| Jaj, most úgy érzem magam, mint mikor a nagyközönség előtt kisovis koromban, szoknyámat gyűrögetve, félősen és halkan előadtam egy szép verset, és utána megtapsoltak. Örömkönnyeket csaltál gratulációddal szemembe. Az első pár lépés megtétele mindig a legnehezebb, viszont ha elindulok, akkor nem állok meg. Nem, nem volt szükségem segédanyagra, tudod, nálunk nincsen bibliotéka, honnan is szerezhettem volna?! Törtem piciny agyamat, és így született az a két sorocska. De ha ennyire bejövök néked, folytathatom ugyanebben a stílusban, ugyanis most senki és semmi nem korlátolja derűsségemet. :) |
