Punk Portál >> Fórum >> Koncertek, bulik >> Groezrock fesztivál
Bejelentkezés - Regisztráció - Elfelejtett jelszó - Segítség
http://groezrock.be/

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 ... > Következő >> Végére

© bertandiválasz erre | adatok | e-mail - 2014-02-23 15:36:56 (856)
Sziasztok!
Megvannak a jegyek!
Mi is kocsival megyünk, eddig ketten vagyunk. Síbox a tetôn, sátor, hálózsák stb.
Hozzánk is lehet csatlakozni!
Bécsbôl indulunk!
Keresstek a facebookon Zsemjan Bertalan

© sick boyválasz erre | adatok | e-mail - 2014-01-12 17:12:27 (855)
Ha akarsz csatlakozni dobj egy levelet (afireinside kukac freemail pont hu), hárman vagyunk, szóval pont meg lenne az utazókeret veled.

Írj, mert elkezdenénk intézni a foglalásokat!
[előzmény (846)]

© sick boyválasz erre | adatok | e-mail - 2014-01-12 17:11:03 (854)
Nekem még nincs jegyem, de úgy tudom, hogy simán lehet online vásárolni bankkártyával. Nem online csak Belgiumban lehet kapni asszem.
[előzmény (853)]

© bertandiválasz erre | adatok | e-mail - 2013-12-21 13:04:15 (853)
Sziasztok!
Olvasom, hogy megvan a jegyetek. Eddig soha nem volt problémám az online vásárlással. De most bajban vagyok. Van más portál ahol megtehetem a rendelést? Milyen banknál bankoltok? :-D próbálkozzak más bankkal?
Tudok jegyet venni nem online?
Köszi!

© sick boyválasz erre | adatok | e-mail - 2013-12-18 14:46:27 (852)
Egyre jobb:)
[előzmény (851)]

© Generatorválasz erre | adatok | e-mail - 2013-12-16 13:04:03 (851)
még

http://groezrock.be/news/184-eight-more-reasons-to-look-forward-to-may-23

© sick boyválasz erre | adatok | e-mail - 2013-12-11 10:21:33 (850)
Most már tuti, hogy ott leszek...
[előzmény (849)]

© Generatorválasz erre | adatok | e-mail - 2013-12-10 11:58:54 (849)
update

http://groezrock.be

© Generatorválasz erre | adatok | e-mail - 2013-11-19 17:04:28 (848)
igen, én is tudnék erről listát írni...
[előzmény (847)]

© sick boyválasz erre | adatok | e-mail - 2013-11-19 15:16:19 (847)
Rendicsek. Mondjuk jó szar zenekaroknak kellene még jönniük, hogy ne érdekeljen:)
[előzmény (846)]

© Generatorválasz erre | adatok | e-mail - 2013-11-18 11:07:40 (846)
Adott esetben lehet, hogy becsatlakoznék hozzád, nade még meglátjuk!
[előzmény (845)]

© sick boyválasz erre | adatok | e-mail - 2013-11-11 10:17:12 (845)
Eddig rendben van, asszem jövőre is megyek...

© Generatorválasz erre | adatok | e-mail - 2013-11-09 11:45:52 (844)
http://www.youtube.com/watch?v=Ek2cFqI9Gik&feature=youtu.be


GROEZROCK 2014 : FIRST NAMES

By now you should already know that next year Europe’s biggest punkrock and hardcore party will take place on Friday May 2nd and Saturday May 3rd in the otherwise relatively quiet town of Meerhout. But why should you come? Well, simply take a look at the first names that have been confirmed for Groezrock 2014.

We pretty much crossed the entire planet to secure a solid line-up and are proud to announce that this year’s headliners will be none other than America's THE OFFSPRING, NOFX and Sweden's THE HIVES. We came across BODYJAR in the Australian outback and in Austria we found ASTPAI who couldn’t shut up about how the hills are alive with the sound of music.

Both ALKALINE TRIO and H2O will be back again for the… honestly, we lost track of how many times they’ve played Groezrock. We are also excited that BOYSETSFIRE and THE MENZINGERS will be attending and we even went as far as to book exclusive Euro shows for SCREECHING WEASEL and MODERN LIFE IS WAR.

No doubt… no, not Gwen Stefani’s band… British punk rock legends SNUFF will be responsible for throwing a big party, but in case they are too happy go lucky for you, you can go ahead and watch NORMA JEAN, DOOMRIDERS or LA DISPUTE instead. And last but not least we’ve got Belgium’s very own FUNERAL DRESS. Oi oi!

And as if all that isn’t enough yet, we have over 50 more names coming up!

Ticket sales start November 15th.

© sick boyválasz erre | adatok | e-mail - 2013-05-27 11:09:36 (843)
Köszi!
[előzmény (842)]

© Generatorválasz erre | adatok | e-mail - 2013-05-12 20:31:25 (842)
http://dyingscene.com/news/bad-religions-jay-bentley-addresses-issue-on-greg-hetson/

© sick boyválasz erre | adatok | e-mail - 2013-05-09 11:01:25 (841)
Groezrock 2013

Péntek hajnalban keltünk útra Charleroi reptere felé, nagyjából 4 óra alvás után nem éreztem magam tipp-topp állapotban. Három útitársammal (Csabi, Ákos és Placek)már hónapokkal előre leszerveztünk mindent, úgyhogy reménykedtünk az események zökkenőmentes alakulásában. Brüsszel belvárosában Viktor is sikeresen csatlakozott hozzánk, így kialakult a hétvégi utazókeret.

Az időjárás ezúttal sajnos nem fogadott a kegyeibe minket. Pénteken szinte folyamatosan szakadt az eső, aztán szombaton eszeveszett hideg szél fújt estére fagypont közeli hőmérséklettel.Szerencsére vasárnapra valamelyest enyhült a helyzet, de roppantul örültünk mikor hazaérve 25 fok körüli meleg fogadott minket.

Nyolcadik alkalommal vettem részt ezen a belga fesztiválon, de ez volt az első eset, hogy a hivatalos bemelegítő partin is ott voltam. Ennek elég prózai az oka: útnak indulásom egyik fő motiváló tényezője a Kid Dynamite reunion volt, abban pedig nem is reménykedtem, hogy egy kistermes klub bulin is lesz szerencsém látni őket. A pre-show 350 fős volt, a Kid Dynamite mellett a Smoke Or Fire és a Rocket From The Crypt produkcióit néztük meg pénteken, kellően ráhangolódva a fesztiválra. Erről a buliról később ejtek majd szót, röviden és tömören csakannyit, hogy felejthetetlen élmény volt.


A remek este és hat óra alvás után szombaton kicsit kipihentebben keltünk útra, a szokásos első belépéstortúrája ezúttal elmaradt, ráadásul elég közel találtunk parkolóhelyet, amitől egyből boldogabbak lettünk.

A napot számunkra a bostoni streetpunk Far From Finished nyitotta, akik pont olyan közepes teljesítménnyel rukkoltak elő, mint amilyenre számítottam korábbi két találkozásunk után. Azért a Heroes & Ghosts mindig jobb kedvre derít, de a záródal (The Bastard’s Way) sokkal jobb akusztikus verzióban. Felejthető koncert volt, de kezdésnek megtette.

Következett a The Riverboat Gamblers, akik már több mint 15 éve űzik az ipart és kellemesen pörgős félórát raktak össze.Dallamos punk-rockban utaznak és ugyan nincs tele slágerekkel a repertoárjuk,meglehetősen szórakoztatóak voltak.

