Gyónnom kell!
Elég nehéz. Fáradt vagyok. Volt egy hétfői nap. Hétfő a szigeten. Berúgtam. Rendesen. Görbült az asztal, és vöröslöttek előttem az arcok. Meleg volt. Húsz perc után megérett bennem a vágy, hogy felálljak és jótársaság közepében elmennyek valahova. Első út: gyorsan egy wc. Jó ez sikerül. Tovább. Kinyitom a programfüzetet és nézem. Már előre kinéztünk pár koncertet, de az emlékek távoliak. Picsa, igen picsa. Már emlékszem. Divat, és furcsa, de részegen megteszi. Előtte meg az alvin van. Már a színpadnál vagyok, most egyedül. Bemegyek mert fázom. A színpadon az alvin. Sok ember, fény, és meleg. Balra nézek. 45 éves papa, 40 éves mama, és a kicsi tizenegykét éves lányuk. Rajta bakancs szimatszatyor, egyenpóló, stb. 12! Hallom amit mond. Gyerek még. Nagyon. Már nem fázom: gyorsan el innen. Egy sört!
Jó akkor várok meg iszom. Vége a koncertnek, ömlik ki maz óvoda. 18-11!
TIZENNYOLC tól TIZENEGY ig. Felfoghatatzlan szánalmat érzek, és aludni akarok. Benyomok egy sörkakaót. És elszaladok a sátorhoz. Ott van a táskám. Leülök. Ismerősök. Lassan magába foglal a társaság. Még piát!
De nem azért mert jólesik, hanem azért mert fáj. Rohasztja az elmémet.
Ezek aztán az igazi pankok. És már felső tagozatosok is!
Rohad a világ. Belülről. Lehet, hogy a kultúránk szélein szúvasodnak a agyak.
DIVAT.
Rémek.
Szörnyek.
Szánalmasok.
Borzasztó.
Valaminek most már vége.
Örökre.
Vége az illúziónak?
Vége az igazinak?
MI VAN? Mi VAN MOST?
| |
|
|
