Hoppá-hoppá! Mit mondasz? Tudhatnád, hogy az árja (előkelő, kiválasztott a jelentése) Indiában nem a dravidákat jelölte. Ugyanis az árják igázták le a dravidákat.
De bemásolok ide egy részletes kifejtést erről, amit egy egyetemi tanár bajtársam már kifejtett egyszer, sőt én is beillesztettem már ide valamikor, valamint más idézetek tőle:
"beszélhetünk spirituális és biológiai árjaságról. Spirituális érelemben véve árja az, akinek transzcendentális (nem evilági) céljai vannak, aki hisz a heroikus eszményekben és megvalósítását nem az anyagi síkon keresi. Biológiai értelemben véve árjának viszont a boreális alaprasszt nevezzük (ők a görög mitológiabeli Boreász, azaz az Északi Szél nevét viselik), azt a népet, amely a legenda szerint Thule szoláris-ragyogó szigetéről vándorolt szerte több tízezer évvel ezelőtt...
Természetes azonban, hogy a két árjaság egybeesik, hiszen a spirituális árjaság képességét kizárólag a biológiailag is árja népközösségek és személyek hordozhatják..."
"Mivel végzett régész + indoeurópaista nyelvész vagyok, nem tudom megállni, hogy ne szóljak bele az árjakérdésbe... Helyesen tudják azok, akik azt írták, az árja "előkelőt", "nemest" jelent: ez a szanszkrit "arya" és az óperzsa "ariya" szó elsődleges jelentése. A szóban található AR gyök számos nyelvben jelen van és mindenhol "FÉNYT, RAGYOGÁST, VILLÁMOT, TISZTASÁGOT" jelent, szemben a sötétség uralmával. Az árjáknak az óind mitológiában saját védelmező istensége is volt, akinek neve Aryaman. Árják alatt maguk az óindek a "kétszerszületettek" fehér bőrű kasztjait értették, akik szemben a sötét bőrű dravidoid-ausztraloid "daszjukkal" jogosultak voltak a BEAVATÁSRA, azaz a kozmikuks szakralitás megtestesítésére és hordozására. Aki árja, az tehát Istenhez közeli lény, önmagában véve szent, magasrendű és ragyogó.
A szónak a szanszkritban azonban van egy kevésbé ismert "titkos" jelentése is, eszerint az árja azt is jelentheti: "vendég", "nem földi halandó", "átutazó". Az ősi misztikusok szerint ez arra utal, az árják igazi hazája nem a fájdalommal teli anyagi világ, hanem a FÉNY, ISTEN FÉNYÉNEK örökkön-ragyogó felső birodalma... A gnósztikusok szerint az árják a "pneumatikusok", a szellemi emberek, szemben az alacsonyrendű "hülikus" anyagimádó fajokkal, akik boldogságukat csak a testi érzékek kielégítésében képesek felfedezni...
Iránban úgy hitték, az árják először egy gyönyörű nyugati földrész-szigeten laktak, ennek neve a mítoszok szerint Airyana Vaedja ("ÁRJAFÖLD") volt. A sötét erők ténykedése miatt ez a sziget egyetlen éjjel alatt elsüllyedt, így kezdődött az árja népek hosszú történelmi vándorlása... Számos szentirat az árjákat "szigetlakóknak" nevezi, utalva egykori, ma már a megnyilvánult világban fel nem lelhető lakhelyükre...
A régészet az ősárjákat a Yamnaya-kultúra népességével azonosítja. Ennek kutatására - egyfajta "árjológiára" tettem fel én is régészi elkötelezettségemet. Természetesen ez a - "nemárják" által erősen fertőzött tudományos világunkban - meglehetősen kockázatos feladat egy tudósnak.
BIZONY, A TUDOMÁNYOS ÉLETBEN IS SZÜKSÉGÜNK LESZ AZ ELLENSÉGEINK ÁLTAL FELÉPÍTETT FALAK ÁTTÖRÉSÉRE, LEROMBOLÁSÁRA!
A MÍTOSZOK, ŐSI SZENTIRATOK VALÓJÁBAN MIND A NEMZETISZOCIALISTA ÉS HUNGARISTA GONDOLKODÓK ÁLTAL LEFEKTETETT TANÍTÁSOKAT IGAZOLJÁK!"
Na hát ezen csámcsogj és képek kaphatsz az árjaságról!
Prohászka antiszemitizmusán sem azt kell érteni, mint Hitlerén...