Akkora üresjárat jött, hogy kénytelen-kelletlen megnéztem a Streetlight Manifesto set-jét, de nem gyakoroltak rám nagy hatást. Nálam a ska-punk2000 magasságában kimúlt, de a Catch 22 vonatkozás miatt reménykedtem, hogy hátha hallok néhány ismerős dallamot, de sajnos csalódnom kellett. A srácok szerint rohadt szarul szólt, de nekem ez nem nagyon tűnt fel. Nem volt ez rossz, csak a jó nem ilyen.

Ezután pár szám erejéig belenéztem a Joey Cape’s Bad Loud-ba,de mivel sohasem éltem annyira ezt a Lagwagon és side project-ek vonalat,ezúttal sem tapasztaltam semmi érdekeset.

Aztán a nagyszínpadon következett az A Wilhelm Scream, akik sajnos elég tompán szóltak. Pedig az amerikai, dallamos hc/punk-ot játszó banda az egyik kedvencem napjainkban, de ezúttal nem hasítottak annyira. The King Is Dead nyitásnak, és a későbbiekben sem ért sok meglepetés, mivel a szokásos slágerek hangzottak el. A set közepén a két-három újabb dal kicsit leültette nálam a bulit, de összességében azért jó volt. A kisszínpadon biztosan nagyobbat alakítottak volna, de azért így is frankó volt látni őket.

Nagy bánatomra csak pár számot tudtam megnézni a Samiam koncertjéből, mert rohantam tovább a kisszínpadhoz, de azok legalább rendben voltak.

Sietségem oka az AC4 volt, amit két ex-Refused tag alakított még 2008-ban. Miután tavaly kétszer is sikerült élőben elcsípnem a legendás hardcore zenekart, így nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok.Várakozásomnak megfelelően természetesen nem is csalódtam az előadás minőségében, a bő félórás old school hardcore koncert minden igényt kielégített. Pár hete jelent meg a második nagylemezük, ezzel a turnéval érintették a fesztivált is. Dennis nagyon közvetlen volt, elég sokat beszélt a számok között, viccelődtek, szóval úgy tűnt élvezik a dolgot. Jó kis koncertet adtak, a közönség pedig vette a lapot.

Négy-öt számot sikerült elcsípnem a Pulley koncertjéből és annak ellenére, hogy sohasem hallgattam szét a lemezeiket, mindegyik dalt ismertem. Az ezredforduló környékén rengetegszer pörgettem Epitaph és Vans Warped válogatásokat, úgyhogy azóta biztosan nem sok lemezük jelent meg. Örültem az ismerős dallamoknak, ráadásul az ember nem mindennap lát profibaseball-játékost punk zenekarban énekelni.

Átgyalogoltam a kisszínpadhoz,ahol hamarosan a The Story So Far csapott a húrok közé. Nem vártam sokat a kaliforniai pop-punk ötöstől, ehhez képest egy remek koncertet adtak. Sokan ismerték őket, így a hangulatra sem lehetett panasz. A set leginkább a debütáló (Under Soil And Dirt) lemezükre épült, de azért pár számot eljátszottak az idei albumukról is. Az átlagpop-punk zenéhez képest kicsivel melankolikusabb számaik pont jól jöttek,hiszen utánuk keményebb zenekar következett.

A Trapped Under Ice egy darabig biztosan nem játszik újra Európában, két-három évig ez volt az utolsó bulijuk a kontinensen. Ugyan sosem tartoztak a nagy kedvenceim közé, de ez a koncert lenyűgöző volt. Hatalmas energiák szabadultak fel, rengetegen ismerték őket és az énekes ezúttal nem zúzott le senkit a közönségből. Viccet félretéve, teljesen pozitív hangulatú koncert volt, örülök,hogy még elcsíphettem őket.

Ezután volt lehetőségem belenézni a mostanában roppant nagy népszerűségnek örvendő brit Frank Turner bulijába.Ezúttal már zenekarral kiegészülve Frank Turner And The Sleeping Souls néven lépett fel és folk punk-ot nyomtak az egybegyűlteknek. Kisebb fajta sikerként éltem meg, hogy nem aludtam el alatta, bár ha úgy nézem pár év alatt igen magasra jutott. 2009-ben még a The Gaslight Anthem-nek nyitott Bécsben és a kutya sem ismerte, azóta pedig már az olimpiai ceremónián is nyomta. Szóval neki bejött az élet, én pedig sohasem kedveltem a zenéjét.

Elég kevés érdekes koncertet találtam a második színpadon, de a Grade fellépése annak ígérkezett. A kanadai post-hardcore/emo zenekar a 2000-es évek környékén alkotott maradandót, amit profin reprezentáltak a helyszínen megjelenteknek. A tavalyi reunion után várható volt, hogy a szervezők rámennek a témára, így félóráig megtapasztalhattam, hogy így is lehet ezt a zenét játszani. Jó kis koncertvolt, úgyhogy nagy megelégedéssel indultam vissza a nagyszínpadhoz.

Egészen más hangulat fogadott, mivel éppen a húrok közé csapott a Hatebreed. Ők elég megbízhatóak élőben, ezúttal sem volt ez másképp. Ami nem nagyon tetszett, hogy az első hat-hét szám szinte mind a legutóbbi két lemezükről volt, pedig ők általában kínosan adnak rá, hogy az egész diszkográfia le legyen fedve. Sajnos nagyon kevés régi szám volt, a kedvenc lemezemet (Perseverance) is erősen hanyagolták. A set második fele már rendben volt, jöttek a slágerek ezerrel, zárásnak pedig a szokásos I Will Be Heard hangzott el.

Majdnem belenéztem a Title Fight-ba, de végül inkább a vacsorát választottam, amúgy sem komálom őket annyira. A kaja után kölyökkorom egyik legmeghatározóbb punkzenekara következett, nagyszínpadon a Pennywise.A ’90-es évek közepétől imádom a zenéjüket, elég megbízhatóan produkáltak azóta. A kaliforniai punk-rock négyes 25. születésnapját ünnepli idén,bónuszként újra az eredeti énekessel nyomulnak. Jim Lindberg visszatért a zenekarba, így Zoli újra az Ignite-ra koncentrálhat. Elég érdekes sztori ez,mivel a tavalyi év egyik legjobb dallamos punk-rock anyagát igen hamar elfelejtették a PW tagjai, olyannyira, hogy a set-ben 2000 utánról csak a Fuck Authority szerepelt. Ennek persze én nagyon örültem, de azért egy ilyen évfordulós turnén elvárható lenne, hogy nagyjából az egész életművet lefedjék.A set a Straight Ahead-re épült, négy-öt dal is elhangzott róla, de a szokásos feldolgozásokat ezúttal sem úsztuk meg (Black Flag - Gimmie, Nirvana –Territorial Pissings). A Stand By Me első taktusaira elindultam a kisszínpad fele, ahol huszonnégy órán belül másodszor volt szerencsém a világ egyik legjobb dallamos hc/punk zenekarához.

A philadelphiai Kid Dynamite első európai fellépése péntek estére datálható, szombat este pedig következett a második.Óriási szerencsémre mindkét bulin ott lehettem, ráadásul mindegyik igazi klubbuli volt, nagyon lelkes közönséggel. A zenekar nem igényel különösebb bemutatást, rövid, de annál tartalmasabb aktív pályafutásuk tizenhárom éve véget ért, de azóta néhányszor összeálltak a tengerentúlon pár koncert erejéig.Nem akarok túlzásokba esni, de ennél tökéletesebb punk-rock koncertet nem tudok elképzelni, bár mi mást mondhatnék egy olyan buliról, ami a Two For Flinching & Heart ATact duóval kezdődik? Már 10 mp után elégedett voltam. Ezután, ami a csövön kifért, nagyjából 45 perc alatt prezentálták életpályájuk háromnegyedét.Nagy álmom vált valóra hogy végre láthattam őket élőben, köszönet a szervezőknek!

