Úgy döntöttem, hogy regisztrálok csak azért, hogy ezt a beszámolót ide írhassam meg.. :)
TOTALITÄR/MISSBRUKARNA/KRONOFOGDEN/LARMA/DELETÄR/SWORDWIELDER/PO WER FACE – STOCKHOLM, NOVEMBER 21-22.
Szerdán repültem Stockholmba, már előző nap sikerült összeszednem egy komolyabb megfázást, nyilván november második felében bőven mínuszos a hőmérséklet ott kint. Nem meglepően elég drága egy hely, van néhány érdekes múzeum, amiért megéri zsebbe nyúlni, de őszintén szólva nekem jóval kevésbé tetszett maga a város, mint mondjuk Helsinki vagy Oslo, ahol jóval kevesebb felhájpolt turistás látnivaló van.
Csütörtök este találkoztam Xéniával és Gergővel, lecsekkoltuk a Kafe44-et, ami az egyik legrégebbi DIY-hely Stockholmban, király hangcuccal, aránylag nagy koncerttérrel, no-alcohol-policy-val. Az első bandában kb. kilencedikes gyerekek nyomták a meglehetősen eklektikus és random hardkórt/pankot, tök nagy átéléssel játszottak, ők nagyon élvezték, én annyira nem...ennek ellenére szerethető volt, mindenféle cinizmus és rosszindulat nélkül király, hogy ekkora önbizalmuk van ilyen fiatalon, ilyen kevés tapasztalattal, végülis ennek az egész pank dolognak valahol erről kéne szólnia.
A második banda ilyen streetpunk-szerű valami volt, ami nagyon nem az én világom, jóval öregebbek voltak a tagok, zeneileg annyira még nem lett volna vészes, de a svéd énekkel nekem kibírhatatlan volt; a harmadik bandát végül nem vártuk meg.
Másnap volt a hivatalos „bemelegítőkoncert”: egy régebbi vágóhíd területén van egymás mellett több klub, nekem kicsit olyannak tűnt, mint a pesti bulinegyed; ott, ahol másnap a Totalitär koncertezett, ezen az estén egy technoparti volt.
(Itt gyorsan nyomok egy rantet: az, hogy a biztonsági őrök undorító türhő faszparaszt módjára viselkednek, nem lepett meg különösebben; az már annál inkább, hogy a helyi pankok velük közösen röhögnek ki, ha nem vágod a svéd szabályokat a dohányzásról, a ruhatár-policyról és nem beszélsz svédül. A helyi krasztik a pultnál való sorbanállás fogalmát nem ismerik, az erősebb kutya baszik elve alapján adják ki a piát; a koncertek alatt sem kérnek meg, hogy menj arrébb, hanem inkább beléd jönnek, leszarva, hogy kiborul a geci drágán megvett sörük; elég durván más élmény volt nekem, mint amit bárhol máshol tapasztaltam a városban.)
Szóval a pénteki nap a Hus 7-ben volt, ami kb akkora, mint a régi Dürer kisterme, vagy annál talán picit nagyobb, kibaszott jól szólt minden zenekar.
POWER FACE: Mostanában a svédeknél eléggé felkapott hardkórbanda, a középtempós, verekedős részek domináltak, néha picit bejött a dbeat és a Totalitärre hajazó riffelés, korrekt, feszes, erőteljes volt. Az énekes néha picit talán túltolta a majomkodást, de első bandának tökéletes volt.
SWORDWIELDER: Na ez ilyen metálos crust, néha sludge-os, néha Bolt Throweres részekkel, engem a világból ki lehet kergetni ezzel a kombóval, de meglepően rendben volt. A végére picit meguntam, de azért elbólogattam rá, pedig arra számítottam, két számnál tovább nem fogom bírni. Nagyon egyben volt, de nagyon nem én vagyok a célközönségük.
DELETÄR: Ők nyomják talán a legjobban jelenleg a Totalitär-fele vonalat, érződik benne rendesen a Discharge hatása is, de azért mégis alapvetően egy Totalitär-worship zenekar. Nagyon más ligában játszottak szerintem, mint az előző két banda, kibaszott kegyetlen szettet nyomtak, semmi pöcsölés, huszonöt perc nagysebességű dbeat, királyul használják a két gitárt és a tempóváltásokat.
