A magyar nyelv az emberiség ősnyelve?
Forrás: realhistory.hu 2005.03.25. 09:11
Lehetséges-e az, hogy valamikor tízezer, százezer évekkel ezelőtt az emberiség egynyelvű volt? A bibliai bábeli torony történetéhez fűződő nyelvzavar is ezt látszik igazolni, valamint minden átgondolt érvelés az egynyelvűség lehetősége mellett szól.
Ennek ellenére vannak olyanok, akik a "sziget nyelvekben" keresik a kérdés feloldását. E lehetőség valószínű nem is alaptalan, csak éppenséggel nem az eredeti ősállapotra vonatkozik, hanem egy későbbi fejleményre. Ami az egynyelvűséget illeti, arról lehet szó, hogy egy konok, időtálló emlékezés valamely ősközösség, esetleg az eredeti ősközösség emlékét orizte meg.
Emberi felfogásunk és gondolkodásunk szerint valahol, valamikor kezdetnek kellett lenni. Függetlenül attól, hogy az Isten agyagból vagy majomból teremtette az első embert. Vagy mindkettőn túl egy harmadik lehetőségben kell keresni az eredet talányát. Bárhogyan is legyenek a dolgok, mindenképpen egy olyan Hatalomnak vagyunk a teremtményei a világmindenséggel együtt, akit, vagy amelyet földi, véges gondolkodásunkkal sem fölfogni, sem megmagyarázni nem tudunk. Abban viszont minden bizonnyal igaza van Dr. Vámos Tóth Bátornak, hogy "az ember és értelem egyidős.". Igen, ha az ember azóta ember, amióta magasabb rendű szellemi értelme van. Ez viszont nem lehet magyarázat arra, hogy az anyag, vagyis az emberi test egyidős-e az emberi értelemmel, s hogy ez milyen módon és mikor következett be, arra aligha leszünk képesek minden igényt kielégítő választ adni. Az emberi nem szaporodása azonban csak "emberré válásunk", vagy valamilyen módon való megjelenésünk után kezdődhetett. Miután a szaporulat következtében a megélhetés föltételei megkövetelték, hogy az eredeti ősközösség adjon föl népességéből, akkor e közösségből kivált az első család vagy kis csoport, hogy a megélhetését más vidéken keresse és biztosítsa. Ezzel elindult azon láncfolyamat, mely földünk benépesedését eredményezte. (E tanulmánynak nem tárgya, hogy a fehér, sárga és fekete fajok vagy fajták azonos ősre vezethetők-e vissza.). Nos, az így egymástól mind nagyobb távolságokra kerülő kis közösségek nyelve, az ido múlásával, a környezet és sajátosan más élmények hatására, valamint a nyelvfejlődés következményeként mindinkább elkülönültek egymástól. Természetesen ez is csak egy elmélet, de a "sziget nyelvek" és a mai állapot csak így jöhetett létre. Nem remélhető, hogy a létező megfejtett és még meg nem fejtett írásos emlékek fényt vethetnek a nyelvi elkülönülés kezdetére, hiszen azok sokkal későbbi időkből valók. Betekintést nyújthatnak viszont az ősnyelv azon ágába, mely minket a leginkább érdekel. Az egynyelvűség kutatásában komoly segédeszköz lehet az imént említett Vámos Tóth őseredetű földrajzi és helységnévgyűjteménye. Vámos Tóth ugyanis szívós és elismerésre érdemes munkával több ezer ilyen nevet gyűjtött össze a világ különböző vidékeiről, melyek azonosai ma is megvannak a Kárpát-medencében. Íme néhány szemelvény a gyűjteményből:
Afrikában egyebek között ilyen nevek is találhatók: Arad, Ada, Awas, Bakosi, Bányai, Béga, Bikay, Baka, Dráwa, Gyula, Moldvai, Rábai, Sáwa, Sokoro, Tata, Stb.. Ázsiában pedig ezek: Apuka, Arató, Baray, Dobó, Daru, Gebe, Hab, Hun, Jokaj, Kapa, Kanna, Seres, Suba, Tomori, Tabán, Zaránd, stb.. Vámos utánanézett, hogy a magyar szónak milyen változatai találhatók. Magyar: falu az Urál vidékén, törzsnév a Tobol és Irtis vidékén, tó Tibetben, falu Mindanao szigeten (Fülöp-szigetek). Magyarka: Folyó a Kaukázusban. Magyarjó: falu Tajvanban. A magar-mazar-makar nevek előfordulása pedig többszörösen túlhaladja a magyarét.
