A Sirokkó-Illaberek mérkőzésen történt, hogy az egyik szurkoló kezet emelt
a
játékvezetőre. A tettest annak rendje és módja szerint előállitották. Az
ügy
sima volt és egyszerű, majdhogynem érdektelen. És akkor...
elkezdődött a tárgyalás!
- A vádlott álljon fel! Neve?
- Bíró vagyok, kérem...
- És hol van a vádlott?
- Hogyhogy hol van, drága bíró úr? Hát én vagyok! Bár nem szívesen...
- Nézze kérem. Az imént azt mondta, hogy maga a bíró. Tehát ön kapta azt a
két megrendítő pofont.
- Méghogy én? Nahát, nem azért, de az a fickó még nem született meg.
Egyébként sem lennék bíró semmi pénzért!
- Az Isten szerelmére, hát nem éppen most állitotta, hogy ön bíró?
- Ja, vagy úgy!... A nevem Bíró, tisztelettel. Bíró Levente. Most mondja,
hogy összehozott bennünket a sors. Ön is bíró, én is Bíró vagyok...
- Én Lakatos vagyok! - harsogott ingerülten a bíró. - Foglalkozasa?
- Lakatos!... - nyögte kissé félénken a vádlott, és érezte, hogy ez
súlyosbító körülmény. Nem csalódott...
- Ember! - kezdett parázslani a bíró. - Maga ugrat engem?
- Ugyan, dehogy, kérem. Nekem már az apám is lakatos volt, a nagyapám is...
- Nem fogja elhinni, de nekem is!!!...Na, hol is hagytuk abba...Szóval ön
is
lakatos.
- Kissé már keverni tetszik a dolgokat. Csak én vagyok lakatos. A Lakatos
úr
bíró, ugyebár. Es igaz, hogy én Bíró vagyok, de azért nem vagyok bíró,
hanem
lakatos.
A bíró hosszú kortyokkal ivott, hogy időt nyerjen.
- Ön tehát Bíró Levente, lakatos. Megy ez, mint a karikacsapás, nem igaz?
A további adatok felvétele, ha lehet, meg ennél is gyorsabban ment.
Mindössze a munkahely megnevezesének kapcsán éleződött ki ismét a helyzet.
- A sirokkói járásbíróságon dolgozom - mondta gyanútlanul a vádlott. A bíró
talpra szökkent.
- Egyszer már eljutottunk odáig, hogy ön nem bíró!
- Már hogyne volnék Bíró? - kezdett fortyogni a vádlott is. - Bíró Levente
vagyok. Lakatos.
- Akkor mit keres a bíróságon?!
- A kilincseket javítom. Tudniillik, mint említettem, lakatos vagyok. De
nem
úgy, mint ön. Mert ön bíró. Annak ellenére, hogy Lakatos. A bíró a gyomrára
szorította a kezét, és különböző tablettákat készített
elő.
- Lépjünk tovább! - suttogta rimánkodva. - Mondja el részletesen, hogyan
történt a dolog.
- A Mesterrel néztük együtt a meccset. Kollégám a műhelyből...
- Szóval a főnöke is ott volt.
- A főnököm utálja a focit. A Mester volt ott.
- Megőrülök!!! Egy lakatosműhelyben tudtommal a főnököt hívják mesternek!
- Egy pillanat. Nálunk a főnököt Manónak hívják. Akit Mesternek hívnak, az
ipari tanuló. Mester Géza, tetszik érteni?
- Nem értem, de nem is érdekel. Tovább!
- Ezt mondta a bíró is! Pedig bármire megesküszöm, hogy 11-es volt!
- Ne kezdje, barátom, ne kezdje. Egyszer már tisztáztuk, hogy maga a Bíró.
- Most a jatékvezetőről beszélek, Allahnál fényesebb orcájú bíró úr! Ez a
bíró nem Bíró, hanem Levente.
A bíró hörgő hangokat hallatott.
- A Levente is maga! Jaj, a gyomrom! Biró Levente!!!
- Ez tagadhatatlan. Az a bíró azonban nem Bíró, mint ahogy a bíró úr sem
Bíró, hanem Lakatos. Ettől eltekintve az a bíró Levente. Levente Konrád.
Nincs ennél egyszerűbb dolog ezen a kerek világon. Mert például én Bíró is
vagyok, meg lakatos is, mégse vagyok se Lakatos, se bíró...
- ... A játékvezető tehát továbbot intett.
- Pontosan. Még most is megrezdül a fejem, ha erre az esetre gondolok. A
Pereces hatalmas dobása egészen a tizenhatoson belülre szállt. Ez annyira
meglepte a Dobót, hogy kézzel ért a labdához. Tisztán láttam!
- Nem értem!...Nem értem!...- siránkozott a bíró. - Hogy jön ahhoz a
pereces, hogy ő dobja be a labdát? Másrészt mi abban a feltűnő, ha a dobó
játékos kézzel ér a labdához? Hát mivel érjen hozzá, könyörgöm,
mivel...?!
- Csak sorjában...csak sorjában. Először is mi kifogása van a Pereces
ellen?
Az ellenfél térfeléről mindig ő végzi a bedobásokat. Mint említettem,
hatalmas dobása van.
- Remek!...És hová teszi közben a pereceket?