Íme itt van egy 1918-ban írt cikke:
"Elég volt", ily címmel írt cikket az "Egyenlőség"-be dr. Vázsonyi Vilmos, s e cikkből megtudjuk, hogy elég volt már a zsidók elleni hajszából, elég a gyűlölködésből, a gazdasági bojkottból s az erkölcsi pogromból; s mert elég volt, elvárja, hogy az illetékes tényezők véget vetnek a hajszának, nehogy bűnrészesek legyenek. Megtudjuk e cikkből azt is, hogy ezt az öntudatos antiszemitizmust Magyarországon a klerikálisok szervezik, még pedig azért, hogy ezzel a szociáldemokraták hátára vágjanak, s megtudjuk azt is, hogy e mozgalmat a kormány támogatja; hogy tehát az egész mozgalom nem egyéb klerikális, önző érdekek szolgálatánál, irányzatos gyalázkodásnál, no meg hegyibe - Magyarországon lévén - átkos, csúnya politikánál.
Mindenesetre megdöbbentő, hogy az ország volt igazságügy minisztere csak éppen ennyire ismeri az ország közhangulatát, s hogy amikor antiszemitizmusról esik szó, akkor ő csak hajszára s felekezetieskedésre gondol, s nem mond neki semmi mást a szenvedő magyarság lelke! Megdöbbentő, hogy úgy tesz, mintha süket volna s nem hallana semmit az ország panaszos mormolásából, semmit az elégedetlenség s a mélységek fojtott szavú dübörgéséből, s azt gondolja, hogy ami a magyar népnek s a magyar társadalomnak főleg e véres napokban fáj, azért a katolikus sajtóorgánumokat kell okolni Budapesten s a püspöki városokban. Ez megint csak egy példa arra, hogy mily keveset láthat az is, akinek szeme, s mily keveset hallhat az is, akinek füle van, ha ugyanakkor más érdekei is vannak; s feltűnő példa arra, hogy mily kevéssé érzi át az ország volt igazságügy minisztere Magyarország kínos problémáját akkor, mikor a zsidóügy fiskálisává lesz. Én nem vagyok fiskális, nem voltam s nem leszek igazságügy miniszter, de az igazságnak szerény szolgája s harcosa vagyok, s az akarok lenni továbbra is, s mint ilyen, egészen mást látok s hallok, mint dr. Vázsonyi Vilmos.
Először is nyomatékkal s teljesen megfontoltan ki kell jelentenem, hogy mi semmiféle antiszemitizmust nem csinálunk, azt nem szervezzük. A "magas klérus" nem protezsál semmiféle uszítást s gyűlölködést, s nem fogad el még Vázsonyi Vilmostól sem olyan megleckéztetést, hogy hát: "Ez a vallásosság, ez a szeretet s az emberiesség?"
Ez teljes félreismerése a helyzetnek. Antiszemita szervezést itt egyáltalán senki sem csinál, hanem igenis itt csinálódik valami, amit a zsidók hajszának, uszításnak, felekezetieskedésnek s antiszemitizmusnak hívnak, s ami ellen ezután miniszterek, főispánok, képviselők védekezni is szoktak, mint ahogy azt illedelmes, szerény fiúk teszik, mikor érdemtelenül rájuk pirítanak; de amit sem a zsidók, sem ezek az illedelmes, szerény szégyenkezők világosan nem definiálnak s azt tüzetesen meg nem határozzák. Így aztán a zsidók azt az úgynevezett antiszemitizmust mint barbárságot továbbra is a szemünkre hányják, minisztereink s főispánjaink pedig ez égető folttól tovább is szégyenlősködnek. Mondjuk meg hát egyszer világosan, hogy mi volt az antiszemitizmus, mondjuk meg azt a vallásosság és szeretet szolgálatában s a magyarság érdekében.
Három pontban összegezem azt, hogy mit akarunk e részben, amiért azután antiszemitának mondanak minket:
az első, hogy meg akarjuk akadályozni a keresztény társadalom letörését, a második, hogy meg akarjuk akadályozni Magyarország elzsidósodását, a harmadik, hogy rá akarjuk segíteni a jóakaratú, s nemzeti érzésű zsidóságot a nemzeti, keresztény társadalommal való összeforrásra.
E három ponttal szemben azt mondom, hogy nem volnánk nemzet s nem volnánk öntudatos faj, hanem ellenkezőleg, végpusztulásra ítélt faj s vágóhídra felhajtott birkanyáj, ha máskép éreznénk s mást akarnánk.
De hát mily jogon nevezik ezt antiszemitizmusnak? Ami a két első pontot illeti, antiszemitizmus-e, ha azt akarjuk, hogy Magyarországon a magyar keresztény nemzet tartsa meg hegemóniáját? Ez nem antiszemitizmus, hanem hungarizmus, ez nem hajsza, nem felekezeti széthúzás, ez nem a szociáldemokráciának elpáholása a zsidóság hátán, hanem nemzeti önvédelem. Nevezzék így! Ha így neveznék, mernének-e ebből szemrehányást tenni nekünk?