Vessünk egy pillantást fővárosunk Buda nevének előfordulására is. Az amerikai elemi iskolák részére sorozatkönyvet adtak ki a világ különbözo országairól, melyből a tanulók megismerhetik az illető országról és népéről a fontosabb tudnivalókat. Magyarországról a sorozat XXIII. kötete számol be. Az én falum Magyarországon (My village in Hungary, Phanteon Books, Div. of Random House, 1974.) címu könyv, melynek szerzője Sonia Gidal, aki Göllén egy magyar családnál volt elszállásolva, míg összegyűjtötte a szükséges anyagot. Gidal meglátogatta a helyi iskolát is. A tanár éppen a XIX. század nagy vízlecsapolásáról beszélt, melynek eredményeként hárommillió hold vált ismét használhatóvá. Víz, víz mindenütt. A tanár aztán visszakérdezte a múlt óra anyagát. Máriának tette föl a kérdést:
"Mária, honnan származik buda szavunk?" Mariska magabiztosan válaszol: "Az ószláv voda szóból, melynek víz a jelentése.". (From the old Slavic word voda, which means water.).
Micsoda pokolian körmönfont luciferi agyafúrtság. Hogy nem Sonia Gidal álmodta ki, ahhoz aligha férhet kétség. De miért éppen ez a kérdés volt a fontos, mikor itt arról kellett volna szólni, hogy a török időkben elvizesedett, elmocsarasodott termőföldet nyerték vissza a magyar mezőgazdaság részére. Ebből bizony nagyon kilóg a politikai lóláb. De nézzük csak, először is buda nem "buda", hanem Buda, tehát helynév, s mert a Duna mentén helyezkedik el, nem lehetetlen, hogy e szó valóban a vodából származik. Csakhogy Buda már akkor Buda volt, amikor szlávok még nem éltek a Duna mentén. Mai nyelvünkben már nincs értelme, ezért miden bizonnyal őseredetu, melyet a világ különböző pontjain létező Buda nevek igazolnak. Amerikában van két, Kanadában egy Buda nevű helység, elnevezésük története bizonytalan, de valószínű, hogy magyaroknak van hozzá valamilyen köze. Nem valószínű viszont, hogy a közép-afrikai Budát magyarok alapították. Ugandában van Budalin, Indonéziában Rabuda, Raundában és Burundiban Budahunga nevu hegy, mely vidékén ilyen nevek találhatók: Biabátor (falu), Bihari (folyó), Csángó (sziget), Csóka (patak), Csongor (patak). A legérdekesebb azonban Ausztrália északkeleti csücskétől keletre eső Laughlin szigetcsoport egyik tagjának, Budaduna nevű kis szigete. (Lásd: a déli félteke 153. hosszúsági és a 9. szélességi kör délkeleti szögletében.). Vajon hogyan csordogált el e távoli vidékre a szlávok vodája? A Duna név elofordulásai is megtalálhatók. Érdemes lenne a Buda és Buddha nevek viszonyát is megvizsgálni, mert Budának valószínű több köze van Buddhához, mint a vodához. Utolsó példaként megemlítendő az Erdélyi-középhegység Bihar hegyének és vármegyének neve. Indiában is van Bihar város és tartomány. Az e tartományban élő nép nyelvét is bihari nyelvnek nevezik.
Ezen őseredetu nevekkel kapcsolatban Vámos azt is megfigyelte, hogy a világnak azon a tájain találhatók a legnagyobb számban, ahová a fehér ember műveltsége a legkésőbb jutott el. Törvényszeruségnek mutatkozik az is, hogy e nevek rendszerint nem egyedül, hanem több, esetenként két-háromszáz őseredetű földrajzi és helységnév társaságában fordulnak elő. Tulajdonképpen ebben kell keresni a magyarázatot arra az egyébként érthetetlen tényre, hogy a korai kutatók és utazók a világ különböző pontjain cövekezték ki a magyar "őshazát". Szilárdan beékelődött tudatunkba: valahonnan jöttünk! Hiába hirdette Magyar Adorján 1918 óta, Marjalaki Kiss Lajos 1929 óta: Nem jöttünk sehonnan! A mi őshazánk a Kárpát-medence! Nem hallgattak, nem hallgatnak rájuk ma se. Csábítóak voltak, és ma is azok, a Kárpátazonos földrajzi és helységnevek. Elmennek Nepálba őshazát keresni, mert ott él egy magar nevű nép, és temetőiben kopjafát állít. Az ilyen jelenségek bármily figyelemreméltóak is, mégis egész látószögből kellene vizsgálni oket. Tudatunkba bejegesedett tévtanok lehetetlenné teszik, hogy akárcsak fölmerüljön annak gondolata is: Esetleg nem mi jöttünk onnan, hanem ők mentek oda. Mindjárt őshazára kell gondolni, ahonnan jöttünk. Bárhova, a világ bármely pontjára, csak éppen a Kárpát-medence nem ötlik agyunkba, mint lehetséges őshaza. Persze e jóindulatú kutatókat nem szabad megmosolyogni vagy elítélni, foleg ha tudjuk, hogy a finnugor őshazát is nyelvi rokonságra és egy nagy adag rosszindulatra építették. Egyébként a nepáli magarok katona népesség, és a szó értelme: bátor. Nagyon fontos lenne a Vámos Tóth által összegyujtött nevek tanulmányozása, mert azok az ősnyelv napjainkig megmaradt tárgyi tanúi. Vámos TAMANA-nak nevezte el gyűjteményét, mert e név megtalálható minden földrészen, és egy ilyen nevű falú a Délvidéken is létezett a XIX. században.
