Modern kislány vagyok, nagy hibákkal teli,
a foglalkozásom nem háztartásbeli.
Főzni nem tudok, a mosáshoz nem értek,
a házimunkához kedvet nem érzek.
Ám egyet büszkén be merek vallani,
sok mindent nem tudok, de van ám valami,
amit oly pompásan értek,
mint kevés asszony ezen a vidéken.
Mert tudom azt bármiféle pózban,
gyors es lassú tempóban.
Tudom oldalt fekve, lábfekve és háton,
ahogy jónak látom.
Tudásom e téren több mint tökéletes,
s hogy hason is tudom, az csak természetes.
Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én,
mivel tanítom egy fiatal legény.
Fiatal volt, mégis jól megtanított ő,
s nem voltam e téren tudatlan nő.
Bevallom, először borsódzott a hátam,
mikor a fiú nagy rúdját megláttam.
Eleinte azt hittem, leszakad az ég is,
lihegtem, kapkodtam, de csináltam mégis.
Idővel rájöttem, mi ennek a titka,
s feltárult előttem mindennek a nyitja.
Később már oly rutint szereztem,
hogy tudásommal pénzt is kereshettem.
Csináltam reggeltől korán felkelve,
mert ilyenkor jön meg minden ifjú kedve.
És nagyon boldogan, vidáman műveltem
még estefele is, mikor a nap lement.
Hull rólam a ruha, mint fazékról a zománc,
és testem olyan lesz mint a fénylő topán.
Van, aki gumisapkát húz a fejére,
ám ez a gyönyört csökkenti felére.
Ez az én gyengém, ezt kell elhallgatnom,
én a nedvességet érezni akarom.
De hat mit nevettek, nem kell ezt megszólni,
nem kell mindjárt rosszra gondolni.
Nincsen abba' semmi, amit elbeszéltem,
ha hiszitek, ha nem, az úszásról beszeltem. | |
|
|