Pár számerejéig belenéztem az ugyancsak exkluzív reunion bulit adó Texas Is The Reason koncertjébe, de ahogy albumon, úgy élőben sem győztek meg igazán, ez bizony nem az én zeném.

Kicsit felborítva az időrendet itt számolnék be egy pénteken látott zenekarról. A szombat este elég erős volt, így nem lett volna lehetőségem megnézni a Rocket From The Crypt buliját,de szerencsére péntek este ráértem. A 2005-ben feloszlott, punkos rock and roll-t játszó kaliforniai zenekar idén jelentette be, hogy újra összeállnak.Természetesen helyet kaptak a fesztiválon, sőt ők voltak a pre-show főfellépői.Túlzás lenne azt állítanom, hogy sokat hallgatom őket, de néha lepörög egy-egy lemezük, így jó volt látni őket élőben. Feszesen játszottak, pörgős buli volt és szerencsére a kedvenc számom (I’m Not Invisible) is elhangzott.

A kisszínpadon következett a Comeback Kid,akik idén az első lemezük (Turn It Around) tíz éves jubileumi turnéját nyomják.Ennek örömére újra Scott énekel, Andrew pedig visszavette régi helyét. Én ennek nagyon örültem, mivel szerintem az első lemezüket azóta sem überelték, még mindig imádom minden dalát. Ráadásul 2004-ben a Champion társaságában egy remekkoncertet adtak Budapesten, még mindig féltve őrzöm a Turning Point rip-off pulcsijukat.Értékelendő a szándék, hogy direkt a legkisebb színpadra kérték magukat az igazi hc-buli hangulat érdekében, de mivel ők már a második színpadon is tömött ház előtt játszanak, gyakorlatilag alig bírtam beverekedni magam egy normálishelyre, annyira sokan voltak. A set Turn It Aroung & Wake The Dead dalokat tartalmazott, nagyjából fele-fele arányban. Az est fénypontja számomra a kezdésvolt, hiszen ekkor elhangzott a debütáló lemez első három száma zsinórban. Ezzel szemben a közönség 99%-a számára az est fénypontja az utolsó szám (Wake TheDead) volt. Ezzel nem is lenne semmi baj, de azt szörnyű volt látni, hogy körülettem senki sem ismerte a dalok nagy részét. Jókedvemet ez mondjuk nem befolyásolta, szuper koncert volt, amit azóta már Budapesten is megnéztem.Példás gesztus volt, hogy kezdés előtt pár szám erejéig átadták a színpadot a new york-i Backtrack zenekarnak, akikkel együtt turnéztak, de a fesztiválra már nem fértek be. Tavaly a Terror csinált ilyet, akkor a Take Offense kapott néhány extra fesztivál pillanatot.

Mivel a Rise Against annyira már nem hoz lázba, ráadásul már hatszor láttam őket, ezért úgy döntöttem, hogy inkább a norvég rock and roll lesz a nyerő. A Turbonegro set-jének második felét csíptem el, amiben záporoztak a slágerek (Get It On, Prince Of The Rodeo, The Age Of Pamparius). Mostanában cseréltek énekest, aki azért nagyjából helytállt, bár az előző frontember karizmatikusabb volt. Remekül nyomták,befejezésnek pedig az elmaradhatatlan I Got Erection-t is megkapta a nagyérdemű.

Azt hiszem örökké hálás leszek azért, hogy a Rise Against-et többször is láthattam még, amikor érdemes volt, mert ez így számomra értékelhetetlen. Az Alive And Well kezdésére értem oda, ekkor még felcsillant a remény, mert remekül nyomták, de aztán öt-hat olyan szám következett, amit ha lenne bennük egy kis jóérzés, akkor örökre elfelejtenének. Egy remekül menedzselt, rádióbarát rock zenekar lett a Rise Against számomra, amit Tim hangjával nem nehéz eladni, de sajnos a legutóbbi lemezeiket már ez sem menti meg. Mivel jómagam az első két albumukra esküszök sok élvezetet nem találtam a koncertben, úgyhogy az akusztikus blokk kezdeténél kerestem valami melegebb helyet, mert fogvacogtatóan hideg volt.

Nagyjából négy óra alvás után indult a vasárnap, ennek megfelelően elégedett és kisimult arccal léptünk be a fesztivál területére. Csúcsot állítottunk be, hiszen a nyolc év során ez volt az első olyan alkalom, amikor sikerült kiérnem az első zenekarra. Sietségünk oka az amerikai szőröstorkú punk rock zenekar, a Nothington volt. Több tagcserén is átesett a zenekar a közelmúltban és sajnos ez néha érződött is a vokálokban.Ettől függetlenül jó kis bulit adtak, bár a budapesti fellépésük jobban tetszett. Ezúttal nem játszották a kedvenc dalomat, de egyöntetűen megállapítottuk, hogy minden vasárnap kezdődhetne így.

Kis dilemma után úgy döntöttem, hogy útitársaimmal ellentétben én a Masked Intruder koncertjét nézem meg. A döntés már az első percben helyesnek bizonyult, mivel a maszkos kvartett első dalára (Stick ’Em Up, I’ve Got A Knife) a színpad előtt összegyűlt emberek megőrültek és mindenki előrántotta a kajazónában zsákmányolt műanyagkést. A koncertre végig jellemzővolt ez a jókedv, de persze nehéz is lenne komolyan venni ezt a zenekart. A tavalyi év során robbantak be a köztudatba és ez a Ramones-alapú, nagyon fogós rágógumi pop-punk rohadt jól áll nekik. Nagy meglepetés nem volt a set-ben, hiszen egyelőre csak egy nagylemezzel rendelkeznek, de ezek a többségében szerelemről szóló dalok nagyon jól estek vasárnap délelőtt. Remekül sikerült megtölteniük a nekik szánt félórát, szinte biztos, hogy újra őket választanám.

Gyorsan iszkoltam vissza a nagyszínpadhoz, hogy pár számot elcsípjek a The Dopamines bulijából. Az ohiói pop-punk trió is roppant dallamos zenét játszik, és nekik is sokkal jobban állt volna a kisszínpad. Néhány szám alapján megállapítottam, hogy legközelebb majd a teljes set-jüket is érdemes lesz lecsekkolnom.

Gondoltam belenézek a Midnight Souls koncertjébe, de egy szám után eljöttem, mivel nemvolt kedvem a síráshoz.

Következett a Smoke Or Fire, akiket péntek este már láttam egyszer. A Fat Wreck kötelékébe tartozó punk-rock zenekar abszolút semleges számomra, de mivel nem találtam jobb szórakozást, így újra rájuk szavaztam. Teljesen ugyanezt a set-et tolták, mint a pre-show alatt és egész jól mulattam.

Ezután következett a new york-i Iron Chic,akik jelenleg a Bridge Nine égisze alatt tevékenykednek. A dallamos punkrock-ot remek sing-along részekkel keverő banda igazán remek koncertet adott.Újabb Latterman utódzenekar, akik nagyjából maradtak a jól bevált recept mellett. Nagyon sokan ismerték őket és meg is hálálták a lelkes fogadtatást.Bevallom őszintén, én albumon nem találtam túlzottan érdekesnek a zenéjüket, de ez a koncert hibátlan volt. A konklúzió az, hogy többet kell hallgatnom a lemezeiket.

