Viszont megint van egy jó interjú vele, ezúttal a honlapján. Szerintem érdemes elolvasni.
Siklós Erik a Magyar Rádió riportere Ágival beszélgetett az utóbbi idők gyengébb szerepléseiről:
Az idén már többször beszélgettünk hasonló helyzetben, hogy edzésen nagyon jól megy a játék, csak valahogy ez a mérkőzésen nem jön ki. A nagy kérdés, hogy te meddig bírod elviselni ezeket a vereségeket.
Hát ez egy nagy kérdés, de legalább most már edzésen jól játszom, és tényleg – bármilyen furcsa is – fejlődik a játékom.
Visszatérve az eredeti kérdéshez: van valami technikád, hogy hogyan teszed túl magad ezeken a vereségeken, vagy hogyan dolgozod fel?
Nincs. Tehát szerintem erre, a vereségre nehéz olyan taktikát találni, ami megkönnyítené ezt az egész szituációt.
Mennyi ideig tart, amíg túlteszed magad egy ilyen kudarcon?
Sokáig. Főleg most egyre több van, nagyon sok vereség volt, és kevés siker, úgyhogy ilyenkor ez halmozódik kicsit, egyre rosszabb, de megpróbálom valahogy túltenni magamat rajta mindig.
De azt érzékeli az ember, hogy az önbizalma folyamatosan csökken? Vagy ez nálad hogy működik?
Abszolút, teljesen. Nálam már egy-két vesztes mérkőzés után is lehet érezni, és idén még ennél több is volt, és sokkal kevesebb siker, úgyhogy az önbizalmam most sajnos eléggé alacsonyan van, de azon dolgozunk, és annál keményebben edzünk, hogy ez feljavuljon, és ugyanúgy tudjak meccsen játszani, mint edzésen.
De ez valahol egy 22-es csapdája.
Igen, így is fel lehet fogni, de szerintem ha az ember nagyon dolgozik, és tényleg nagyon akar, akkor előbb vagy utóbb úgyis lesz valami szerencséje, jól fog játszani, vagy nyer néhány mérkőzést, s akkor elindul ez az egész.
Most is voltak biztató pillanatok a Vesznyina elleni mérkőzésen, amikor adogattál négy ászt sorozatban, vagy amikor 2-4-ről hoztad a szettet. De utána mi az, ami elbizonytalanít, vagy mi az, ami hirtelen kizökkent? Azt hiszi az ember kintről figyelve, hogy elkaptad a fonalat, aztán kiderül, hogy mégse.
Nem érzem úgy, hogy bármi kizökkentett volna. Szerintem a döntő szett elején nagyon szoros gémek voltak, az első gémben is voltak sanszaim, a harmadik gémben 0-2-nél volt jónéhány előnyöm, amikor mindig jó pontot játszott, tehát az ott igaziból nem rajtam múlott, nem tudtam visszabrékelni, és utána meg mindig csak futottam az eredmény után, és késő volt.
Ugyanúgy élvezed a játékot, mint tavaly?
Nem.
Az nem jó! Vagy jobban?
Nem, ez nem jó, tudom, de valószínű azért, mert nincs annyi siker, és nehéz úgy élvezni a játékot, hogy az ember mindig kikap.
Amikor elkezdődik egy meccs, akkor görcs van benned, csak nehogy megint kikapjak? Mert ez is nehéz lehet.
Igen, mióta nem megy annyira a szekér, azóta mindig egy félelem van bennem, de másik oldalról meg mindig úgy érzem, hogy ez egy új lehetőség. Csak nekem egy meccs tavaly például olyan volt, mint egy edzés, mert annyi meccset játszottam, hogy mindig csak fölmentem, teniszpálya teniszpálya után, ütöttem a labdát, nem volt különösebben nagy különbség. Most meg kikapok első körben, utána meg várok két hetet egy másik mérkőzésre, s akkor teljesen más fíling van, és nem érzem azt, amit tavaly éreztem, hogy csak fölmegyek és ütöm a labdát.
Ez az alapvető különbség talán?
Mindenképpen.
Akkor mit lehet tenni? Azon már gondolkodtatok a csapattal, hogy pszichológust fogadni?
Gondolkodtunk már rajta, persze. Én amikor kisebb voltam, akkor már jártam, de utána abbahagytam különböző okok miatt. Most különböző módon próbálunk ezen javítani, elkezdtem egy kicsit az agykontrollal foglalkozni. Nem tudom, hogy ki ismeri, ki nem, de nagyon-nagyon jó. Tehát ez volt az első meccsem, amit most így játszottam, de próbálom magamat mindig lelazítani, és pozitív dolgokra koncentrálni, és ez sokat segít.
Ha egy picit visszapörgetjük a dolgokat, akkor lehet azt mondani, hogy az a tavaly szeptemberi sérülés, ami miatt kihagytad az utolsó két versenyt, és így aztán három hónapot nem játszottál, az indított el egy negatív folyamatot? Utána nehéz volt visszatalálni az útra, sőt ez a mai napig nem sikerült? Lehet, hogy egy három hónapos kihagyás elég ahhoz, hogy az embernek szinte mindent elölről kelljen kezdeni?
