Punk Portál >> Fórum >> Kultúra >> Lost
Bejelentkezés - Regisztráció - Elfelejtett jelszó - Segítség
Tv sorozat

Elejére << Előző < 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 ... > Következő >> Végére

© Szabolcsválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-24 20:13:11 (1075)
mégegyszer megnéztem és így belegondolva én örülök hogy nem kaptunk minden egyes rejtélyre választ így vlhogy költői kérdésként marad fennt és mindenkinek a saját fantáziájára van bízva.

összegezve én így látom: minden megtörtént egészen a bomba robbantásig, amikor is a robbanás létrehozott egy alternatív síkot. erről pedig az utolsó részből derült ki hogy valójában a purgatórium és azok akik a jót szolgálták a szigeten a haláluk után belekerültek ebbe az alternatív síkba. ahhoz hogy pedig emlékezzenek hogy miért is érdemelték ezt, meg kellett látniuk. a kapocs a két világ között pedig Desmond volt. ami a szigeten volt minden csak körítés, mellékes dolgok (darma, füst, szökőkutak, szobor, titkos ajtók).

aki válaszokat várt minden kérdésre az úgy is azt mondja hogy nagyon szar záró epizód volt. én viszont így visszagondolva sokkal jobban örülök hogy nem kaptunk mindenre szájbarágós magyarázatot és rám van bízva. viszont az utalások a régebbi évadokra szenzációs volt, meg a végén a Live together, die alone-os rész amikor a kutya lefeküdt Jack mellé. kurva jó sorozat volt.

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-24 17:45:04 (1074)
SPOILER

A sziget egy dugot oriz, amibol kijon a feny. Ha kihuzzak a dugot, elsullyed a sziget. Epp ezert ott kell lennie mindig egy embernek, aki vigyaz, hogy senki ne huzza ki.
[előzmény (1073)]

© Laney 3000válasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-24 17:02:36 (1073)
oké.

csak egy kérdés:

Mi A SZIGET?

a legalapabb kérdésre nem kaptunk választ.

© The Godfatherválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-24 14:35:00 (1072)
nekem tetszett. az, hogy kaptunk-e elég választ, erősen véleményes, mert tény, lehetett volna több, de maga a lezárás nagyon szép lett!

© Szabolcsválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-24 13:46:08 (1071)
a karakterek miatt 10-es, de a válaszok terén 0.

© Rich_Kid_On_LSDválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-24 12:02:43 (1070)
nincs valakinek valami normális linkje? vagy 2 órája betettem töltésre, de még mindig nullán áll.

© gYiKválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-24 11:18:35 (1069)
egyelőre még nem írta senki más, hogy nagy szar volt, szóval még ott tartok, hogy kíváncsi vagyok rá.
[előzmény (1068)]

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-24 10:39:51 (1068)
Ugyse birod ki, hogy ne nezd meg.
[előzmény (1067)]

© gYiKválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-24 10:00:25 (1067)
:-DDDDDDDDDDDDDDDDD

nem bírtam ki, benéztem ide. még pár ember beírja ugyanezt és tuti nem fogom megnézni... :-DDD
[előzmény (1066)]

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-24 08:28:22 (1066)
Na? Velemenyek?

SPOILER
Jo nagy szar volt.

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-23 19:06:37 (1065)
Reggel 6 korul letoltheto lesz, kb. ugy szamolunk, szoval eleg reggel felkelni es megnezni.
[előzmény (1064)]

© gYiKválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-23 17:16:51 (1064)
én nem maradok fennt, de asszem nem fogok benézni ide a topikba reggel, mert anno a heroes első éved zárórészénél írta mindenki, hogy nagyon fos volt, és ez annyira elvette a kedvemet tőle, hogy azóta meg se néztem.
vagy lehet, hogy meg se kéne néznem a zárót, mert így legalább megmarad, hogy milyen fasza volt ez a LOST.
bár van egy olyan érzésem, hogy marad még jó pár kérdés, és nem mindenféle blőd magyarázatot kapunk ezekrea dolgokra. inkább ja, maradjanak megválaszolatlan dolgok!
fasszom, azért nagyon sajnálom, hogy vége.
[előzmény (1063)]

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-23 16:48:18 (1063)
Na most akkor pontosan mikor is kezdodik a zaroresz? En ugy szamoltam, hogy hajnal 1-kor.

© XviktorXválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-23 16:43:48 (1062)
:DDDDD


© XviktorXválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-23 16:42:10 (1061)

© FGválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-20 10:46:35 (1060)
én is úgy vagyok már vele, hogy nagyon jó volt eddig nézni és minden részt rohadtul vártam de azért jólesne ha nem valami bődületes baromsággal zárnák le.
[előzmény (1058)]

© FGválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-20 10:44:11 (1059)
? ezt most nem értem:)
[előzmény (1057)]

© gYiKválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-20 09:30:52 (1058)
az valami más lehetett. de ez a Widmore vonal elég langyos volt.

azért kíváncsi vagyok mi lesz az utolsó részben, de azért sajnálom is hogy vége. én nem azért néztem a LOST-ot, hogy kiderüljön mindenről, hogy mi az igazság, hanem azért mert olyan volt amilyen. folyamatos tisztázatéan dolgok, és akkor nagy nehezen néha kiderült ez az. bár ilyet a végtelenségig nem lehet csinálni, meg a végére kicsit vesztett a varázsából is, szóval lehet tényleg itt az idő befejezni.
[előzmény (1056)]

© petiokos2válasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-20 09:26:38 (1057)
Dehát mindketten jelöltek voltak nem?
[előzmény (1056)]

© FGválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-20 08:24:08 (1056)
SPOILER

nem az volt egy korábbi részben amikor Ben meglátogatta Widmoret, hogy beszéltek egy szabályról kettőjük között miszerint nem ölhetik meg egymást? szóval lehet Widmore még él, Ben meg csak szivatja Füstöt.

© gYiKválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-20 07:41:32 (1055)
SPOILER

szerintem Widmore-nak tényleg Jacob mondhatott valamit, Ben meg már nagyon régóta nem tudja mit akar. már csak a bosszú hajtja meg az elkeseredettség.

az meg csak nekem furcsa, hogy amikor Jacob bedobta Noname testvérét a lukba, akkor onnan amikor kijött a füst akkor a fény is eltűnt, most meg Jacknek a fényre kell vigyáznia.
[előzmény (1053)]

© petiokosválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-19 23:47:49 (1054)
SPOILER

Bassza meg, ez a füst tényleg a név nélküli iker...
Jó volt ez a rész!

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-19 21:33:17 (1053)
SPOILER

Az alternativ valosag valahogy bele fog esni az igaziba, Desmond osszehoz mindenkit, aztan lesz valami nagy pukk. Azert az kicsit varhato volt, hogy Jack lesz az uj Jacob, nem? Aztan lehet, hogy a fust nyer es felrobban az egesz sziget es kesz. Azt meg mindig nem tudom, mi a faszt akart Widmore meg Ben egymassal meg a szigettel.
[előzmény (1051)]

© xBalazsx24válasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-19 21:26:27 (1052)
kurvajó rész volt!
erről jutott eszembe ez a kis érdekesség...

http://www.youtube.com/watch?v=vqruY6tlay4&feature=related

© gYiKválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-19 20:14:52 (1051)
spoiler

hát azért még a párhuzamos világban vagy hol, ott még sokan vannak, meg érdekel, hogy ott mi lesz, esetleg összehozzák a szálakat. ahogy Desmond keveri ott a szart az zseniális. meg amikor megjelenik Hurley a sárga Hummerral! :-D

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-19 19:31:03 (1050)
Kinyirjak egymast. :) Kurva vicces volt ahogy megint meghalt par tag ilyen egyszeruen es siman. :)
[előzmény (1049)]

© Rich_Kid_On_LSDválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-19 19:23:55 (1049)
azon gondolkodtam, hogy már jó ha 10-en vannak csak a szigeten és mit fognak ezek csinálni két és fél órán át.
[előzmény (1048)]

© Danválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-19 19:15:38 (1048)
Asszem eleg kiraly lesz a zaro. Eleg szep elokeszites volt hozza a mai resz.

© gYiKválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-16 10:49:12 (1047)
nekem az jutott az eszembe, hogy erre a sziget múlt vonalra akár egy évadot is ráépíthettek volna, csak mivel nem volt szerződés hosszabítás meg kellett oldani pár részben.
a rész közepén ugy voltam vele, hogy megint feldobtak egy csomó kérdés, és hogy majd amikor vége lesz kurvára fogom várni a következő részt, ehelyett meg rögtön el is varrták a szálat - már a maguk módján - és így tényleg nem volt valami jó rész.
a lényeg, hogy igazából mivel nem tudja egyikük sem, hogy miről van szó, nem lehet őket jónak vagy rossznak tartani. mindketten valami olyasmiért küzdenek, amiről alig tudnak valamit. bármi sül ki a végén majd nem lehet majd azért senkit sem hibáztatni, mert itt olyan dolgokról van szó amiről szerintem akik a legközelebb állnak hozzá azok is nagyon keveset tudnak.

© petiokosválasz erre | adatok | e-mail - 2010-05-13 17:50:28 (1046)
Még két hét és kiderül :)
[előzmény (1045)]



Elejére << Előző < 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 ... > Következő >> Végére