Csak a szombati maradt el.
Amúgy egy kis összefoglaló:
"Újfajta, sajátosan groteszk, költői-látomásos színpadi nyelv, erőteljes látványvilág, sok zene, punk lüktetés, kitörni akarás…"
Ezekből a groteszk-szatirikus, költői-látomásos színpadi nyelv valósult meg, meg a kitörni akarás a többi nem, bár ha erőteljes látványvilágnak gondolták az alkotók, hogy a legöregebb színész "egy szál f@szban" énekel-üvölt és mond el egy teljes monológot akkor ennek is eleget tettek. Amúgy a főszereplő Milán szerepét az író-zseneszerző-rendező játszotta el de ezzel nem is volt gond- szerintem. A 7 színészt felvonultató darabban 4 férfi és 3 nő osztozott a teltházas nézősereg tapsviharában(bár a szünetben kissé megcsappant a nézőszám) a monológok közé beiktatott számok hangzásvilága számomra csak nyomaiban emlékeztett a punk lüktetésre
(bár ki tudja az egyik gitáros késett egy fél órát éppen a Trafóból jött át :) )
Egy családi sors, egy későn kiderült származás(a főszereplő felesége az elnök lánya),őrjöngő tanítvány, egy 12 éves csitri, a leszakadt-alkoholista anya és 2 férfi közösülésének közepette: nihil és a szembenállás értelmetlenségének, lehetetlenségének a megfogalmazása miközben a főszereplő még próbál hinni messianisztikus-megváltó szerepében.
Hallucinációi közepette Che Guevara, Danton és Hitler mint forradalmárok és világmegváltók tüntek fel, melyeket a forradalmár szerepében tetszelgő színművész bravúrosan alakított és mind a 3-om "prófétát" pellengére állította.
A végén az utolsó lassú blokkot a legjobb énekhanggal bíró igen szimpatikus lány énekelte, melyben rájöhetünk ez "csak egy kis játék".
| |
|
|