Nos kérdem, nincs-e erre szükség? Tekintsék meg a főiskolák statisztikáját, mely az intelligencia hatalmi állásának kisajátítását s egy új honfoglalást jelent. Nem kell-e félnünk, hogy a keresztény középosztály teljesen leromlik s pozícióiból végleg kiszorul, s hogy az egész magyar nemzet az összetartó s óriási aránytalanságban feltörekvő zsidóság uralma alá kerül?
Kimondom nyíltan: ez a növekvő statisztika Magyarország elzsidósodását jelenti.
Már pedig ez a magyar politikának legnagyobb s legkínosabb problémája. Tudom, hogy erről sokat beszélnek, de ezt nem szokás ily nyíltan kimondani: ez jár minisztereinknek, fekete és vörös grófjainknak fejében s erre nem tudnak kádenciát mondani.
Már most szeretné-e a magyar zsidóság, hogy Magyarország Zsidóország legyen? Kívánatosnak tartja-e, hogy a népszürönközésnek az a felső vékony rétege, az ország lakosságának az az öt százaléka, ellepje a magyar nemzet testét, hogy lefoglalja a hatalmat, hogy az alkossa az intelligenciát, az vegye kézbe a kormányt, s az képviselje kívülre is az ország hitelét, erejét, kereskedelmét s eszményi s erkölcsi jellegét?! Kívánatosnak tartja-e, hogy az orvosok 60-70, sőt 90 százaléka, az ügyvédek 50-70 százaléka s a bankok pedig tisztára zsidók legyenek? Nem mondom, hogy már egészen így van, de kérdem, kívánatos-e, hogy errefelé haladjunk? Kívánatosnak tartja-e maga a magyar zsidóság, hogy lassanként a magyar föld felét s annak még nagyobb részét is magántulajdonban vagy bérletben bírja? Kívánatosnak tartja-e, hogy az észak-keleti megyék minden magyarságtól idegen fáciese, mint a magyarság halálos maszkja, kiterjedjen egyre lejjebb, s hogy a keresztény nép kivándoroljon falujából a havasi legelőre, az irtásra vagy Amerikába? Kívánatosnak tartja-e, hogy a magyar középosztály elszegényedve leszoruljon s a bankok irreális, nemzetközi hatalmának, a spekulációnak kiszolgáltassék?
Van-e a nemzettel egyetértő magyar zsidó, aki ezeket kívánatosaknak tartja?
Nem mondom én, hogy a zsidók nem iparkodnak, hogy Weisz Manfréd nem dolgozik teljes energiával; nem mondom én, hogy nem vállalkozók, s nem használják fel ügyesen s célszerűen a gazdasági s kulturális konjunktúrákat; de nézzék meg ezek a dolgos, törekvő zsidók maguk, hogy mi lesz Magyarországból, ha ez a térfoglalás, ez az aránytalan gazdagodás és földbirtokvétel továbbra is így folyik. Nemde Magyarország okvetlenül Zsidóország lesz?
Már most mi az én "antiszemitizmusom?" Nem az, hogy üsd a zsidót, hanem az, hogy ébreszd fel, s ha kell, korbácsold fel a magyar tunyaságot a statisztika számsoraiból font ostorral, hogy fogjon hozzá, hogy fogja meg azt, amije van, amihez léte, hite, tradíciói kötik, s amit el lehet veszteni s így aztán koldusbotra jutni. Az én antiszemitizmusom nem gyűlölködés, hanem a nemzet emelése, szellemének ébresztése, s ha nevezetesen ez utóbbit veszem, hát nem egyéb, mint antidekadencia, antiintellektualizmus, antiblazirtság. Nincs nekem más törekvésem, mint kereszténységgel, idealizmussal, nemzeti érzéssel telíteni az ifjúságot s a fáradt lelkű intelligenciát. Nem akarom a zsidókat a gettóba zárni, de viszont azt sem akarom, hogy a gettók szelleme kiömöljék lelki életünk virányaira. Látok romba dőlni egeket s kialudni örök fényeket; s ennek oka a keresztény hitnek s erkölcsnek folytonos támadása a zsidó sajtó által - sajnos, keresztény sajtó még alig van. Mi van a "magyar" sajtóban több, antiszemitizmus-e, vagy antikrisztianizmus-e? S ha valakinek ki kellene kérni magának valamit, kinek kellene azt előbb tennie: Vázsonyi Vilmosnak, hogy a sajtó ne legyen antiszemita, vagy nekünk, hogy a sajtó ne legyen antikeresztény?