Pár számerejéig belenéztem a kanadai The Flatliners zenekar bulijába, de nagy mázlimra pont elcsíptem néhány kedvenc számomat (Monumental, Count Your Bruises). A punk rock-ot némi ska-val keverő zenekart szívesen végignéztem volna, de ezúttal a kíváncsiság győzött és inkább Frank Carter új zenekara felé vettem az irányt.

Nehéz meghatároznom, hogy mi az, ami tetszik a Pure Love zenéjében. Egyrészt teljesen átlagos brit alternatív rock,másrészt viszont még is van benne valami, ami miatt rendszeresen visszatér a lejátszómba az Anthems. Szóval nagy érdeklődéssel vártam, hogy az ex-Gallows frontember mire megy élőben a dalokkal, de nem kellett csalódnom. Ahogy tavalya Gallows (már Wade énekével), úgy idén a Pure Love is megugrotta lécet. Szavakba nehéz önteném, hogy mi minden történt a koncert alatt, de interaktivitás szempontjából ez abszolút egy hardcore koncert volt. Volt itt gumimatracon crowdsurf verseny a keverő körül, egymás nyakában ülve pogózás, lovepit és színpadmászás is. Én naivan pedig az első sorok környékére álltam, mondván itt aztán nem lesz semmilyen mozgás. Szerencsére ezen tippem nem igazán jött be,így mindenképpen érdemes volt megtekintenem a Pure Love előadását. Hosszasan nem elemezném, hogy miért nem tudok egyetérteni ezzel a pálfordulással, illetve az is teljesen egyértelmű számomra, hogy Frank helye a Gallows élén lenne, de ez egy frankó buli volt. Megérzésem szerint ez a formáció nem lesz hosszúéletű, de már hallottam a Handsome Devils’ Club-ot élőben, úgyhogy boldogan halok meg.

Aztán következett egy kemény retro-szekció, újfent az ezredforduló környékén éreztem magam pár óra erejéig. Kezdésnek a kaliforniai punk-rock ötös, a Strung Out nyomta a nagyszínpadon. Nehéz elhinnem, de már ők is több mint két évtizede hasítanak, ugyan mostanában már nem olyan sebességgel, mint a megalakulásuk utáni években. Azért háromnegyed órát simán megtöltenek slágerekkel, úgyhogy probléma egy szál se. A set a Firecracker taktusaival indult, majd bő félóra után a szokásosnak nevezhető Bring Out Your Dead & Matchbook számokkal zárult.

Gondoltam esélyt adok a First Blood-nak, de ők továbbra is egy paródiaszámba menő zenekar, úgyhogy két szám után gyorsan helyszínt váltottam.

Aztán következett egy banda, amit ténylegesen nem hallgattam már vagy tíz éve. A szintén több mint húszéves múltra visszatekintő floridai ska-punk formáció a Less Than Jake csapott a húrok közé a nagyszínpadon. Néhány ismerős szám még így is volt a set-ben, bár azért a többségét nem igazán vágtam. A megítélésemet a zenekar létjogosultságával illetően nem igazán cáfolta a buli, de láthatóan kisebbségben voltam ezen véleményemmel. Azért halálra nem untam magam, korrekt produkciót kaptunk a gainesville-i ötöstől és nem is aludtam el, szóval nyomás a következő zenekarhoz!

Egy hosszabb pihenő után, amikor egy kicsit még napoztam is, a kisszínpadon kezdett a Polar Bear Club. Sosem voltam elájulva a zenéjüktől, de élőben általában megbízhatóan teljesítenek és ezúttal sem volt ez másképp. A kicsit szomorkásabb punk rock/post hardcore rajongók biztosan nagyon várták a pillanatot, mert egyből hatalmas lelkesedéssel fogadták a zenekart. Ennek ellenére az énekes kicsit átment Scott Vogel-be és folyamatosan még több stagedive-ot követelt. Úgy a harmadik szám környékén ezt már eléggé untam, de ő még mindig elégedetlennek tűnt. Ettől eltekintve jó kis buli volt, bár a kedvenc számon (Hollow Place) ezúttal kimaradt.

Az August Burns Red koncertet passzoltam, következtek a kaliforniai metalcore veteránjai, a Strife. Bevallom őszintén én nagyon szkeptikusan álltam a bulihoz, de ahogy láttam a többség így volt vele. Nem voltunk sokan a színpad előtt, de ez részben betudható annak, hogy pont az ABR játszott párhuzamosan. A tavaly megjelent Witness A Rebirth album és ez a turné hivatott szimbolizálni a banda újjászületését, akik anno a Victory egyik zászlóshajója voltak. A koncert viszont zseniális volt az első taktustól az utolsóig, gyakorlatilag szinte mindenki megőrült a végére. Lehengerlő energia áradt a zenekarból és persze remek számokért sem kell a szomszédba menniük. Párszámot eljátszottak az új lemezről is, de leginkább a régi dalok domináltak (Waiting, To An End, stb), Remek koncertélmény volt, a lelkesedés azonnal ráragadt a közönségre is, így talán mégis megérte újjászületni.

Volt egy kis időm, így két olyan bandába is belenéztem, akikről nem sokat tudok. Így utólag persze világos, hogy nem volt ez annyira véletlen. A Bring Me The Horizon szerintem egy vicc, tisztességből megvártam a második számot, de hogy mi a franctól ilyen népszerűek, arra nem sikerült rájönnöm. Vagyis régóta tudom már a megfejtést, de a rohadt sok embernek van rohadt szar ízlése egy idő után nem kielégítő válasz. Ezután az Into Another bulijába tekintettem bele, ami hangulatosnak tűnt, de borzasztóan nem az én zeném.

Úgyhogy nem volt mit tenni, irány a nagyszínpad, ahol a fesztivál egyik headlinere kezdődött hamarosan. A kanadai punkos alternatív rockot játszó Billy Talent következett, akik rövid időn belül kétszer is tiszteletüket teszik majd Magyarországon. Mivel annyira nem szeretem őket, hogy bármelyikre jegyet váltsak, így tökéletes megoldásnak tűnt ez a buli. Az első két lemezüket kedvelem inkább, így kicsit tartottam a set-től, de szerencsére semmi gond nem volt. Kellő mennyiségű régi sláger hangzott el, sőt inkább azok voltak többségben. Élőben valahogy az újszámok is hatásosabbak voltak, úgyhogy panaszra semmi okom. Szokás szerint egyenergikus és precíz bulit nyomtak és a hatvan perc nagyon hamar elszáguldott. A Red Flag kezdődallamánál elindultam a kisszínpad felé, ahogy egy olyan legenda lépett fel, akikről aztán tényleg sohasem gondoltam volna, hogy láthatom még élőben.

Persze ez csak részben igaz, hiszen a Flag néven futó formáció, nem a Black Flag, csak egy része. Persze jelentős része, de azért mégsem az egész, ennek pedig elég nagy jelentősége van. Nem ástam mélyen bele magam az okokba és bevallom őszintén nem is nagyon érdekel, mivel sohasem voltam óriási rajongó. Sőt mivel csak a nagyon korai cuccaikat csípem, nekem ez a felállás bőven megfelelt. Kis technikai késéssel indult a buli, de aztán nem volt megállás. Nem agyaltam rajta, hogy ennek így ilyesformán mi az értelme, illetve milyen jelentősége van, mivel lehengerlően záporoztak a slágerek és ezeknek a daloknak szerintem jóérzésű hc/punk rajongó nem igazán tud ellenállni. Azt is mondhatnám, hogy a korukat meghazudtoló lelkesedéssel prezentálták a dalokat, de ez csak részben igaz. Sok szó nem hangzott el arról, hogy akkor ez a fellépés most miért jött létre, sőt igazából egy betű sem. Hamar lepergett egy félóra és azon kaptam magam, hogy igen erősen gondolkodom elinduljak-e a nagyszínpad irányába, de végül idealista énem győzött, így útrakeltem. Azt kell mondja, ha még egyszer döntenem kéne, szinte biztos, hogy maradnék, de hát ilyen az élet.