Nyilvánvaló, hogy a világ mindezen tájain magyarok nem járhattak, nem élhettek. Mégis, mivel, hogyan magyarázható e nevek létezése, eredete? A legvalószínűbb feltevés az, hogy az értelmes beszéd kialakulása kezdetén nemcsak a tudás volt határolt, hanem a szókészlet mennyisége is. A kettő egyébként egymás vetülete. Kevesebb tudáshoz kevesebb szóra van szükség. A gondolatok, a tapasztalatok kicserélése eredményezte a fejlődést, mikor minden egyes felismerés, minden egyes új szerszám elkészítése egy új szót, megnevezést eredményezett. Vannak, akik úgy vélik, hogy a hangszálak is fejlődésen mentek át, mígnem alkalmassá váltak a mai fejlett beszédben használt hangok kialakítására. Bárhogyan is voltak a dolgok, ezen ősi nevek csak ott maradhattak meg, ahol az ősi nép is megmaradt. Ha ugyanis egy ember vagy család fölkerekedik, és elköltözik egy számára ismeretlen, új vidékre, akkor megkérdezi a helyben találtakat, hogy mi a neve a hegynek, a folyónak, a tónak, stb.. Ha pedig ott telepszik le, ahol emberek nem élnek, akkor ő ad nevet a hegynek, folyónak, tónak, stb. saját nyelvén. Ezen ősi nevek tehát az emberi élet folytonosságának tanúi. A Kárpát-medencében is azért maradhattak meg nagy számban, mert az ősi nép is megmaradt nagy számban. Eredeti értelmüket elvesztették ugyan, de ősnyelvekben előforduló magyar hangzású vagy magyarul értelmezhető szavak is erősen befolyásolták észrevételeik végső megfogalmazásában. Íme néhány elgondolkoztató példa. Az egyik sumér hitrege emberhőse (nem istenség) egy Shukalletuda nevű kertész, aki gondozta, és szorgalmasan öntözte kertjének virágait, azok mindennek ellenére elszáradtak vagy egyéb pusztítás áldozatai lettek. Ekkor Shukelletuda az egekbe nézett, eloször keletre, aztán nyugatra, és tanulmányozta az isteni titkokat. Azután, az isteni tudomány birtokában egy sarbutu nevű fát ültetett, mire kertjében minden kivirágzott és gyönyörű zölddé vált. Shukalletuda tehát nagy tudású, sokat tudó kertész lett, s e tudás nevében is szerepel: Shuk-alle-tuda = sok-ura-tuda: Sok tudás ura. Nem kívánunk hivatkozni az l és r szabályszerű felcserélhetőségére, mert nem szándékunk az olvasat helyességét igazolni. Csupán, mint érdekességet mutattuk be, amint a következők is csak erre szolgálnak.
Egy másik ilyen példa az álleluja szó. A miséző pap, főleg húsvétkor használja gyakran Jézus föltámadása alkalmából: Áll-él-újra! Elképzelhető, hogy ezt fejezi ki? Jézus föltámadt! Jézus áll, él újra? Álleluja!
Az inkák a kukoricából készült sört chicha-nak, magyarosan csicsá-nak nevezték. Az ittas emberre azt mondjuk, hogy be-csicse-ntett. Elgondolkoztató. Ráadásul a két szó azonos fogalomkörbe tartozik.
Indiában él egy nép, hol a család legidősebb asszonyát dádi-nak, mi dédi-nek nevezzük. A család legidősebb férfitagját ok dada-nak, mi tata-nak nevezzük. Ezekre szokás mondani: "véletlen egybeesések.".