Nekünk nem az antiszemitizmus a mesterségünk, hanem igenis a hungarizmus a kötelességünk; s ez alatt, mint már mondtam, azt értem, hogy fel kell ráznunk a keresztény népet, s rá kell azt állítanunk a haladás, a munka s a verseny terére, - föl kell ébresztenünk energiáit s rámutatnunk a honfoglalásra, mely folyik. Ezt akarjuk. Kérdem: ha volna egy Zsidóország s ott beszürönködnék más nem-zsidó nép s szorítaná le a zsidóságot, vajon ez a zsidóság nem tenné-e ugyanazt, amit mi teszünk s tenni akarunk? Vajon nem csinálna-e frontot, s ha már megértette volna a fajok elegyedésének folyamatait, vajon nem dolgoznék-e azon, hogy az a nem-zsidó a zsidóval asszimilálódjék, - hogy ott ne ketten álljanak szemben egymással, hanem egyesülten, eggyé forrva éljenek s boldoguljanak?
Hát igen, asszimilálódás - s ez a harmadik pontja a mi "antiszemitizmusunknak", hogy is állunk e részben?
Nem tagadom, hogy a zsidó magyarrá lehet. Jól tudom, hogy vannak népfaji beszürönködések s amalgamizálódások minden korban s mindenütt, talán az egy tulajdonképpeni germánt kivéve. De a beszürönködés legyen is aztán az, amit a szó mond, s ne váljék külön réteggé s külön áramlattá, hanem vegyüljön el a néppel s vigye bele energiáit. Csak ha beolvad, akkor oldódik meg a probléma. Míg elszigetelődik szokásaiban, míg bennreked családi összeköttetéseiben, míg le nem veti magáról mindazt, ami őt idegenné s mássá teszi, addig nem lesz eggyé a felvevő néppel. Képezhet nagy s erős társadalmi kasztot, mint a zsidóság Budapesten, de eggyé a néppel s a nemzettel nem lesz.
Vagy tán egy népnek tartja-e valaki az északkeleti zsidóságot Rákóczi szegény s kiuzsorázott népével, vagy a lengyel zsidóságot Lengyelországgal, vagy a Rumbach-utcai telepet a magyar néppel?! Mondhatni-e erről, hogy "a mi nyelvünk és kultúránk magyar?" Ez egy más világ, más lelkület, más érzület, más erkölcs, s ezek a tényezők állnak elénk döntőleg, mikor kultúráról van szó.
Kár, hogy sokan beérik az elszigetelt hatalmi állással s nem ambicionálják az igazi lelki s vérbeli egységet. Kár, hogy sokan meg akarják óvni a zsidóság faji és vallási különállását s kisebb-nagyobb kiátkozásokkal ijesztik hitsorsosaikat, hogy ne olvadjanak be a magyarságba.
Én ellenkezőleg siettetni akarnám a nemcsak nyelvben, hanem érzületben s vallásban való egyesülést. Tudom, hogy a sátoraljaújhelyi borügynökök, akik a zsinagógába menekültek Schluss-aikkal s imaszíjaikkal, erre a lépésre nem alkalmasak. Ezeknek a nyakába csördült már, ha nem is Krisztusnak, de a rendőrségnek ostora! Van azonban sok-sok elem a zsidóságban, mely cseppet sem zsidóvallású, s ezeknek meg kell könnyítenünk az áttérést, nyitnunk kell nők s férfiak számára katechetizáló iskolákat, tartani kell részükre missziókat s fel kell őket venni s meg kell őket tartani nagy szeretettel a kereszténység s magyarság kebelében!
Akik azonban ezt az egybeolvadást nem akarják s akár cionista, akár másféle különleges lelki vagy érzelmi elszigeteltségben kívánnak maradni a keresztény magyarsággal szemben, azok ne vegyék rossz néven, ha faji összetartásuk, gazdasági térfoglalásuk, a társadalmi s hivatali létrán való türelmetlen s tolakodó törtetésük a keresztény magyarságnak szemet szúr, s ha ezzel szemben felhívjuk s felizzítjuk a keresztény magyarságot, hogy ne hagyja magát, hanem foglalja el neki szóló pozícióját. Nem poltroneriát, hanem munkát, nem címeres nemesi jogokat, hanem érvényesülést sürgetünk.
Tesszük ezt főleg e világháborúban, mikor az óriási véráldozat elől a zsidók nagy része irodákban s raktárakban húzza meg magát. Ilyenkor felekezeti visszavonást emlegetni s a néplélek fájdalmát a felekezetieskedésből származtatni bizony perfid eljárás. Itt nincs s nem lehet szó felekezeti visszavonásról , itt csak arról az általános visszavonulásról beszél az egész ország, melyben a zsidóság nagy részében gránát robban. Szavaztassák meg erről ne csak a parlamentet, hanem az egész országot, a hadsereget, s a menetszázadokat! Mi is "nyugodtan vagyunk, s követeljük majd annak idején azoknak a bizonyos adatoknak közzétételét".
Prohászka Ottokár
(1918)
|
