilyen nemzeties forma, akármilyen ál-proletár kezdeményezést is mutat, akkor is marad a tulajdon szentsége. Itt a nemzet kincsének, ott a munkásállam (meghatódok ettől a paradoxontól mindig :) ) tulajdonának, amott pedig a privát szféra tőkéje, de ugyanaz a gazdasági folyamat, ami a magántulajdon. Az ehhez kötődő nézetek egyértelműen a tulajdonosi osztálynak a nézetei, amit a nincstelennek úgy tálalnak, ahogy láthatjuk.
A parlamenti politika színterén pedig a tulajdon eszméi, és gyakorlata működik, a munka társadalmának igazgatása. Ha azt a képtelenséget feltételeznénk, hogy a korrupció, az "uram-báttyám" rendszer ki is lenne írtható, akkor is csak széljelenségeket támadnánk meg, melyeket éppen a kizsákmányolás termel napról napra újra. A tőkésosztálynak, a tőkének az egyáltalában vett érdeke tehát csak addig terjedhet, hogy az egyébként növekvő munkásosztálybeli elégedetlenséget olyan partalan látvány-koncepciókra korlátozza, amelyek fő problámaként megjelölve semmit sem tudnak ártani magának a kapitalizmusnak. Ide értem természetesen nem csak a korrupció elleni közfelháborodást, de a globalizáció elleni fellépéseket is, vagy a legitim alkotmány helyreállítását.
A személyi klientúra változásai nem változtatnak ezen se pozitíve, se negatíve. Mert ahogy a dolgozó osztály harcolt 1789-ben a Bastille lerombolásáért, mint a tulajdonosok hatalmának szimbólumáért, és most pedig sztrájkol ezért-azért, úgy a tulajdonosi osztály arca is valójában ugyanaz marad. Hogy éppen hogyan is hívják az aktuális képviselőket, minisztereket, gyár- és bankrészvényeseket, nagygazdákat, nos, az mindegy a valóságban. Hogy a szabadkereskedelemért szállnak síkra, vagy a monopoliumok mellett, az csak éppen a helyzet szüli, de egyben, a legfontosabban megegyeznek: Ők az uralkodó osztály, kinek kénye kedve szerint alakul a világon legalább 5.5 milliárd ember élete, ezek munkájának értéktöbbletéből élnek.
Az hogy mennyi nyugdíjat szavazgatnak meg a már elnyűtt munkaerőnek, aminek értékét valójában a teljes munkásosztály termeli, vagy hogy eladják-e a magántulajdon állami tulajdon-nevű részét, az nem számít, csak morzsák az elégedetlenség lehűtésére. Ha az MSZMP tagjai egy csoda folytán eltűnnének a magyar politikai színtérről, attól még lenne más, aki az örökükbe lép, az áru-termelés diktatúrája akkor is a helyén maradna. |