Mivel a fesztiválzárás megtisztelő feladata az örök kedvenc Bad Religion osztályrészéül jutott, azt hiszem teljesen érthető a dilemmám. Azonban vannak olyan aranyszabályok, amiket az ember soha nem ír felül, így a los angeles-i punk-rock veteránok számomra mindig kötelező látnivaló. Úgy nagyjából tizedik alkalommal volt szerencsém hozzájuk és még a leggyengébb lemezeik turnéjánál sem okoztak csalódást, mivel a set szinte mindig hibátlan. Az egyetlen ok, ami miatt most azt mondom, hogy mégis inkább maradtam volna a Flag buliján, az a tény, hogy egy gitárossal játszottak. Ugye Brett Gurewitz kevés kivételtől eltekintve nem nagyon megy Kaliforniánál messzebbre, ezúttal viszont Greg Hetson is a hiányzók táborát erősítette. Az okokról nem tudok semmit, de eléggé hiányzott, az Against The Grain-t például csak a refrénnél ismertem fel. Azért megtették, amit tudtak és ez még így is sokkal több, mint amit a mostani punk rock zenekarok többségétől láthatunk. A set huszonhét dalból állt és nagy örömre legalább hét-nyolc számot eljátszottak az új lemezükről is, ami eddig az idei év egyik legjobb punk rock anyaga. A setlist begyűjtése után nagyon elégedetten indultam el a csomagmegőrző felé.

A fesztivál során három színpadon kb. 35 zenekar fellépéséhez volt szerencsém, így elég nehéz szavakkal összefoglalni a történéseket, hiszen nagyon intenzív zenei élmény volt és egyben roppant fárasztó is. Ezúttal az akusztikus színpad teljesen kimaradt, cserébe viszont voltam a bemelegítő bulin. Ismét sok olyan élménnyel gazdagodtam, ami biztossá teszi, hogy minden erőfeszítést és áldozatot megért, hiszen remek zenekarokat láthattunk útitársaimmal. Ez volt a nyolcadik Groezrock fesztiválom zsinórban, és újfent remélem, hogy a következő évi line-up is elég érdekes lesz ahhoz, hogy útra keljek.

© fareszválasz erre | adatok | e-mail - 2013-04-25 05:32:44 (840)
Egy (Hold x True) útitársakat keres az autójába a Groezrock fesztiválra,ha valakit érdekelne:06 20 285 33 34.

© Placekválasz erre | adatok | e-mail - 2013-01-10 22:35:07 (839)
Idén tervez valaki autót indítani?

Ha igen, akkor írjon már mailt!

Köcce

© sick boyválasz erre | adatok | e-mail - 2012-09-19 10:56:41 (838)
Kíváncsi vagyok a line-up-ra...
[előzmény (837)]

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2012-09-18 14:35:51 (837)
http://www.groezrock.be/news/groezrock-2013--27--28-april

© sick boyválasz erre | adatok | e-mail - 2012-06-25 10:50:36 (836)
Először is szeretnék hatalmas köszönetet mondani Petinek, Csillának, Bencének és Danikának, hogy befogadtak minket! Szállást/ételt/italt/autót biztosítottak számunkra, dimenziókkal növelve a kiruccanás komfortfokozatát. Szóval örök hála és reméljük, hogy nem forgattuk fel nagyon a mindennapjaitokat!

Landolás után az előrejelzéseknek megfelelő sztenderd brüsszeli időjárás fogadott, se hideg, se meleg és az eső lába is eléggé lógott. Szerencsére a 2 nap során jól jöttünk ki a dologból, mivel nagyobb zuhé nem volt, csak pont annyi, hogy ne legyen nagyon poros a fesztivál területe. A szervezők gondoskodtak róla, hogy idén még több remek produkciót láthassunk, így a korábbi három színpad (főszínpad, Impericon, Etnies) mellé idén még egy Acoustic is bekerült, többször komoly dilemma elé állítva. A nagyszínpad mellett volt egy kicsit kisebb, ami Impericon néven futott, jellemzően metalcore zenekaroknak. Az Etnies színpad a legkisebb, nincs kordon, kellemes klub buli hangulat és stagediving lehetőségek várták az odalátogatókat.

Sajnos a szervezők továbbra sem tudták orvosolni az első bejutás problémáit, sőt még csavartak rajta egyet, így kisebb késéssel érkeztem meg az első engem érdeklő bulira.

Az Authority Zero bulija bemelegítésnek megtette, nagyjából azt hozta az arizonai skatepunk zenekar, amit vártam, kivéve, hogy reggea/ska nem nagyon szerepelt a repertoárjukban.

A következő áldozatom a The Copyrights volt, akik nagyon kellemes meglepetést okoztak. Sokat nem pörgettem eddig a lemezeiket, de ez a lendületes, dallamos pop-punk-ba oltott punk-rock igazán tetszett. A The Methadones/Screeching Weasel vonalán mozgó banda igazán odatette magát, azt hiszem határozottan többet fogom őket hallgatni a jövőben.

Vissza a nagyszínpadhoz, ahol a The Menzingers következett. A harmadik nagylemezük februárban jelent meg az Epitaph gondozásában és bevallom férfiasan én egy párszor bealudtam rajta. A philadelphiai kvartett Against Me!/The Gaslight Anthem hatásokkal tarkított zenéje sajnos élőben sem gyakorolt rám sokkal nagyobb hatást. A Chamberlain Waits dalai nagyon tetszettek, de az új szerzemények továbbra sem. Csabeeka szerint 10-15 hallgatás kell az új lemezhez, de ennyi időm ilyen zenére nekem csak az öregotthonban lesz:) Útitársaimnak bejött a buli, nekem sajnos nem annyira.

Következett a szombati nap legszarabb bulija, amit a Kid Dynamite ex-frontembere prezentált. A None More Black 2004 óta nem játszott Európában, de ezért kár volt visszajönniük. Ugyan az Icons nem sokat landolt a lejátszómban, de a korábbi dolgaikat igencsak kedvelem, így elég nagy csalódás volt a buli. Nem tudom a jelenlegi felállás mennyire állandó, de Jason mellett két norvég black metalistának kinéző tag játszott és pontosan úgyis nyomták, mintha egy black metál zenekarban lennének. A NMB zenéjének egyik fő fogása pont a remek tempókban/ütemekben rejlik és ez itt abszolút elveszett. Teljesen más érzésem volt, mint a lemezeik hallgatása közben és ez az érthetetlen váltás nekem nem jött be. Így utólag igazán sajnálom, hogy a Bigwig koncertje elmaradt.

Ezután a kanadai skatepunk legenda Belvedere következett, akik reunion turnéjukkal érintették a fesztivált. Annyira nem követtem a munkásságukat anno, de egy igencsak korrekt bulit nyomtak, hipergyors, dallamos zenéjük kellemes hallgatni való volt.