Lehetséges. Azonban a természetben, az életben törvények uralkodnak. Valahol, valahogy minden kötődik, még akkor is, ha nem tudjuk megmagyarázni, de valahol az ősmúltban összefutnak, pontosabban, onnan szétfutnak a szerteágazó szálak. Talán éppen az egynyelvűségből. Semmi se történik és semmi sincs ok nélkül. Napjaink kutatói nem az elsők, akik észrevették a magyar nyelv tömörségét, kifejezőképességét. Jeles magyar hazafiak nemcsak népünk, hanem nyelvünk védelmében is kiálltak. Vörösmarty így vélekedett nyelvünkről:
"A magyarban minden szótagnak van értelme.". Táncsics pedig ezt mondta: "Legősibb a magyar nyelv.". A magyar nyelvre sok sarat szórtak már Berzsenyi korában, melyet a nagy költő sehogy se tudott elfogadni. Hozzá is látott a kérdés kivizsgálásához. A magyar nyelv eredetiségérül című rövid írásában a következőt olvashatjuk:
"Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sot örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem, elannyira, hogy csakhamar általláttam azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja;". (Berzsenyi Dániel; Prózai művek. 281. oldal.)
A magyar nyelv kifejezőképességére nemcsak magyar, hanem idegen tudósok is fölfigyeltek. Kosztolányi Dezso még 1919-ben tette közzé a cseh költő, Frankl Ágoston nyomán az olasz bíboros, Giuseppe Mezzofanti vélekedését a magyar nyelvről. Frankl 1836 nagyhetében fölkereste az olasz bíborost, mikor beszélgetés közben Mezzofanti megkérdezte Franklt:
"Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után, minden más nyelv előtt, leginkább dallamosnak és verselés szempontjából leginkább fejlődésre képesnek? A magyart."
Mezzofanti a magyar nyelvet is jól beszélte, s megragadott minden lehetőséget, hogy gyakorolhassa. Egy alkalommal megtudta, hogy magyar urak járnak Rómában, s állítólag fölkereste őket, hogy egy kicsit elbeszélgethessen velük magyarul. Meglepetésére ezen urak a latint jól beszélték, de a magyart nem. Erre mondhatta Mezzofanti Franklnek:
"A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben.".
(Pesti Napló, 1919. február 23.) Nyelvünk angol részrol is kapott elismerést. Sir John Bowring többek között magyar verseket is fordított angolra. 1830-ban kiadott egy verseskötetet Poetry of the Magyars (A magyarok költészete) címmel, melynek előszavában írta:
"A magyar nyelv (más nyelvektol) távol és magányosan áll. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából fejlődött ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, mikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre.".
Ősnyelvek új látószögből alcím alatt foglakoztunk Grover S. Krantz amerikai tudós Az európai nyelvek földrajzi kialakulása címu munkájával. Krantz eredményei alátámasztják Bowring 170 évvel ezelőtti véleményét. Íme:
"Beleértve például, hogy a görög nyelv a jelenlegi földrajzi helyén Kr.e. 6500 évvel, míg a kelta Írországban Kr.e. 3500-zal kezdődően alakult ki. A magyar nyelv ősisége Magyarországon legalább ilyen meglepő; Úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkokor kezdetét.". (This would include, for exaple, developing Greek in its present area since 6500 B.C., and Celtic in Ireland since 3500 B.C. The antiquity of Magyar in Hungary may be equally suprising; I find it to be a Mesolithic speech, that predates the Neolitic entry. 11. oldal.)
A magyar nyelv eredete és ősisége körüli kérdések megoldásához a földrajzi és helységneveken túl hozzásegíthetne, ha az ősi írások megfejtésénél alkalmaznák a sajátos magyar észjárást, mely a magyar rovásírás kialakulásában a rövidítéseknél és összevonásoknál is felismerhető, írja Forrai Sándor. Persze ez nyelvünk rendszere, felépítése javára is elkönyvelhető. A korábban bemutatott szemelvények, az itt felsorolt megállapítások és vélemények feljogosítanak bennünket arra, hogy a legősibb írások esetleges magyar nyelvűségét is feltételezzük. A magyar tudomány feladata lenne, hogy az ókori - Mezopotámia, Egyiptom, Földközi-tenger szigetei - műveltségek írásos anyagát feldolgozza, és magyar szempontból kiértékelje.