- A pereceket? - csuklott fel a vádlott. - Vagy úgy!...Nos, amikor azt
mondom, hogy Pereces, akkor egyáltalán nem a lelátón péksüteményt áruló
fickóra
gondolok, de nem ám! Hanem Pereces Tónira, a Sirokkó balhátvédjére. Aki a
lelátón perecet árul, az nem a Pereces. Azt a manó tudja, hogy hívják!
- Szóval az ön főnöke tudja, hogy ki a pereces?
- Kapaszkodjon meg a csengettyűjében, bíró úr. Nem tudja.
A bíró lenyelte a tablettákat, és még hosszabban ivott.
- De hiszen most mondta, hogy a Manó tudja. Az ön főnöke. Aki egyébként nem
azonos a Mesterrel, mert az viszont ipari tanuló. Na, mit szól, hogy
figyelek...?
- Ennyit a perecesről! - mondta szomorúan a vádlott. - Felőlem lehet Nemeth
is , Juhász is...
- Nem lehet! - csapott le diadalmasan a bíró. - A német juhász egy
kutyafajta. Na, könnyítsen a lelkén, barátom. Láthatja, hogy sok mindent
tudunk...
- Látom...azt látom. De azt is láttam, hogy a Dobó kézzel ért a labdához!
- Mivel a bedobást kézzel végzik el. Ennyit meg én is tudok, noha nem
vagyok
bíró! Illetve bíró vagyok, a mindensegit!
- Ami a Dobót illeti, az nem a Pereces, aki a bedobást elvégezte - aki
viszont nem pereces, hanem balhátvéd -, hanem Dobó István, az Illaberek
középhátvédje. Foglalkozására nézve...
- Tudom. Várkapitány.
- Nem egészen. Csapatkapitány.
- Elég!...Szóval kézzel ért a labdához. És akkor mit tett ön?
- Természetesen ordítani kezdtem. "Mester!" - orditottam. - "Maga nálam még
inas sem lehetne!"
A bíró elhatarozta, hogy további keresztkérdéseket tesz fel, bar egy kicsit
már kaparta az asztalt.
- Előszőr : miért ordította szegény Mesternek, aki maga mellett ült, hogy ő
még inas sem lehetne magánál, amikor ő inas magánál? Másodszor : mit tehet
szegény Mester arról, hogy a bíró nem adta meg a 11-est?
- Bíró úr!...Adjon tíz évet, de ne kínozzon tovább! Én a bírónak
ordítottam,
hogy mester!
- Pedig ő Levente!
- Én vagyok a Levente!
- De maga nem bíró!
- De Bíró is vagyok!
- Ön lakatos!
- Maga a Lakatos!
A bíró tébolyultan megrázta a csengőt.
- Orvost!...Van orvos a teremben?
- Suszter vagyok! - lépett oda egy úr a hallgatoság soraiból. - Valami baj
van?
- Kerítsen egy orvost, báratom! - szólt segítőkészen a vádlott. - A bíró
úr,
úgy látszik, rosszul lett.
- De kérem, én orvos vagyok!
- Akkor meg mit suszterezik itt?
- Már velem is kezdik?... Dr. Suszter Árpád vagyok. Elmeszakértő,
szerencsére.
- A tárgyalást berekesztem! - nyögte fáradtan a bíró. - Délután folytatjuk!
Az orvos néhány injekcióval helyrepofozta a küzdő feleket, úgyhogy délután
megkezdődhetett a játékvezető kihallgatása.
- Kérem, Bíró Levente vádlott azt állitja, hogy ön nem sípolt, amikor
kellett volna.
- Zavaros helyzet volt. Én mindenesetre kinéztem a Siposra, hogy int-e? A
Sipos nem intett. Tehát nem sípoltam.
A bíró ebben a pillanatban kezdett papírrepülőket hajtogatni az aktákból.
- Hat nem magánál volt a síp? - kérdezte, de máshol járt.
- A síp nálam volt. A Siposnál zászló van. A Sipos csak inthet, mert ő a
partjelző. Világos? Na, és akkor a Bíró úr elkezdett ordítani...
- Én...? - tért vissza a valóságba a bíró. - Méghogy én...?
- Természetesen a vádlott. Erre én félbeszakítottam a játékot, és hozzájuk
léptem, hogy csendre intsem őket. Azonban nekem estek, és...
- Kérem, én a Mesternek akartam lekenni egy atyait - pattant fel a
vádlott -, de elhajolt. Ily módon történhetett, hogy a bíró sporttársat
illettem a tenyeremmel.
- Megpofozta önt a Bíró, vagy sem? - kérdezte a bírótól a bíró.
- Kérem, engem azon a délutánon többen is megpofoztak. Hogy a Bíró úr is
köztük volt-e...
- Én...? - sikoltozott hisztérikusan a bíró. - Méghogy én...?
- Ön tudtommal Lakatos.
- Én vagyok a lakatos! - mondta vicsorítva Bíró úr. - És Bíró is vagyok! És
Levente is!
- Nono! - intette a játékvezető a vádlottat. - Én vagyok a bíró. És a
Levente is. Levente Konrád.
- Elég!!! - üvöltött a bíró. - Máglyára velük! Én vagyok a bíró!
- Én!
- Én!
A verekedőket csak nagyon nehezen lehetett szétválasztani. Közben több
rendőr is megsebesült. És a végén csakugyan nehéz lett volna megmondani,
hogy melyikük a bíró, a lakatos vagy a játékvezető. Ezt még a Suszter sem
tudta hamarjában. Pedig ő orvos volt... | |
|
|