A nap hátralévő idejének nagy részét az Etnies színpadnál töltöttem, ahol először az Off With Their Heads következett. Az Epitaph kiadóhoz tartozó banda idén nálunk is fellépett a Samiam előzenekaraként. A Dürer kistermében már bemutatták elsöprő lendületű punk-rockjukat, így biztos voltam benne, hogy itt sem érhet csalódás. Így is lett, mivel a közönség roppant jól fogadta az egyszerű alapokon nyugvó, working class beütésekkel tarkított zenéjüket. Napjainkban a Fucked Up mellett az egyik legaktívabb punk zenekar, a felkövethetetlen mennyiségű 7’’ és split elkövetői egy remek bulit adtak. Talán nem véletlen, hogy közel 10 év után ők voltak az első punk-rock zenekar, akiket az Epitaph leigazolt. A felállás folyamatos változásban van, egyedül az énekes/gitáros Ryan Young személye állandó, de szerencsére ez nem látszik élő teljesítményükön.

Soha rosszabb bulit gondolattal vártam a The Wonder Years fellépését. A philadelphiai hatos Suburbia I've Given You All and Now I'm Nothing albuma volt a tavalyi év egyik nagy pop-punk dobása, bár én annyira nem estem hasra tőle. A koncert azonban roppant meggyőző volt, nagy lendülettel és lelkesedéssel nyomták a srácok és egészen hálás fogadtatásban részesültek.

A buli végeztével pár szám erejéig átnéztem az akusztikus színpadra, ahol a Thrice frontembere, Dustin Kensrue lépett fel. Nagy szerencsémre pont elcsíptem a The Artist In The Ambulance-t, ami az egyik kedvenc Thrice számom.

Spuri vissza az Etnies-hez, ahol a Set Your Goals következett. A CIV album után elnevezett pop-punk hatos felelős az utóbbi években előtérbe került stílus népszerűségéért. Néhány nappal a fesztivál előtt Budapesten is felléptek a Cancer Bats előzenekaraként. Sajnos oda nem tudtam elmenni, mert a BL-elődöntőt választottam, de itt sikerült bepótolnom a lemaradást. Többször láttam már a kaliforniai zenekart élőben, de mindig meglepődök, hogy milyen jó hangulatú, intenzív bulikat adnak. Kis zenekarból kevesebb, mint 10 év alatt elértek az Epitaph-hoz, és jelenleg ők a pop-punk színtér egyik zászlóshajója, mindeközben sikerült megőrizniük azt a pozitív kisugárzást, ami anno jellemezte őket. Hihetetlen módon a repertoárban majdnem teljes egészében elhangzott az első albumuk, ami a személyes kedvencem. Néhány szám (Certain, The Last American Virgin, This Will Be the Death of Us, Fallen) volt még a további két nagylemezükről is, de jó volt látni & hallani, hogy a Mutiny! volt a középpontban. Jókedvemen elég sokan osztoztak még, így egy nagyon jó koncert kerekedett ki a dologból.

Utánuk a Verse következett, akik pár év kihagyás után újra aktívak, ha minden igaz idén még új lemezzel is előállnak. A set leginkább az Aggression album dalaira (The New Fury, Old Guards, New Methods, The Story of a Free Man) épült, emellett két új szám is helyet kapott, amik hangulatilag inkább a From Anger And Rage lemezt idézték így élőben. Sean Murphy sokat nem magyarázta a bizonyítványt, nehéz is lenne, hiszen mind szövegileg, mind ideológiailag elég sokat változott a zenekar álláspontja az évek során és ezen a reunion sem sokat javított. Az előadás erősen idézte a Bane koncertjeit, mind hangulatilag, mind a mikrofonba énekelt sorok számában:) Korrekt buli volt, de semmi extra.

Újabb ex-Kid Dynamite tagok a színpadon, a Lifetime következett a sorban. A new jersey-i banda dallamos hardcore zenéje sosem hozott annyira lázba, de azért pár szám erejéig esélyt adtam nekik. Három-négy dal után azonban helyszínt váltottam, mivel elég unalmas és egyhangú volt a buli. Ahogy láttam a közönség többsége osztotta az érzéseimet.

A nagyszínpadon épp ekkor csapott a húrok közé a Face To Face. A kaliforniai punk-rock négyes harmadik koncertjén is remekül szórakoztam, 2008 óta kétévente megbízható teljesítménnyel rukkolnak elő. A korábbi évekkel szemben annyi volt a különbség, hogy a tavaly megjelent Laugh Now, Laugh Later album néhány dala (Should Anything Go Wrong, It’s Not All About You) is elhangzott a régebbi szerzemények mellett. Energikus előadás, frankó set, ismét megérte őket választanom.

Aztán rohanás vissza az Etnies-hez, mivel az általam egyik legjobban várt koncert következett. A new york-i all star csapat Hazen Street nyomta le a 2004-ben megjelent egyetlen albumát. Freddy (Madball), Toby (H2O), Hoya (Madball), Rusty (H2O), Mitts (Madball) & Mackie (Cro-Mags) az Outro kivételével minden számot eljátszott és egy remekül sikerült bulit adtak. Azért sokan nem tudták hova tenni őket, hiszen a Hazen Street nem olyan zenét játszik, mint amilyet a felállás alapján elvárnánk, de ettől függetlenül én nagyon jól éreztem magam. Szó volt egy új kislemezről is, remélem még idén lesz belőle valami!

Ezután a brit Gallows következett, akikre ugyan nagyon kíváncsi voltam, de egyben tartottam is a fellépésüktől. A félelem fő oka az volt, hogy a banda tavaly énekes cserén esett át, Frank Carter-t az ex-Alexisonfire énekes, Wade MacNeil váltotta. Egyrészt Frank színpadi jelenléte igencsak domináns volt, másrészt erősen kérdésesnek tartottam, hogy a Grey Britain dalait kellően tudja reprezentálni egy nem izzig-vérig brit. A Misery volt a nyitás és a remek dal végére minden kérdésem megválaszolódott. Összehasonlítási alapom ugyan nincs, hiszen a korábbi énekessel nem láttam még a Gallows-t élőben, de ez a buli tökéletesen hozta azt, amit vártam. Wade remek volt a színpadon, a zenekar nagyon egyben volt, igazán profi módon tolták a dühös hardcore/punk-ot. A set is rendben volt, néhány szám elhangzott még a Grey Britain-ról (London Is the Reason, Leeches, Death Voices), aztán volt néhány tétel a debütáló lemezükről is (Abandon Ship, In the Belly of a Shark), valamint két új dal, amit már Wade énekelt fel, az új Gallows himnusznak titulált Mondo Chaos, valamint a 40 mp-es True Colors. Az Orchestra Of Wolves címadó dalával zártak, de előtte még sort kerítettek egy Minor Threat (Seeing Red) feldolgozásra is. Még azt is figyelembe vették, hogy az est főfellépőjére mindenki odaérjen, ami újabb plusz pont volt a szememben. Nagyon jó koncertet adtak, remélem néhányszor még szerencsém lesz látni őket élőben.

A nagyszínpadon éjfél magasságában csapott a húrok közé a húszéves jubileumát ünneplő kaliforniai punk-rock legenda, a Rancid. Nagyjából akkor alakult a zenekar, amikor én belecsöppentem a punk/hardcore zenék közepébe és azóta vártam ezt a pillanatot. A Radio elég rendesen beindította a bulit, utána pedig záporoztak a slágerek, a set középpontjában természetesen az And Out Come The Wolves (The Way I Feel, Maxwell Murder, Roots Radicals, Time Bomb, Olympia WA, Listed MIA, Journey to the End of the East Bay, Old Friend, The 11th Hour) lemez állt, ami nagyon is rendben van. Visszafogott elvárásokkal tekintettem a koncert elé, mivel Tim hajlamos elslamposkodni a dolgokat, de nagyon odatették magukat a srácok. Közel másfél óra alatt nagyjából harminc dal (pl.: Fall Back Down, East Bay Night, Last One to Die, Salvation, Tenderloin, Gunshot, Bloodclot, Hooligans, Adina, Hyena, Nihilism, St. Mary, Black and Blue, It’s Quite Alright, Dead Bodies, Red Hot Moon) hangzott el roppant profi módon előadva. A The Wars End-et Lars szólóban prezentálta, remek hangja így még jobban kidomborodott. Két nagyon kellemes meglepetés is volt, a debütáló lemezükről a Rejected, valamint a Roots Radicals kislemezükről az I Wanna Riot elhangzására sok pénzt nem tettem volna. A ráadás pedig a Ruby Soho-val fejeződött be. Összességében ez egy hibátlan koncert volt, óriási élmény, amire megérte ennyit várni. Nagy szerencse, hogy már zsebemben vannak a jegyek a júliusi bécsi és prágai koncertekre is, mert óriási hiba lenne kihagyni őket.