LARMA: ők voltak az utolsók, csak bele akartam volna nézni, mert kezdtem nagyon szarul lenni és befáradni, aztán kb. a harmadik számnál úgy döntöttem, hogy maradok végig. Tipikus svéd mangel, semmi világmegváltás, csak nagy tempó, fasza gitártémák, acsarkodós ének, nem is kell több. Ha nem lett volna előttük a Deletär, azt mondanám, hogy svéd hc, ahogy csak a svédek tudják...
A másnapi koncert a Slaktkyrkanban volt, ez közvetlenül a Hus 7 mellett van, de kábé háromszor akkora. A kapunyitás nyolcra volt kiírva, negyed kilencig simán hagyták, hogy vagy ötvenen fagyoskodjunk a hely előtt…
KRONOFOGDEN: Ebbe mikor belehallgattam otthon, nem tűnt rossznak, élőben viszont elég gyenge volt. Tényleg minden eredetiséget nélkülöző hardkórnak tűnt, nem volt kifejezetten rossz, csak simán jellegtelen, és sokkal hosszabbnak éreztem a szettjüket, mint amennyit valójában játszottak.
MISSBRUKARNA: Na ők voltak a feketeleves. Svédországban legendák, a hetvenes években alakultak, ők voltak talán az első svéd punkbanda, a Totalitär is feldolgozta őket, de a kb. negyvenöt évvel ezelőtti egyetlen lemezükkel hakniznak azóta is. Az első tíz percben még valamennyire szerethető volt, hogy nagypapák nyomják a Ramones-stílusú dalokat, többször újrakezdik, mert elbasszák, papírsegédlet kell a szövegekhez, a számok között háttorna és karkörzések, mert nem bírják fizikailag, de aztán sajnos minél tovább játszottak, annál szánalmasabbnak éltem meg. Az énekes próbált variálni a hangjával, de nekem olyan volt, mintha a Piroska és a farkast mesélné el svédül, szerintem legalább egy órán át nyomták. Nem vitatom, hogy óriási hatásuk lehetett anno, simán el tudom képzelni, hogy nélkülük nem lett volna a Totalitär, vagy legalábbis teljesen más lett volna, de nekem laikuskent sajnos bűnrossz volt.
TOTALITÄR: Na igen. Nem kicsit tartottam tőle, mert alapvetően szkeptikus vagyok a reunionokat illetően, az Exploatör albumok nagyon nem tetszettek, és a youtube-on fentlevő Poffen szülinapján random összeállós felvétel is elég ergya volt, de szerencsére minden félelmem alaptalannak bizonyult. Kibaszott feszesen, pontosan, nagy energiával és átéléssel játszottak; a setlist tökéletes volt, főleg a diszkográfia klasszikus részére fókuszált, volt néhány trekk a korai demókról és a Vi är elitenről is, de többségben voltak a kilencvenes években írt számok. Játszottak a Vi brutaliserast, a Jakten pa budskapot, a Klas inte rast, a Sin egen motstondárét, amik nálam az egész életmű csúcsán vannak, nagyon nagy élmény volt élőben hallani. Poffen hangja valami kibaszott erőteljes és kőkemény még ennyi év után is. Kábé negyven perc után lementek a színpadról, visszatapsolták őket, de én már nem vártam meg a folytatást, nekem így volt teljes.
Az előző zenekarral összehasonlítva ég és föld volt a különbség, egyáltalán nem volt öregfiúk hangulata a koncertnek, full nem játszották meg magukat, nekem száz százalékig hiteles volt. A számok között alig tartottak szünetet, ennek ellenére a dobos akkora erővel és svunggal hozta a dbeatet, hogy harminc évet letagadhatott volna, Poffen meg legalább öt-hat sört elpusztított szerintem a színpadon :)
Nyilván van valami abszurd abban, hogy ez a koncert megtörtént, ráadásul egy ekkora helyen, ennyi ember előtt, totál kapitalista környezetben, de másképp nem is lett volna talán lehetséges. Ennek ellenére abszolút nem éreztem selloutnak, vagy nem gondolnám, hogy szemen köpnék azt, amit felépítettek. Nagyon remélem, hogy ez tényleg egy egyszeri alkalom volt, és nem kezdenek el turnézni meg haknizni ezerrel, és főleg nem adnak ki újabb albumot...
| |
|
|
