2007. április 14-én ismét ellátogat hozzánk amerika egyik leghíresebb
punk-hardcore zenekara a Millions of Dead Cops. Immár 27 éves
zenekar 3 alapító taggal (mivel a 4. Al Schvitz a kaliforniai állami börtön
vendég szeretetét élvezi jelenleg) ismét egy nagyszabású európai
turnét állított össze március-június között. A zenekar 1980-ban alakult
texasban, bár azóta a székhelyük többször is változott (New york,
Oregon és Kalifornia között) viszont változatlan vagy még nagyobb
lendülettel adják elő a politikailag fontos dalaikat. Igaz az elején még
ők is főleg az italozó-drogozó zenekarok sorába tartoztak aminek 1997-
ben Dave elvonókúrája vetett véget. Ekkor volt a zenekar életében is
egy hosszabb szünet, de 5 évvel később visszatértek majd rögtön egy
Európa turnét szerveztek le óriási sikerrel. 2004-ben kiadták
a "MAGNUS DOMINUS CORPUS" című albumukat és megmutatták, hogy
ennyi idő elteltével is lehet ütős és nagyon jó szöveggel ellátott
albumot készíteni. A kiadásban a Sudden Death records közreműködött
akinek a feje Joey Shithead Keithley (DOA). MDC volt az első zenekarok
között aki a vegetáriánus életnek próbált propagandát csinálni és ők
írták meg az első ilyen jellegű dalt a "Chicken Sqawk" és igyekeztek az
amerikai fiatalok által istenített példaképekről lehúzni a leplet "John
Way Was a Nazi" de nagy aggodalmat keltettek a Vatikánban is
a "Millions of Damn Christians" albummal mely felkerült a pápa álltal is
jóváhagyot 10 leggonoszabb és sátáni album közé! A zenekar tagjai
aktívan részt vettek és vesznek különböző szervezetek életében és
szeretnék felhívni a figyelmet a világon jelen lévő éhinségre mely szedi
az áldozatait főleg a gyermekek között. Ezen az estén több, mint egy
órás műsorral állnak a színpadra és mind a régi és újabb albumokról
játszani fognak dalokat. Elöttük a Budapest egyik legrégebb óta
működő punk zenekara fog játszani a Barackca. Hasonló képpen az est
főzenekarához ők is eleinte a vidámabb szöveggel váltak népszerűvé a
90-es évek első felében. Majd később érettebb lett a gondolkodásuk
és ezért jobban előtérbe helyezték az aktuális problémák
feldolgozását: szociális problémák, háborúk, szélsőséges
nacionalizmus stb... Ezzel némileg megosztották a közönségüket, de
nem adják fel és továbbra is kiállnak a szerintük fontos problémák
ellen. Európát többször is bejárták éppen ezért ritkán látni őket
Magyarországon így lehet, hogy 2007-ben is az első budapesti
koncertjük ezen az estén lesz, ahol néhány új dal is hallható lesz tőlük!
Az est első zenekara a székesfehérvári Fegyelmező Részleg lesz akik
az elmúlt évben egyre népszerűbbé váltak a punk-skinhead közönség
körében. Éppen ezért is várható, hogy a tőlük már megszokottnak
mondható fergeteges hangulattal indítják be a közönséget.
A koncert helye és ideje:
2007.04.14. TRAFÓ BÁR TANGÓ, Budapest IX.ker Lilliom u.-Tűzoltó u.
sarok. A jegyek krolátozott számbán állnak rendelkezésre 1500 Ft-os
áron a helyszínen! kapunyitás 20:00 kezdés 21:30
|
|
|