14 óra koncertlátogatás után kis utazás és 4 óra alvás majd kezdődhet minden az elejéről.

Kezdésnek belenéztem a Red City Radio bulijába, ami a korai időpont ellenére elég nagy érdeklődésre tartott számot. A Nothington jellegű zenét játszó banda elég meggyőző volt, el is határoztam, hogy lecsekkolom majd őket otthon.

Az akusztikus színpadot Kevin Seconds nyitotta aznap, a a produkciót merő tiszteletből tekintettem meg, mivel nem élem ezt a vonalat, de a 7 Seconds nagy kedvencem. Érdekes volt a folk/bluegrass előadás, de semmi maradandót nem találtam be.

Ezután visszagaloppoztam az Etnies-hez, ahol hazai pályán kezdett a Sunpower. A belga punk-rock négyes tíz éve létezik, az énekes hangja eléggé hasonlít Jello Biafra-hoz, ráadásul zenében is mutatnak hasonlóságot a Dead Kennedys-hez. Pörgős koncertet adtak, bár azt hittem többen nyomulnak majd rájuk, de így sem volt rossz a buli. Személyes kedvencem tőlük a 2006-os Say Something, szerencsére jó néhány dal (Too Radical, State of Fear, Swastika Youth, Ready To Attack) erről a lemezről is elhangzott. Három feldolgozást is eljátszottak, de semmi meglepőt nem találhatunk köztük: Black Flag – Six Pack, Minor Threat – In My Eyes és Dead Kennedys – California Über Alles.

A roppant ritka és rövid üresjáratot az akusztikus színpadnál töltöttem, ahol az Anti-Flag lépett fel. Justin & Chris látszólag értetlenül állt a dolog előtt, mivel őket úgy informálták, hogy itt az egész zenekar fel fog lépni, erre csak ők ketten játszhattak. Így eléggé improvizatív lett a buli, de azért a 911 For Peace frankó volt ilyen formában is. A sátor mérete nem ilyen érdeklődésre számot tartó zenekarokra lett tervezve, így nagyjából félóra nyomorgás után meguntam a dolgot és leléptem.

Az Impericon színpadhoz mentem, ahol hamarosan a The Old Firm Casuals csapott a húrok közé. A san francisco-i street punk/oi triót Lars Frederiksen a Rancid gitáros/énekese alapította, már jó pár split és bakelit fűződik a nevükhöz eddig. Nagyon feszes, pörgős koncertet adtak, kifejezetten autentikus képviselői ennek a mostanában nem túl népszerű stílusnak. Gyakorlatilag minden eddig megjelent dalukat elnyomták, a vége fele pedig egy The Last Resort (Violence In Our Minds) feldolgozás is helyet kapott a repertoárban. Nem igazán vette a közönség az adást, gyanítom egy Honvéd – Fradi előtt nagyobb sikerük lett volna:) Ettől függetlenül nekem nagyon tetszett a buli, Lars újfent nagyon jól teljesített, szívesen megnézném őket még néhányszor.

Ezután a Cobra Skulls következett, akik a Fat Wreck Chords istállójához tartoznak. A nevadai punk-rock trió nem az én zeném, de a közönség sem tűnt szuperlelkesnek. Néhány szám után feladtam, de egy Blitz feldolgozást legalább elcsíptem.

Cseberből vederbe esete forgott fenn, ugyanis a következő áldozatom a Your Demise volt. A brit hardcore zenekarban kis túlzással öt bandára való zenész megfordult már, amihez gyanítom elég sok köze volt a korábbi énekes (George Noble) paraszt stílusának. 2009-ben került a helyére Ed McRae, akivel eddig két albumot adtak ki, az aktuális (The Golden Age) épp március végén jelent meg. Számomra ebből annyi a lényeges, hogy a korábbi énekesükkel egy igazán állat, tökös koncertjüket láttam, itt viszont nem voltak jók. Az új énekes hangja elég eltérő, ráadásul a dallamos ének korábban abszolút nem volt jellemző rájuk. Nem lenne ezzel olyan nagy baj a lemezeken, de sajnos élőben nem igazán tudott kiénekelni belőlük semmit. Néhány számot (The Golden Age, Life Of Luxury, Forget About Me, Shine On) végighallgattam, de érthető okok miatt az új cuccaikat erőltették, úgyhogy kisvártatva tovább álltam.

A nagyszínpadon éppen kezdett a floridai Hot Water Music, így eléggé bele kellett húznom. A kvartett újra aktív, május közepén jelenik meg az új lemezük (Exister), amelyről három számot el is toltak. A Drag My Body elég faszának tűnt, de a többi egyelőre nem nagyon fogott meg. Nem ez volt a legjobb buli, amit láttam tőlük, kicsit erőtlennek tűntek, de azért a szokásos slágerek zöme elhangzott (Remedy, Trusty Chords, Paper Thin, Wayfarer, Jack Of All Trades, Turnstile, Rooftops).

Maradtam, ahol voltam, rövid átszerelés után következett a vasárnapi nap legszarabb koncertjének járó díjat méltán kiérdemlő Alkaline Trio. Azt kell mondjam, hogy nagyon ritka együttállásnak lehettünk szem és fültanúi ezen a délutánon. Igen ritkán fordul elő, hogy ilyen trágya hangzás, ilyen botrányosan rossz előadással és ritkán látható szar setlist-tel párosul. Sok karaktert nem vesztegetnék a dologra, pedig kedvelem a zenekart, de ez vállalhatatlan volt.

Vesszőfutásom folytatódott, de szerencsére enyhültek a kínok. Az Etnies színpadon az újjáalakult bostoni straight edge zenekar, a DYS fogadott. Nem mondom, hogy széthallgattam a lemezeiket, bár hozzáteszem, hogy nem is lenne sok értelme, de ennél azért jobbra számítottam. Erőtlen koncert volt, talán csak a Brotherhood okozott kisebb megmozdulást az amúgy elég gyengére sikerült bulin.

A nagyszínpadon következett a Good Riddance, ami fiatal korom egyik kedvenc zenekara volt, így örültem a reunion bejelentésének. A kaliforniai punk-rock/dallamos hardcore négyes igencsak odatette magát, bár szokás szerint Russ eléggé lehúzta a bulit. Komolyan mondom én ilyen unott arccal énekelni nem sok mindenkit láttam életemben. Nem mondom én, hogy legyen GG Allin, de azért nem fegyverrel kényszerítették oda. No mindegy a set nagyon fasza volt, leginkább az Operation Phoenix dalait nyomták, de még ez első albumokról is eljátszottak néhány számot. Az utolsó három lemezükről talán, ha két nóta hangzott el. Keményen daráltak, inkább hardcore beütése volt a koncertnek, így összességében jó volt újra látni őket.

