CIKKEM EBBEN A TÉMÁBAN A www.gyoriszalon.hu-N JELENT MEG:
Józsika, Ferike és Győzike
Romák a médiában
„Ekszeszájz búk…” – ként terjedt el a Fókuszban sugárzott Ferikés-ördögűzős videó. Mindenki nagyot röhögött rajta, hogy egyesek mit meg nem tesznek a tévébe kerülésért. Győzike salgótarjáni mindennapjaiba is bepillanthatunk, hála az RTL KLUB show-jának. És itt az újabb médiasztár, Józsika, aki szintén a kisebbség soraiból nőtte ki magát…
Ferike és Győzike. Ez a két név már alaposan beágyazódott a magyar médiába, hála a mindenhol jelenlévő bulvárnak, és mindenre elszánt szenny-újságíróinknak. Nem kell félni az utánpótlásról, hiszen itt az új roma népi hős, aki nemsokára remélhetőleg könyvet ad ki, hogy valójában hogyan is történt mindez…
Ahogy az esetet megismerhettük…
Szegény kis 15 éves roma származású Józsika alaposan megszenvedett, akit a kisebbségbe való tartozása miatt késeltek ill. pontosabban kardoztak meg azon a bizonyos 21-es buszon.
Legközelebb gondolom a BKV már egy „piros körben kard áthúzva” táblával jelzi, hogy a fagyi, a kutya, a mobil és a görkorcsolya mellett ezt sem szabad, sőt egyenes TILOS. Esetleg külön kisebbség-járatokat, ún. „fekete buszokat” indítanak majd…
No, de térjünk csak vissza a történethez. A szerencsétlen áldozat esete országosan elhíresült, ismertségre tett szert, amit teljesen jogosan arra használt, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a rasszizmus térhódítására. Nyilatkozatából tisztán kiderült, hogy Magyarországon súlyos veszélyben van a kisebbség. Ezt a gondolatsort követve megkockáztatnám: ha ezen tendencia folytatódik, a kihalás szélére sodorjuk őket…
Ezek után aztán teljesen jogos a roma érdekvédelmi szervezetek hirtelen összefogása, a romák fővárosbeli rasszistaellenes tüntetései, és az ún. esélyegyenlőség, mely alatt a kisebbség elektronikus és nyomtatott médiában való megjelenése is beletartozik – konkrétan, hogy ne csak bizonyos Győzike utónevűek szerepeljenek a bulvárban…
És ahogy valójában történt…
Szegény kis 15 éves Józsika ellen már régen büntetőeljárás folyik 14 éves korában elkövetett garázdaság, és egy egyéb más rosszaságok miatt. De hát istenem: gyerek még! 17 éves támadója bevallotta, hogy roma, ráadásul büntetlen előéletű, sőt ezen felül még rendesen hagyományt is őriz, és amúgy a légynek se ártana. Ez a sok mellébeszélés viszont már igazán felháborító, hisz mindenki tudja, hogy egy fehér támadó rasszista cselekményéről van szó…
Az ominózus 21-es buszon az áldozat éppen kéznél lévő kését megcsillantotta minden előzetes baráti szalonnázásra való felbujtás nélkül, majd szóban is megfenyegette támadóját: konkrétan a famíliájának likvidálását ecsetelte. Lehet, hogy csak ártatlan nyelvbotlás volt, és biztosan többen is félreérthették azon a zsúfolt buszon!
Ki tudja, lehet nem is a családja iránti elkötelezettsége miatt cselekedett. Könnyen elképzelhető hogy csak egy hatalmas ovációt kiváltó hagyományőrző attrakciót akart bemutatni a 17 éves srác, amitől majd ő lesz a vagány a járaton, vagy csak helyhiány miatt elvétette a suhintást, és rossz helyre ment a szerszám…
Még mindig rasszizmus
Az eset immáron teljes megvilágításban. Minden részletére fény derült: a támadó önvédelemből, az áldozat fenyegetésére válaszolt, és köze sincs semmilyen faji gyűlölködésre.
A romavédő szervezetek persze azonnal felcsattantak, hogy micsoda faramuci, rendőrségileg alátámasztott elméleteket találnak ki a hatóságok, el akarják ferdíteni az igazat. Újabb magyarellenes tüntetés villant át agyukon, bár a szituációhoz sokkal jobban illene egy saját maguk elleni megmozdulás…
Merthogy amire ez ki van élezve, az még mindig sziklaszilárdan áll: ez bizony rasszizmus a javából! Ha cigány cigány ellen megy, akkor az bizony egyértelmű fajellenes cselekménynek minősül. Senki nem mondja ezek után, hogy nem kell megvédeniük a fajtájukat, persze
önnön maguktól.
Fordított eset nem téma…
Az csak úgy zárójelbe jegyzem meg, hogyha mindez fordított felállásban történik, magyarul kisebbség késel fehéret, akkor az ügy a kutyát nem érdekli.
Ezt csak tudom, mivel május közepén, pont a vizsgaidőszak előtt történt velem hasonló eset: minden ok nélkül romák késeltek meg. Hasba szúrtak, és piszok szerencsém volt, hogy nem ért belső szervet. Így is a július közepéig aktív gyógyulással telik a nyári szünidő. Mindenki fel volt háborodva (akár ismernek, akár nem), vajon hogy történhetett, hogy ezt meg sem említették – a másik eset aktuális ellenpéldájaként.
Mivel újságírást tanulok, a válasz kézenfekvő: nem volt hírértékem. Talán majd, ha Józsika karrierje leszállóágban van, akkor majd foglalkoznak velem is…
REMÉLEM ÉRTHETŐ AZ ÁLLÁSPONTOM... |
|
|