Silent Hill – Revelation (2012)
A Konami által kreált Silent Hill kölyökkorom egyik kedvenc videójátéka, számtalan alvásnélküli éjszakát töltöttem el azokon a ködös utcákon. Kóborlásomat groteszk lények, remek fejtörők, érdekes karakterek és hihetetlen izgalmak tették emlékezetessé. Azóta is egyedülállóan beteg vizualitás jellemzi ezt a túlélő-horror szériát, legalábbis amíg japán kezekben volt. Csak idő kérdése volt a szélesvászonra adaptálás, a folyamat végül 2006-ban realizálódott Christophe Gans vezetésével. Nem végzett tökéletes munkát, de látszott rajta, hogy megtanulta a leckét, jól érezte, hogy a filmet leginkább rajongóknak készíti. Összességében egy egész korrekt darabot tett le az asztalra, legalábbis én nagyon kedvelem. Ahogy az ilyenkor lenni szokott elkészült a teljesen felesleges, bőrlenyúzó folytatás is, persze ezúttal már 3D-ben. A Revelation megtekintése után azt kell mondjam, hogy Michael J. Bassett (Wilderness, Deathwatch) abszolút rossz választás volt a forgatókönyvírói szerepre, de rendezőként sem tudott túllépni az árnyékán. Sajnos, ha a filmet egy szóval kellene jellemeznem, akkor azaz ostoba lenne. A dialógusok háromnegyed totális blődség, ráadásul a film nagyrésze olyan mintha az első rész összefoglalója lenne. Lélektelen karakterek cselekszenek teljesen logikátlanul, ami egy szórakoztató film esetében nem lenne olyan nagy baj, de ez nem az a sztori. Szégyenletes és egyben nagyon szomorú, hogy egy ilyen remekül összerakott történetet és ilyen érdekes karaktereket így kezelnek. Sokat pedig nem kellett volna agyalni rajta, hiszen a recept már kész van, néhány eredeti ötlettel és megoldással kellett volna csak feldobni. A vizuális részét azért néhol elcsípte a direktor, bár ilyen alapanyagból az lett volna a nagyon csúnya, ha itt is elhasal. Azért jó volt az ismerős helyszíneken barangolni, néhol még a játék is visszaköszönt, de sajnos a fájó önismétléseken kivűl sokat nem haladt a történet, a befejezés pedig nagyon béna. A 3D-ről nem tudok nyilatkozni, de így 2D-ben a vizuális trükkök nem tűntek olyan jónak, mint az első részben. Erre azért költhettek volna többet, ha már egy normális színészt (bocs Sean Bean) sem sikerült castolniuk. A darab könnyen szórakoztató lehet olyanoknak, akik nem várnak el ennyit tőle, talán a legközelebbi résszel már én is így leszek. Azért nem adok kevesebbet pontot, mert Piramis-fej (és a nővérkék) feltünése mindig megdobogtatja a szívemet és azért újabb másfél órára csak visszatérhettem Silent Hill utcáira.
Csalódás. 10/4 |
|
|