Újabb legendás bostoni hardcore zenekar következett, de ők nem hibáztak. Számítottam erre, hiszen a Slapshot elég jól teljesít élőben, Choke mindig tartogat valamit a tarsolyában. A körülményekhez képest szerintem most kifejezetten nyugodt volt. Legalábbis a koncert nagy részében:) A destruktív énje azért spontán fejszétverési akciójánál kicsúcsosodott. Faszán nyomták, a közönség vette is a lapot, a kedvenc részem talán a Step On It és Hang Up Your Boots kettős volt.

Vissza a nagyszínpadhoz, ahol a Thrice utolsó turnéjának egyik állomását adta. Én úgy 2005 magasságában adtam fel a lemezeik hallgatását, de a korábbi anyagaik még most is kellemes hallgatnivalónak bizonyulnak. Három dal erejéig adtam esélyt nekik, ebből az Image of the Visible és a The Artist In the Ambulance volt értékelhető számomra.

Ezután gondolkodás nélkül leléptem, mivel a 7 Seconds következett az Etnies színpadon. Óriási kedvenceim még most is, mind zeneileg, mind tartalomban kiváló zenekar, akik élőben is jól teljesítenek. A teljesség igénye nélkül íme néhány dal, ami biztosan elhangzott: Sooner Or Later, Not Just Boys Fun, Here’s Your Warning, Definite Choice, You Lose, Here We Go Again Kids, Satyagraha, The Crew, Red Black, Diehard. Volt még Sham 69 feldolgozás, 99 Red Balloons és befejezésként a himnusz (Young Till I Die). Peti ez utóbbi alatt teljesítette élete egyik álmát:) Bármikor szívesen újranézném őket, remélem lesz még rá lehetőségem!

Ahogy kisétáltam a sátorból pár lépés után bekapcsolódtam a los angeles-i Terror koncertjébe. Scott Vogel egyszemélyes produkciója ezúttal nem volt olyan szórakoztató, mivel egy rohadt nagy színpadon játszottak, így ezúttal elmaradtak a "We need to elevate the maximum stagedive potential" vagy a "Take this shit to the next level" jellegű megjegyzések:) Korrekt bulit nyomtak és a nagy sátor ellenére nem sikerült a színpad közelébe jutnom, mivel rengetegen voltak kíváncsiak rájuk. A set-en minden album helyett kapott (pl.: Spit My Rage, Lowest Of The Low, Always The Hard Way, Keepers Of The Faith), úgyhogy mindenki elégedett lehetett. Példa nélküli hozzáállásról tettek tanúbizonyságot, amikor is két szám erejéig átadták a színpadot a velük turnézó, szintén kaliforniai Take Offense zenekarnak. Stílusban amolyan Cro-Mags-be oltott Suicidal Tendencies hatású produkció volt, egészen jónak tűntek így néhány szám alapján. Rendes húzás volt ez a Terror-tól, mivel elég népes tábor előtt bizonyíthattak.

Ezután visszabaktattam az Etnies-hez, ahol egy NYHC legenda, a Gorilla Biscuits csapott a húrok közé. Még hozzá nem is akárhogyan! A remek koncert a New Direction-re indult és nem volt megállás. A közönség teljesen megőrült, igazi jóhangulatú hardcore koncert kerekedett ki a dologból. A set (pl.: Degradation, Good Intentions, Two Sides, Competition, Cats & Dogs, Sitting Round At Home, Big Mouth, Hold Your Ground) nem volt nagy meglepetés, hiszen viszonylag kevés alapanyagból gazdálkodnak, de nem is ez a lényeg azt hiszem. A végére még egy Judge feldolgozás (NY Crew) is befért, majd a Start Today címadó dalával zártak, amire aztán mindeki ellepte a színpadot. Remek frontember, zenekar és koncert, kell ennél több Refused előtt?

Talán az idei év egyik legmeglepőbb híre a svéd hardcore/punk formáció, Refused nevéhez fűződik. 14 év szünet után idén jelentették be a reunion-t, természetesen a szervezők azonnal le is csaptak rájuk. A fesztivál zárókoncertjét ők adták, egy órát kaptak a nagyszínpadon és azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy megérdemelték a kiemelt figyelmet. A The Shape of Punk to Come lemez komplexitása, zsenialitása jóval megelőzte korát, talán pont ez állt az újjáalakulás hátterében, ki tudja? Mindenesetre én elvonatkoztattam a morális kérdésektől és próbáltam felkészülni az audiovizuális élményre. Ahogy az előzetesen várható volt a koncert középpontjában a harmadik (egyben utolsó) nagylemezük állt. A rajongók kedvéért, íme a buli teljes setlist-je: Worms Of The Senses / Faculties Of The Skull / The Refused Party Programme / Liberation Frequency / Rather Be Dead / Coup D’etat / Summerholidays vs. Punkroutine / The Deadly Rhythm / Hook, Line Ans Sinker / Everlasting / Refused Are Fuckin’ Dead / The Shape Of Punk To Come / New Noise / Derivé. A svéd ötös nem volt rest, bivaly hangzással és intenzív előadással ajándékozott meg minket, így egy újabb felejthetetlen koncertélménnyel lettem gazdagabb.

A fesztivál során négy színpadon több, mint 30 zenekar fellépéséhez volt szerencsém, így elég nehéz szavakkal összefoglalni a két nap történéseit, hiszen nagyon intenzív zenei élmény volt, egyben roppant fárasztó is. Azonban abban biztos vagyok, hogy minden erőfeszítést és áldozatot megért, hiszen remek zenekarokat látthattunk útitársaimmal. Ez volt a hetedik Groezrock fesztiválom zsinórban, remélem a következő évi line-up is elég érdekes lesz ahhoz, hogy útrakeljek.

© Kekszválasz erre | adatok | e-mail - 2012-05-04 20:24:22 (835)
Képek:


KLIKK - DAY1



KLIKK - DAY2

© CarTuuNválasz erre | adatok | e-mail - 2012-02-17 13:04:10 (834)
Nem hiszem el, mostmár 10000000% hogy megyek.
[előzmény (830)]

© editválasz erre | adatok | e-mail - 2012-02-17 11:28:54 (833)
És tényleg!!!
Hát ennél jobb hírt rég hallottam.
[előzmény (832)]

© toHellválasz erre | adatok | e-mail - 2012-02-17 10:23:48 (832)
reunion
[előzmény (831)]

© editválasz erre | adatok | e-mail - 2012-02-17 10:14:24 (831)
Ők nem feloszlottak?
[előzmény (830)]

© wert75válasz erre | adatok | e-mail - 2012-02-17 08:43:52 (830)
+Good Riddance

© Cumiválasz erre | adatok | e-mail - 2012-01-14 20:45:11 (829)
írtam mailt az itteni címedre. nem, nem ezt jósoltam meg, csak próbálom összeszervezni a túrát
[előzmény (828)]

© gYiKválasz erre | adatok | e-mail - 2012-01-14 20:28:22 (828)
kicsit remenykedtem, hogy talán bekerül az ATDI, de sejtettem, hogy ekkora szerencsem nem lesz, viszont ha valaki megmondaná, hogy biztos nem kerülnek elerhetö közelsegbe - mondjuk egy londoni show által - akkor gondolkodás nelkül mondanám, hogy egy hely stipi stopi.

© Cumiválasz erre | adatok | e-mail - 2012-01-12 11:54:08 (827)
még alakul a lista, elvileg van hely. írj egy mailt az itteni címemre, vagy keress meg facebookon, aztán egyeztetünk.
[előzmény (826)]



1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 ... > Következő >> Végére