még anno a teljes depresszió idején született pár versem, terápiaként teljesen beváltak, szerelmi csalódás..hát igen, ki az az ember aki ne ismerné ezt a fogalmat, nekem is sikerült megtapasztalnom, na itt egy vers abból az időszakból:
Cím nélkül..
Álmodtam egy lányról, aki olyan volt mint én,
Gondjaiban úszott a világ peremén,
A szerelem illúziója magával ragadta,
Volt aki elítélte s volt aki meghallgatta.
Nem akart mást, csak boldog lenni,
Hinni, remélni, élni és szeretni...
De a köd, ami az elméjét borította,
Nem engedte, hogy a reményt lerombolja.
Hinni akarta, hogy az ember megváltozhat,
mert szerette volna eltemetni a múltat.
Fájt az emlék, de helyette csodát várt,
Csak őt szerette és senki mást.
Véletlen és tervszerű mind jelen voltak,
De már az elején tudta, hogy kit okolhat..
Lényének a bizalom zálogát adta,
Mégis, akit a barátjának hitt, cserben hagyta.
Bánat, féltékenység, dühöngő szavak,
Társának már csak a magány maradt.
Könnyek mossák az egykor vidám arcot,
A szív kemény volt, de feladta a harcot.
hehh,ennyi:) | |
|
|
