bemásolok ide egy interjúrészletet ami 1981-ben készült Nagy Atilla Kristóffal:
-Valóban ilyen rosszul érezné magát a fiatalok egy csoportja a társadalomban?
-Nézd, nem arról van szó, hogy a fiatalok konkrétan ezzel a társadalommal kerülnek szembe, hanem az elidegenedéssel, a "világbavetettséggel", a kiszolgáltatottsággal, az értékek nyomasztóan szubjektív voltával, tehát a talajtalansággal, amely minden fejlett társadalom sajátja lehet. Mindez párosul sokaknál még az önelidegenedéssel. Nekünk nincsenek mítoszaink, mint például az előző generációnak volt. Nagy gondunk az elhelyezkedés, az elaggott oktatási rendszer nyűge, a lakásviszonyok, az értetlenség, a közelgő katonaság, hogy nincs hol, netán nincs kivel, a papírok és a pecsétek világa... Mint valami kafkai hős rohangálunk esténként a belvárosban, valamit keresünk, de hogy mi az, azt már nem tudjuk. Köszönés helyett csak kérdezzük: ,,Nem tudod, hol van buli?" És ha valahol van, akkor ott megint elmondjuk egymásnak azt, amit mindenki nagyon jól tud, vagy érez; együtt vagyunk, mégis egyedül. Egy igazi közös nevezőnk van csak, a zene. | |
|
|
