Az idejét-múlt jelző csak akkor lenne helyes, ha nem lenne tőke, és nem lenne munka (bérmunka). Mivel viszont van, a társadalom gazdasági működése két osztályra osztja továbbra is a társadalmat, igaz, hogy a tőkés osztály felé is emelkedett a tőke maga, hiszen már nem személyesíthető meg egy nagy vállalat tulajdonosa egy emberben. Mindazonáltal a munka társadalma, mint a létünk alapvető szervezése kihat minden tevékenységünkre, és annak, a munkának rendeli alá. A fogyasztási periódus nem válhat el azoktól a termékektől, amiket pontosan ugyanolyan bérmunka hozott létre, mint amilyet mi is végzünk. Tehát a pénzt, mint egyenértéket a munkaerőnkért, csakis tőkés termelési módon előállított termékekre tudjuk költeni, és választásunk nincs. Ebbe a kocsma, a szabadidőközpont, könyvtár, kórház, és intézmények teljes vertikuma megegyezik, működésében. Mivel időnket kizárólag ezen áruk fogyasztásával, illetve előállításával töltjük, és ennek alárendeljük családi-, szexuáliséletünket, szórakozásunkat, amely maga a rekreáció a következő munkanapra, és még lehetne sorolni, ezért úgy gondolom, hogy a valóságunk leírására a bérmunka társadalma a jellemző, amelynek neve kapitalizmus. Ez a mindennapi életünkből kiinduló következtetés, nem pedig az elméletből visszavezetett tézis. Ezért nem ideológia.
A két osztály belső megosztottságát nem vitatom, éppen ez a gond. A hatalom gyakorlás alaptétele az oszd meg és uralkopdj elv, és ennek tökéletesen megfelel az, hogy a demokráciában az egymással versengő partikuláris érdekek tünnek fel, mint valós frontvonalak. Nem csak a parlamentben, de az üzleti életben, a munkakeresésben, vallási, és ideológiai köntösben. Ez, mint a mozgatórugója a demokratikus társadalomnak, amely soha nem lehet más, mint a tőke világa (árubirtokosok egymással szembeni szabadsága, egyenlősége, ahol proletár is mint munka-áru birtokos lép fel), tűnik fel olyan sokszínűen neked, mintha nem is létezne társadalmileg munkás, és tőkés, vagy úgy láttatja magát, mintha még sok ezer fokozat lenne a kettő között. De a két osztály között minőségi különbség van, amely nem fizetésbeli, és partikuláris érdekbeli különbségek sokasága, ha nem egy, meglehetősen komoly különbség: az értéktöbblet elsajátításának passzív és aktív résztvevője közötti különbség, a magántulajdon.
Elméletben persze sok különbség lehet még ember és ember között: bőrszín, nyelvméret, pattanásszám. De a meghatározó azért a tulajdon, mert az élet termelésének eszközéről van szó. Ennek a termelési módnak pedig a társadalmi élet a legjobb tükre. A nyelv fejlődése, a kultúra céljai, vagy éppen céltalansága, a (rész)közösségek működése, és lehet még sorolni. A társadalmi munkamegmosztás növekedésének hatásai az emberi létre meglehetősen nyilvánvalóak. Csak gondolj bele: A nagyvárosokban egyre fokozódó territoriális feszültségek miatt a munkaképesség feltételévé kezd válni az irodista munkakörökben a pszichológus, de az alkoholizmus, és más devianciák is ennek a tükrei, csak éppen nem növelik a munkaképességet a legális szférában.
Ennyi, és most ne tovább, mert még kirúgnak, aztán nézhetek a megélhetésem után, ami pedig elég rosszul érintené a tudatomat is. :( |