Korábban szó volt arról, hogy rovásírásunknak megvolt a betűje minden magyar alaphangra. Összesen harmincnégy. Ha figyelembe vesszük, hogy például az angol nyelv ma is huszonhat betűvel kínlódik, akkor leszögezhetjük, hogy őseink bámulatos íráskészségről tettek tanúságot, amely kiműveléséhez a küzdelmes évezredek tapasztalatainak egymásra rakodására volt szükség. Persze a magyar-székely rovásírás eredetét illetően is különböző vélemények vannak. A hivatalosak szerint a törököktől tanultuk nem sokkal a "honfoglalás" előtt. Mások úgy vélik, hogy rovásírásunk avar eredetű. Forrai Sándor a rovásírás egyik legkiválóbb kutatója és tanulmányozója, több könyv szerzője, az 1985-ben megjelent Küskarácsonytól Sülvester estig (Múzsák Muvelodési Kiadó) című kiváló tanulmányában összehasonlítást tesz a magyar-török, magyar-etruszk és magyar-föníciai rovás között. A rovásszakértő három tulajdonságot vett figyelembe: az alaki azonosságot, a hangértékbeli azonosságot, és a közeli hasonlóságot. Az eredményt eszerint összegezte, és a következő értékeket kapta: a török 28.6, az etruszk 43.4, a föníciai 50.0 százalékos azonosságot, hasonlóságot mutat a magyar rovással. E szerint tehát nagyobb a lehetősége annak, hogy a magyar-székely rovásírás nem a török, hanem a föníciai rovás leszármazottja. Persze a fordított viszonyt se lehet kizárni, és azt se, hogy közös tőről származnak. Továbbá az se lehetetlen, hogy a képírás, s azon keresztül a magyar rovásírás az őstelepes paraszti nép örökbecsű hagyatéka.
Az elmondottakat a következőkben lehet összegezni: Ismereteink mai állása szerint, és a felsorakoztatható adatok és érvek tanúságtételeként az eredeti egynyelvűség nemhogy nem zárható ki, hanem talán az egyetlen ésszerű magyarázattal szolgál a fennálló kérdésekre. Nagy a valószínűsége annak ugyanis, hogy a bemutatott földrajzi és helységnevek még a többnyelvűség kialakulása előtti korból valók. Figyelemre méltó az is, hogy Európában, de általában a nyugati műveltségű népektől lakott területeken, ezen őseredetű nevekből a Kárpát-medencében maradt meg a legtöbb. Ez pedig csak azzal magyarázható, hogy hazánk területét benépesítő ősnép folytonossága sohase szakadt meg, de még csak kisebbségbe se került. Így a magyar nyelv se lehet más, mint ezen őstelepes nép nyelvének egyenes ági kiművelt, a hosszú évezredek során a Kárpát-medencében letelepedő vagy megforduló idegen népek nyelveit magába olvasztó mai változata. Az egynyelvűség figyelembevételével meg lehet magyarázni mindazt, ami megmagyarázhatatlannak mutatkozik. A magyar nyelv lehet rokona a vogulnak és osztjáknak ugyanúgy, mint a sumérnek, egyiptominak vagy akár a bantunak, anélkül, hogy minden esetben vérségi rokonságra gondolnánk. Persze, ha nyelvrokonság csak ott állhat fenn, ahol a vérségi rokonság is kimutatható, ám legyen. De ezt vegyék tudomásul a finnugor tanok hirdetői is, és nézzék meg, hogy mi marad tudományukból. (Árpád népének finnugor rétege 12.5 százalék volt. A mai magyarságé egy (1) százalék alatt van.). Lehet, hogy az imént elmondottak nem egyeznek a hivatalos nyelvészet lefektetett szabályaival, ismeretes viszont, hogy e nyelvészetet sem vezérelte mindenkor a tudományosság fenséges eszméje. Továbbá, nem tudnak, vagy nem is akarnak, vagy egyszerűen lefektetett szabályaik lehetetlenné teszik, hogy olyan kérdésekre is választ adjanak, melyek nem felelnek meg korunk politikailag helyes, de tudományosnak nem nevezhető követelményeinek. A lekicsinylések, a hatalmi székbol kimondott "igazságok" ideje lejárt, s a "véletlen egybeesések"-féle magyarázkodások se tekinthetők tudományosnak. A tudomány akkor tudomány, mikor nem jegesedik be, mikor szellemileg rugalmas marad, s a tegnap igazságát egy új felismerés fényében képes újraértékelni, ha kell, megváltoztatni.
Forrás: http://www.realhistory.hu/eredet1.php#magyarnyelv
|
|
|