Nem hiszem. Lehet, hogy közrejátszott, de az, hogy az ember nem játszik három hónapig, és mondjuk egy nagyon jó alapozást végigcsinál, az elvileg akár még segíthet is a helyzeten. Szerintem az volt a hiba, hogy az alapozás nem sikerült túl jól, nagyon sok médiaszereplésem volt, nagyon sok programom, és nem a tenisz volt előtérben, hanem sokszor fáradtan mentem, s emiatt nem volt jó a felkészülés. Szerintem ez indított el egy lavinát.
Az is lehet, hogy te az a típusú teniszező vagy, akinek nagyon sok meccset kell játszania, s akkor jönnek, ha folyamatosan meccsben van, nem?
Igen, én szeretem, ha néhány mérkőzést megnyerek, s utána játszok esetleg egy jobb névvel, egy jobb játékossal. Na most ezeken a versenyeken, ahol most játszom, mindenki ötvenben van, vagy százban, de mindenki nagyon jól tud teniszezni, úgyhogy itt nem egyszerű belelendülni.
Beszéljünk egy kicsit vidámabb dolgokról, hiszen a vereség előtti napon együtt ünnepeltek Justine Heninnel, Lindsay Davenporttal, Ana Ivanoviccsal, világsztárokkal parádéztál együtt ott az alkalmi dobogón. Milyen emlék?
Ó, szuper. Igen, én lettem a Newcomer of the year, nem is tudom, hogy lehetne ezt lefordítani...
Az év újonca.
Igen. Nagyon jó érzés volt, holott kicsit furcsán éreztem magam, mert idén még nem játszottam túl sok jó versenyt, de ez egy nagy megtiszteltetés, és tényleg a legjobbak között ott lehettem. Kaptam egy gyönyörű kristályvázát, bele van gravírozva a nevem, meg az, hogy The newcomer of the year.
Szerintem ez egy gyönyörű elismervény.
Azt láttam, hogy Ana Ivanoviccsal beszélgettél. Abból mi árulható el, miről beszélgetnek ilyenkor a teniszezőlányok egy ilyen rendezvényen?
Áááá, mindenről, nem feltétlenül a rendezvényről...
Heninnel nem nagyon, meg Henin úgy senkivel se beszélgetett, ahogy néztem.
Igazából Henin nagyon magának való, ő állandóan külön van. Davenport nagyon aranyos volt. Nem kerültünk egymás mellé, vagy talán a színpadon váltottunk néhány szót, de ő is egyébként nagyon aranyos lány, és ő vele is szoktam beszélgetni. Ő nagyon kedves.
Utólag elárulhatom, hogy abszolút te voltál a legcsinosabb abban a fekete nadrágban, fekete blúzban, magas sarkú cipőben. Sokáig tartott kiválasztani? Mennyire készülsz egy ilyenre?
Megmondom őszintén, hogy nem hoztam otthonról erre ruhát, mert edzőmmel Tücsivel beszéltük otthon, hogy mit hozzak, és mondta, hogy „Áááá, te csak a teniszre koncentrálj, nem kell semmivel törődni, majd veszünk valamit ott kinn!”. Egy nappal a díj átadása előtt elmentünk shoppingolni az edzőmmel, és nagyon sikeres volt. Ott vettük a fekete nadrágot, az övet meg a magassarkú cipőt.
Fontos neked, hogy egy ilyenen úgy jelenj meg, ahogy meg kell jelenni?
Igen, nagyon fontos.
Henin melegítőben ment.
Nem melegítőben volt, egy fekete nadrágban...
Szabadidőruhában gyakorlatilag.
Nem, egy fekete nadrágban volt, hasonlóban, mint én, csak az ülepe majdnem a térdéig ért, egy zakóban, meg szerintem egy futócipőben, tehát ő nem nagyon túlozta el, de hát sajnos ő ilyen, ez nem feltétlenül jó a tenisznek, de ha megnézünk egy Anát, ő viszont baromi csinos, mint mindig. Ő nagyon szépen fel tud öltözködni.
Az nyomás, görcsössé tesz, vagy növeli az önbizalmadat, hogy bejössz a világ ötödik legnagyobb teniszversenyére, és a bejáratánál te mosolyogsz mindenkire? Ahol ülünk, itt is látszik.
Ez nagyon jó érzés. Amikor néha elmegyek mellette, akkor azért néha odakacsint a szemem. Csak az nem tetszik, hogy azt írták, Ágnes, nem azt, hogy Ági, ezért már szóltam is. Én az Ágit szeretem, meg azt szoktam használni.
Ha egy évvel ezelőtt azt mondja neked valaki, hogy „Ági, jövőre Key Biscayne-ben óriásfotód lesz!”, akkor elhitted volna?
Mosolyogtam volna egy nagyot...
Ráadásul a műsorfüzetben is van egy egész oldalas fotó rólad.
Arról nem is tudok, azt én nem néztem.
Visszatérve a teniszhez, te most hogy látod? Mész egyre lejjebb, vagy mát látod a fényt az alagút végén? Lehet, hogy az idén kérdeztem ezt már tőled egy párszor, de mindig újra meg újra vissza kell ide térnünk.
Azt kell mondanom, tényleg fejlődtem, és tök jól játszom, előbb-utóbb úgyis el fogok kezdeni nyerni, úgyhogy igaziból csak ennyi.
Ezzel bíztatod magad.
Igen.
Ezt üzened a szurkolóknak is.
Igen, drukkoljanak tovább!
Az interjút begépelte: Gábor | |
|
|
